Szabadidő

Babaciklitől az önkényeztetőig – új magyar találmányok

Vicces blődségek és hasznos felfedezések egyaránt előfordulnak az utóbbi évek találmányai között: a magyar még mindig innovatív nemzet.

Golyóstoll, gyufa, Rubik-kocka… méltán vagyunk büszkék a leghíresebb magyar találmányokra. De vajon kortársaink is olyan innovatívak, mint nagyjaink voltak egykor? A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának kincsei között válogattunk. Az utóbbi három év termése 13 szabadalom, 417 szabadalmi bejelentés és 328 „használati mintaoltalom”. Kisebb részük valóban hasznos és újszerű, mint például az a gyógyszeralapanyag, amely egy korábban halálos kimenetelű betegség, a tüdőben kialakuló magas vérnyomás kezelésére szolgál, az a felfedezés, amely lehetővé teszi a skizofrénia gyors és pontos diagnózisát, vagy az a nyomdafesték, amely fényt bocsát ki, így nagyon nehéz hamisítani. Ezeket már a gyakorlatban is alkalmazzák, többségük azonban sosem jut el a megvalósulásig. Talán nem is baj.

Most négy kategóriában mutatjuk be a „legegzotikusabb” találmányokat:

Cuki

 
2009 Mechanikus ringató szerkezet – Talán a rossz kondiban lévő apukák örülnének neki a leginkább.
2010 Babacikli – Ez a jármű-öszvér meg épp ellenkezőleg, sportos apu és sportos anyu kedvence lehet, ha megvalósul.
2010 Jutalomfalat-tartó – Vége az unalmas kartondobozok és nejlonzacskók uralmának, tartsd külön készségben Blöki falatkáit!
2011 Telepíthető építmény vadon élő denevérek számára – Félő, hogy ez a leghasznosabb a csoportból…  
 

Ciki

2010 Műanyag héjszerkezetű síremlék – Ha nincs pénz kőre, ott az eredeti fröccsöntött műanyag, igényes kivitelben.
2009 Önnyíló, higiénikus, illatosított ülőke – Vajon lenne olyan erős az illata, hogy elnyomja a többi kellemetlen szagot? Vannak kétségeink.
2009 Az idő dimenzióját immanensen megjelenítő tömbinstallációk,
különösen naptármegoldások
– Már a névért díjat érdemel ennek a naptárnak a feltalálója.
 
Műanyag héjszerkezetű síremlék
Műanyag héjszerkezetű síremlék
Kattints a többi ciki találmány képéért!

 

Sci-fi

 
2010 Energiaátalakító szerkezet – A látszat csal, csak az elnevezés ilyen sci-fibe illő, egyébként a folyadékáramlás energiáját átalakító elmés szerkezetről van szó.
2010 Berendezés és eljárás 360 fokos látószögtartományban látható térben lebegő vetített kép előállítására – Na ez viszont tényleg tudományos-fantasztikus téma, Leia hercegnő ugrik be a Csillagok háborújából
2009 Földfüggetlen, autonóm repülő szélerőmű, és hozzá tartozó földi fogadóállomás – Vajon ha ott röpködnek majd fejünk felett a szélerőművek, többé semmi más energiaforrásra nem lesz szükségünk?


Szaki

 
2009 Nyílászárós ülő fürdőkád, a fürdővízhő másodlagos hasznosításával – Szinte látjuk, ahogy ott kuporog a delikvens a vízszékben, közvetlenül az után, hogy felállt az illatosított ülőkéről…
2010 Testmegfogó eszköz – Bár az elnevezése különös, a betegmozgatásban fontos szerepe lehet.
2010 Univerzális gyógynyugágy – Látatlanban is szívesen kipróbálnánk ezek után.
Nyílászárós ülő fürdőkád, a fürdővíz, valamint a fürdővíz hő másodlagos hasznosításával
Nyílászárós ülőfürdőkád
Kattints a többi szaki találmány képéért!

 

Ha az alábbi két extra sem győz meg arról, hogy a magyarok igen kreatívak, akkor menthetetlenül és magyarosan pesszimista vagy!

2009 Szexuális érzéskeltésre szolgáló eszköz
2010 Tartórésszel ellátott férfi alsónadrág – no comment.
 
Tartórésszel ellátott férfi alsónadrág
Tartórésszel ellátott
férfi alsónadrág

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top