Minden nyáron megeshet velünk az a balszerencse, hogy bár a gyerekeinkkel egész évben arról fantáziáltunk, hogyan ugrálunk majd a balatoni stégről, végül szomorúan figyeljük az ablakból a szemerkélő esőt. Úgy tűnik, még további két hétre félredobhatjuk a fürdőruhát, az úszógumit és a fagyira félretett pénzt, az időjárás továbbra is marad kora őszi. Ilyen esetben egy gyors vállrándítás szükséges, és ennek a cikknek a kinyomtatott változata. A gyerekeket nehéz lebeszélni a vizes programról, de nem is kell, hiszen a Balaton körül hemzsegnek a gyógyfürdők és wellnessparkok, persze van más is.
Hévízi-tó
A Balaton nyugati csücskén fekvő Keszthelytől kevesebb, mint hat kilométerre fekszik a több ezer éves hévízi tó. A 38 méter mélyről feltörő víz hőmérséklete 24–38 Celsius-fok, vagyis rossz idő esetén a legjobb választás. Nyugtat is, frissít is, az állandó keringésnek köszönhetően masszíroz is a gyógyvíz. Míg a szülők kifürdőzhetik a derékfájdalmat, addig a vízbe telepített vörös tündérrózsák mesevilágot teremtenek a királykisasszonyost szívesen játszó kislányoknak. Családi jegyet 4800 Ft-ért vehetünk.
Sárvári fürdő
Igaz, több mint 70 kilométert kell megtenni a Balaton nyugati részétől is, de megéri a fáradtságot, mert gyerekparadicsomba csöppenünk csemetéinkkel, ha a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőig utazunk. Óriás csúszdák és bébipancsoló, hullámmedence és fejesugróöböl csábít, míg kint tombol a vihar. És ha esetleg visszafogott esőcsöpögésbe csúszik át az időjárás, azért a kinti brüggölés is pihentető lehet, amíg a család többi része a külső gyerekmedencéket teszteli. Ha augusztus 6-án délután fürdőznénk, az Alma együttes élő koncertjét is élvezhetjük a vízből, egy nappal korábban pedig éjszakai bulira vár minket Sárvár és Badár Sándor. 5900 Ft a két felnőtt-két gyerek beugró.
Hőlégballon, sétarepülés, tandemugrás
Kényelmes cipőre és ruhára van csak szükség és életre szóló élménnyel lehetünk gazdagabbak, ha elvisszük a famíliát hőlégballonozni. Cserszegtomajról indul a menet, és bár a szélirány határozza meg a ballon repülési irányát, vagyis nem feltétlen integethetünk a nyaralóban hagyott nagymamának, de ha átadjuk magunkat a szélnek és az adrenalinnak, amolyan szerelembe esés élményben lehet részünk. Rázósabb ügy, ha a gyerek sétarepülni szeretne. Balatonakaliban vagy Balatonfüreden is felszállhatunk, utóbbiról akár a Völgyhídig repülhetünk, de körözhetünk a Badacsony vagy a Tihanyi-félsziget felett is. Fejenként minimum 4200 Ft legyen a zsebünkben, ha sétarepülésre fizetnénk be. A tandemugrás egyfajta családi csapatépítésként vagy párterápiaként is felfogható, hiszen az itt felszabaduló energia és izgalom közös megélése hegyeket mozgathat, a ki nem mondott sérelmeket pedig kiordíthatjuk a Balaton fölötti levegőbe. Siófok Kiliti Reptéren igényelhető a szolgáltatás, 37 000 Ft-ért. Na jó, hát a strandbelépő tényleg olcsóbb lett volna…
Bicikli, barlang, bob
Talán a legnépszerűbb családi program a Balaton mellett a biciklis túrázás. Komoly kiépített körút várja a családot, de készüljünk fel arra, hogy nem mi leszünk az egyetlenek, akik ezt találtuk a megfelelő programnak hideg napokra: komoly csúcsforgalom tud kialakulni egy-egy népszerű megálló után. Mindenesetre ez talán a legkötetlenebb időtöltés – akkor eszünk lángost, amikor megéhezünk, akkor verjük fel a sátrat, ha már nem bírunk tovább tekerni. Ha eljutunk Balatonedericsig, ne hagyjuk ki a titokzatos nevű Csodabogyós-barlangot. Cseppkövek minden mennyiségben, de nem mindig könnyű terepviszonyok várnak, ezért tízévesnél kisebbek nem vehetnek részt a túrákon. Sisakot, védőruhát és kis lámpást kap mindenki, ez olyan élmény lesz , amit irigykedve hallgatnak majd az iskolában szeptemberben. A csodabogyót hiába keressük az öt kilométernyi labirintusban, azt a bejáratnál kell kutatni: egy örökzöld cserje szúrós termése a megfejtés. A kerékpáros túra másik kiemelt megállója lehet az egész évben nyitva tartó balatonfűzfői bobpálya. Tegye fel a kezét az, aki soha nem akart bobbal száguldozni a téli olimpiák közvetítéseit bámulva! Akinek lent maradt a keze, az tovább bringázhat, mi beérjük majd Siófoknál, a többiek pedig próbálják ki a 800 méter hosszú pályát, ahol buckák és kanyarok szédítenek, és egy 15 méteres alagút fogja fel a sikolyokat. Egy csúszás 350 Ft.
Koncertek
Idén augusztusban a Balaton-parti koncertszervezők nem kockáztattak, olyan nevek duruzsolnak a naplementének, mint Zorán (augusztus 6., Balatonfüred, nagycsarnok) vagy Balázs Fecó, (augusztus 20., ugyanott), de mi továbbra is a családi programokra koncentrálva inkább egy klassz szilvásgombóc-dobálást javaslunk a füredi nagycsarnokban. Itt augusztus 4-én A padlás című musicalt adják.
A legjobb persze mindig az, amikor a B terv teljes összeállítása után egyszer csak váratlanul kisüt a nap, melegszik a levegő, jöhet a hideg dinnye és a strand. Kívánunk mindenkinek sörben és gyümölcsízes palacsintában tocsogó, forró, nádillatú, vízparti délutánokat. És ha nem, hát lásd fentebb.