Szabadidő

Rocksztárimázs a jelentéktelen külsőhöz: ilyen volt David Guetta a Balaton Soundon

Ha legalább egy félórán keresztül hallgattunk az idén bármilyen populárisabb rádióadót, akkor szinte biztos, hogy ismerjük David Guettát. Lehet, hogy Rihanna, Akon vagy Kelly Rowland hangján énekel, de a háttérben ott figyel a francia DJ, akiről senki nem tudja, hogyan néz ki. Én most elmentem megnézni.

Guetta vasárnap este lépett fel a Balaton Soundon; este nyolc körül már Siófokon sem lehetett megmozdulni, mert a tömeg egyik fele ment haza, a másik fele pedig a fesztiválra igyekezett. A bejutás egyszerű, bár gyalogolni kell. Mostanra ezt már megtanulta a nagyérdemű: elvétve láttunk tűsarkús lányokat, nem úgy, mint akár még tavaly. (Magukat fotózó, pózoló, elöl-hátul düllesztő csajok azért voltak. Egyébként sok a jól kinéző ember a Soundon. Több, mint  máshol.)

Fotó: Hernád Géza
David Guetta akcióban
Fotó: Hernád Géza

Felettébb idegesítő dolog viszont a fesztiválkártya. (Olyan, mint egy bankkártya, fel lehet tölteni, és a rendezvényen csak azzal lehet fizetni.) Ki akarna külön sorba állni azért, hogy egyáltalán a későbbiekben vásárolhasson valamit? Gondolom, valakinek a végén jól jön a sok rajta hagyott, vissza nem váltott pár száz forint.

Guetta pontosan kezdett. Pontosabban egy ősrobbanással. Helikopterhangok, stroboszkóp. (Ez király lesz.) Bazári dallam. (Na jó, mégsem.) MIT KERES A DJ A KIVETÍTŐN? – Ilyet még életemben nem láttam, pedig megjártam csilliárd bulit. Guetta tényleg atomnagy sztár lehet, mert mindenki őt nézi. Mármint az emberek nem egymással táncolnak, hanem állnak, mint egy koncerten, és az előadót nézik. Érdekes.
Az első számot nem ismertem, gondolom az egy külön a BS-re készített intro volt. Akkor persze még azt hittem, hogy a többi dalt sem hallottam soha, de már a másodikat felismertem. Igen, a rádióból, ami mindig szól az éjjel-nappaliban. Utána a „Love is gone”.

Szinte kizárólag magyarokból állt a nézősereg, úgy látszik, a külföldiek a Szigetet favorizálják. A közönség teljesen konszolidált, persze a kordonok közé hányó tizenéves lányok itt is előfordulnak, na de kit zavar. Az is a fejlődési folyamat része, hogy az ember megtanulja, hogy hány fényt ihat meg büntetlenül. A fesztiválok közönsége szemmel láthatólag homogenizálódik. A Szigeten is egyre kevesebb a rocker, az elektronikus zenét hallgatók, akiknél ez komoly identitás- és ízlésbeli kérdés, pedig nyilván inkább egy sokkal kisebb, de annál pazarabb helyre, Ozorára mennek.

Fotó: Hernád Géza
Fotó: Hernád Géza

A helyi vagy isten tudja honnan érkezett árusok bőségesen felszerelkeztek partikellékekkel, ahogyan a hallgatóság is. Idén a világító karkötő (igazi klasszikus, örök darab) és a szintén világító nyuszifül volt a sláger. A „futottak még” kategóriában található a legyező (férfiaknál) és a horgolt napernyő (nőknek).

Ha jól láttam, David Guetta pólóján az állt, hogy „Fuck me, I’m famous”. (Egy csavar: mostanában sok az olyan póló, amire az van írva, hogy „fuck you, I’m famous.” Értjük. Köszi.) A negyvennégy éves francia egyébként egész kellemesen néz ki messziről; pont úgy, ahogyan egy DJ-nek ki kell néznie. (Jelentéktelenül.) Viszont nem úgy viselkedett. Lelkesen ugrándozott és ordibált, énekeltette a közönséget, mint valami rocksztár. Ez aranyos. Szívet is formált a két tenyerével, amit a közönség is követett. Ez is aranyos, végül is. Nem tudom, mennyien lehettek ott, mert a placc nem túl nagy, de az embersűrűség a Prodigy-hepajokra emlékeztet. Viszont nem dőlt annyira a szeszgőz, cserébe tömény fűszag ömlött az arcunkba inkább. (Ígyis-úgyis utálom, ha idegenek rám lehelnek, de így legalább annak kisebb az esélye, hogy le is hányjanak. Juhuhúú.)

Fotó: Hernád Géza
Fotó: Hernád Géza

Aztán jöttek a slágerek. Sorra derül ki a rádióból ismert dalokról, hogy azok is David Guettához tartoznak: a Snoop Doggal közös szám, a When love takes over Kelly Rowlanddel stb., Guetta nyilván jó DJ. Abból az alapanyagból, amit hoz, egész klassz várat épített fel. Ez a house-os, trance-es diszkózene ízlés dolga. Én nem rajongok érte, talán azért nem, mert ebben a formában ragaszkodik a kilencvenes években divatos zenei eszközökhöz, ezért folyton úgy érzem magam tőle, mintha valami általános iskolás buliban lennék, és várom, hogy a következő szám a Lambada legyen, de legalábbis valami Doktor Alban. Eh. Egyébként pedig kicsit lassúnak is tűnik, és az énekbetétek is zavarnak a táncolásban. Bár azt hiszem, pont ez a lényeg. Ugyanis van, amire ráharaphat a közönség, és ebben nem is volt hiba. A „Cant handle me right now”-nál a teljes tömeg énekelt, a Memoriest pedig én is szeretem.

A zárás az „I got a feeling”. Többen is megjegyezték, hogy nem értik, hogy miért az az utolsó szám, amiben az van, hogy „tonight’s gonna be a good night”, hiszen épp vége bulinak. Ők még nem tudják, amit a vén róka Guetta igen: hogy rendes buli éjfél előtt nem kezdődik, és ez csak a bemelegítés volt.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top