Szabadidő

Így fizetünk karórával a Szigeten!

Már tavaly is kipróbálhattuk, milyen PayPass kártyával fizetni a Sziget fesztiválon. Idén egy másik újítást is bevezettek a szervezők: a fesztiválórát. Nekünk bejött.

Így fizetünk karórával a Szigeten!A Balaton Soundon debütáló fesztiválóra óriási sikert aratott a fesztiválozók körében: szinte nyitásra elfogyott minden oda szánt darab. Az óra a Szigeten is nagy sláger. Szerkesztőnk már a -1. napon beszerzett magának egy fehér darabot, amit azóta is nagy becsben tart.

Az órával pontosan úgy fizethetünk, mint a PayPass kártyával. A feltöltőpontokon a nekünk megfelelő összeget rátöltjük, és egy mozdulattal ugyanúgy fizethetünk vele a nagyfröccsért, mint a már megszokott kártyákkal. Kollégánk háromnapos használat után az alábbi pozitívumokat vélte felfedezni az órában. „Az első és legfontosabb, hogy nehezebb elhagyni, mint a kártyát. Ha regisztráljunk az óránkat, a »rajta lévő összeget« akkor is átvezethetjük egy kártyára a feltöltőpontoknál, ha mégis elhagynánk az újonnan beszerzett csecsebecsét. Mutatja a pontos időt, és még dizájnosan világít is a sötétben. Akár a fuvart is kifizethetjük vele, ha hajnalban taxival megyünk hazafelé a Szigetről.

A PayPass és a fesztiválóra egyébként az ötödik sör után is nagyban segíti fesztiválozók életét. Ugyanis ha ezzel fizetsz, biztosan nem fordul elő veled az, hogy húszezres bankjeggyel fizeted ki a kétezres számlát…  „Egyetlen hátránya a fesztiválórának, hogy a Szigeten kívül nem tudjuk használni, kérünk mindenkit, hogy dolgozzanak az ügyön!” – ecsetelte Sziget-lakó munkatársunk.

 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top