Épp most lett nagykorú az egykori Szerencsekerék című műsor, hisz 1993-ban indult az akkor még csak közszolgálati csatornákkal működő magyar televíziózás egyik legsikeresebb vetélkedője. Néztük, mindenki nézte – a mai kínálatbőségben már elképzelhetetlen számokat hozva Friderikusz showjával vetélkedett, 1996-ra 62 százalékos nézettséget produkált. Több mint 1686 adás, ez is rekord – ebből 840-et vezetett Klausmann Viktor, aki a működés nyolc évét végigkísérte (1997-ben váltotta Vágó Istvánt a főszerkesztői székben).
A lényeg most is ugyanaz lesz: három játékos (ketten az előválogatókból, harmadik társuk pedig a közönség soraiból érkezve) küzd három fordulóban az elnyerhető pénzösszegekért, végül pedig a legsikeresebb a fődíjért. Ehhez természetesen ki kell találni a feladványokat a mássalhangzók illetve a kategória (földrajzi név, híres ember…) ismeretében. Például: a legjobb női portál, N_K L_PJ_ C_F_ oké, ennél azért nehezebb lesz…
Ma már internetes mém az a derék férfiember, aki magyar szólásként azonosította a már szinte minden betűvel megjelenített feladványban, hogy „Tudja, hol szeret a cápa”… (a „tudja, hol szorít a cipő” helyett)
De volt, hogy a műsorvezető is elszólta magát. A tévésként itt debütáló Gajdos Tamás például annyira szeretett volna segíteni az egyik, fődíjért játszó játékosnak, hogy ezt mondta: „nem tudom, hogy ön szokott-e ilyen édességet enni, ilyen barátfülét… jaj, ez már a megoldás!”.
Bájos és népszerű műsor volt a Szerencsekerék. Milliók kiabáltak a tévé előtt, hogy „Eeee! Vegyél egy e-t!”, meg hogy „a szerencsétlen, miért nem a porszívót választotta?”. A körönkénti nyeremény ugyanis akkoriban egy virtuális bevásárlás volt. Különböző „kirakatokból” választhatott ajándékot a szerencsés megfejtő. Itt is adódtak vicces jelenetek, például amikor egy sportruházati cég beállított a kirakatba egy tetőtől-talpig felöltöztetett bábut, majd odaírta, „kétezer forintos vásárlási utalvány”. Na, az épphogy a zoknira volt elég már akkor is…
A tárgynyeremények helyett akkor váltottak készpénzre, amikor a műsor átkerült a tv2-re – az első országos kereskedelmi csatorna ezzel a játékshow-val kezdte működését. A 2001-ig futó műsorban szinte mindenki megfordult, aki számított: Orbán Viktor és sok más politikustársa is pörgetett, de a KFT zenekar és az Irigy Hónaljmirigy is vett már magánhangzót (az m1 csatorna intendánsa, Rákay Philip pedig a műsor bemelegítő embereként dolgozott – az ő dolga volt „hangulatba hozni” és instruálni a közönséget).
Tíz évvel a műsor megszüntetése után még mindig sokak számára ismerős a Szerencsekerék. Szerettük, mert a mai durvaságokkal ellentétben itt senkit nem aláztak meg, a szereplőknek nem kellett rózsaszín kezeslábasban tojásokat törni a fejükön, nem üvöltöztek és ki sem szavaztak senkit. Nem villantottak és nem veszekedtek, jó kis játék volt.
Hamarosan újra itt a klasszikus vetélkedő, kis ráncfelvarrással, de a lényeg változatlan.
Ha pedig ez azt jelenti, hogy eljön a retro vetélkedők reneszánsza, akkor érdemes időben szétnézni, mit lehetne még megújítani. Szinte biztos, hogy elsőre mindenki Vágó István vagy Rózsa György valamelyik műsorát említené – és van benne valami. Ha azt mondtuk, hogy a Szerencsekerék volt a legbájosabb vetélkedő, akkor az is biztos, hogy Vágóval barkobázni a „Van benne valami” című műsorban az egyik legokosabb vállalás volt. Soha, senki nem volt azóta sem ennyire bátor: Vágó István ugyanis azt vállalta, hogy a vele szemben ülő játékos eldöntendő kérdéseire válaszol (igen, nem, is, nem jellemző), méghozzá csak a saját műveltségére támaszkodva. Nem volt még internet és a műsorvezető előtt kinyitott laptop, nem állt a háttérben Wikipediát klikkelő segítők hada, aki azonnal rámondja Vágó fülére a helyes választ, mint Mónikának a kérdéseket a kibeszélő showban („Mit éreztél, mikor megcsaltad Lajost?”). Ebbe a műsorba egész egyszerűen nem engedtek be buta, harsány, agresszív embereket; nem nekik készült.
Ha bármelyik tévé egy pici jót akar tenni ezzel az országgal, akkor valami hasonlóban fog gondolkodni a következő Alekosz-széria helyett (dehogy fog).
A másik véglet a széles mosolyú, enyhén modoros Rózsa György, akit még a megyei tanácselnök is Gyurinak hívott. Neki is számtalan sikeres vetélkedője volt, az ősi klasszikus „Kapcsoltam” (amit egyébként a vetélkedőkben szintén fontos szerepet játszó Vitraytól vett át) helyett azonban egy későbbi kedves darabra emlékezzünk: a „Zsákbamacska” enyhén operettes kulisszái, egyszerre fapados és flitteres megjelenése szintén kellemes-vicces emlék. És máig élő kiszólásokat is teremtett – 2011-ben is alkalmazható például a „Hármas színpad, nyílj ki!” felkiáltás; mókás kedvű lakatosok a frissen felszerelt hevederzárat adják át így. Meg ugye, a „ha kedd, ha szerda, Zsákbamacska!” Gálvölgyinek igazi aranybánya volt.
Oké, ez a műsor sem különösebben okos, sem újító nem volt, inkább csak a közönségkedvenc játékmesterre és a szirupos stílusra épített, de ismét csak: hasonlítsuk a mai dolgainkhoz! Mikor fáradt, eltűnt idős színészek esnek fejre és szereznek vérömlenyt a televíziós vetélkedőben (Zana József ma is kórházba jár a tv2 celebszívató műsorán szerzett sérülése miatt), amikor szexuális utalások nélkül már nincs „játék”, akkor felüdülés lenne egy hallucinogén zakóban feltűnő, bazsalygó göndör bácsi és az ő plüss cicája („Kijött a fekete macska, ajbesajnálom!”).
Egy biztos: a Szerencsekerék most feltámad, és ha lesz kellő számú rajongója a retrónak, akkor sose pörget bele a csődbe.
Jelentkezz játékosnak az új Szerencsekerékbe, itt!
