Szabadidő

Lemondta szigetes koncertjét is Amy Winehouse

A rajongók még reménykedtek, hogy az énekesnőnek sikerül kijózanodnia Pestig, de végül úgy döntött, kihagyja a Nagyszínpadot.
Kattints a további hírekért!

„A sajtóban nagy hírt kapott belgrádi koncert után rögtön kértünk egy állásfoglalást Amy ügynökségétől a szigetes koncerttel kapcsolatban. A tegnapi válaszlevelükben még azt írták, hogy egyelőre minden megy az eredeti megállapodás szerint” – mondta Gerendai Károly, a Sziget főszervezője.

Lemondta Budapesti koncertjét is Amy Winehouse Június 21-én délben azonban már a Sziget Szervezőiroda az alábbi levelet kapta Amy Winehouse ügynökségétől: „Amy Winehouse összes tervezett koncertjét lemondja.
Mindenki körülötte reméli, hogy mindent meg tudnak tenni annak érdekében, hogy legjobb formájában térhessen vissza, annyi időt biztosítva neki ehhez, amennyire csak szüksége van.”

Gerendai elmondta, hogy már a koncert év eleji lekötésénél is rákérdeztek a menedzsmentnél – tudva azt, hogy az énekesnővel kapcsolatban több esetben merültek fel gondok –, hogy bizton számíthatnak-e a fellépésre. Akkor azt a megnyugtató levelet kapták, hogy nem kell aggódni Amy koncertje miatt.

Amy budapesti koncertje miatt – sajnos – aggódni már valóban nem kell, viszont a szervezőknek komoly fejtörést jelent, hogy ilyen közel a fesztivál kezdetéhez hogyan tudják ezt a hiátust pótolni. Az énekesnő ügynöksége ígéretet tett, hogy saját „istállójából” igyekszik ajánlani megfelelő előadót. Annak esélye azonban, hogy öt héttel a fesztivál előtt valóban megfelelő előadóval pótolják Winehouse-t, a szervezők szerint is egyre kisebb.

„Ilyenkor már nehéz olyan kaliberű fellépőt találni, aki helyettesítheti Amy Winehouse-t, mindenestre bízunk abban, hogy az énekesnő ügynöksége segít megfelelő fellépőt találni Amy helyett. Azt azonban még nem tudjuk, hogy mikorra sikerül betölteni az elmaradó fellépő miatti lyukat a Nagyszínpadon” – nyilatkozta lapunknak Vető Viktória, a Sziget sajtófőnöke. 

A szerkesztőség tagjai összeszedték, hogy ők milyen beugróra vágynak:

Nagy Sebestyén, főszerkesztő: Jennifer Lopez – „Tényleg meg kell indokolni?”

Szeberényi Adrián, szerkesztő: Daler Mehndi – „4-5 éve sokkolt a Tunak Tunak című számmal, meg remek bulizene.”

Lemondta Budapesti koncertjét is Amy Winehouse Balázs Enikő, szerkesztő:  Adele – „Mert nála szebben senki sem tudja elénekelni a Make me feel my love című számot.”

Fogarasi Judit, képszerkesztő: Red Hot Chili Peppers – „Szeretném a félmeztelenül látni a srácokat és tombolni az első sorban.”

Kormos Lili, újságíró: Maroon5 – „Nagyon szeretném őket élőben hallani!!!!! Adam Levine látványnak se rossz.”

Lemondta Budapesti koncertjét is Amy Winehouse Pácsonyi Daniella, szerkesztő: Lady Gaga – „Tudom, hogy nemrég volt itt, de belőle sosem elég.”

Ördögh Bálint, szerkesztő: The Cat Empire – „Azért, mert még sosem voltak Magyarországon, a világ egyik legjobb koncertzenekara, iszonyú jó hangulatú bulikat csinálnak.”

Kessel Kriszta, szerkesztő: Einstürzende Neubauten – „Én hiányolom mint kultegyüttest.”

Aki pedig nem talált kedvére valót, az szavazhat az alábbi előadókra, és ha még ez sem lenne elég, akkor szabad a vásár: Te kit látnál szívesen a Szigeten?

A(z) “Ki ugorjon be Amy helyére a Szigeten?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
U2

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése