Imádta a pesti közönség a tátogó Britney Spearst

Acquolina Pink Sugar illatfelhőt vagyok kénytelen követni a lépcsőn a jegypénztár felé. Elég nagy áldozat, de bevállalom, ha kiderülhet, hogy mi lett Britney Spearsből, amióta tinisztárként megismertem.

A kilencvenes évek végén váltig állította, hogy szűz, és nagyon béna dalai voltak. Utána egy kicsit jobb lett, talán már nem csak a kezét fogta szintén tinisztár kedvesének, Justin Timberlake-nek. Aztán hozzáment egy seggfejhez, szült kettőt, bekattant, letolta a haját és pszichiátrián rostokolt, pereskedett a menedzserével  és a gyerekeiért, most pedig megint itt van: a slágerlistákon és Budapesten.

Az előzenekar, a Destinee and Paris (táncoló-éneklő tizenéves lények) után még egy félórát kellett várni, hogy az előadás elkezdődjön. Szétnéztem: hiányoltam a tiniket, de biztos nincs pénzük  jegyre, és inkább olyan helyen mulatnak, ahol négyszáz forint a belépő. Felnőttek és idősebbek (?!) viszont vannak, sokan kisgyerekkel, és persze a meleg közösség lázasan affektáló  tagjai is megjelentek, mert Britney melegikon itthon, és világszerte is. Ennek ellenére csak erős félház volt.

A celebek közül Lilut ismertem fel, aki sokkal szebb élőben, mint a tévében, és még valakit, akinek elfelejtettem a nevét, de ő is nő volt és szép, a magyar Britney Spears, ahogy kolléganőm mondta.

Egyszer csak megjelenik a kivetítőn egy nyalókás ember. Ez nem vicc: a szakállas figura, aki sejtelmesen beszél, piros nyalókával a szájában, Britney-t keresi, mi pedig várunk, hogy most mi lesz, de csak lassan jövünk rá: a turné címe Femme Fatale, és a kerettörténet az, hogy a nyalókás ember üldözi Britney-t, a végzet asszonyát, aki aztán végre meg is jelenik.

Legújabb slágerével indít; a zene rettenetesen hangos, az ének kevésbé, egyelőre szokni kell az élményt. A színpadon mindenféle állványok, keretek, ketrecek, beeső aknák és egyéb funkcionális díszletek vannak, valamint egy rakat táncos és egyéb zsibvásár. Zenész, az nincs. Na, mindegy, essünk túl rajta, nem azért fizettünk, hogy klassz gitárosokat és dobosokat halljunk, hanem egyszerűen azért, hogy lássuk a nőt, aki a világ egyik legnagyobb popikonja, és vaginavillantó-fejborotváló botrányhőse egyben.

A Peace of me alatt láthatjuk először az arcát a kivetítőn, úgyhogy el is tekinthetünk tőle, hogy a zene borzalmas. (Borzalmas, borzalmas, borzalmas diszkózene a legirritálóbb éneklős fajtából.) Az énekesnő arca továbbra is szép, a testét pedig sokat kritizálják, de el nem tudom képzelni, hogy lenne olyan férfi, aki ne akarná, olyan jól mozog. Mindig is jobb táncos volt, mint énekes, úgyhogy egy idő után nem firtatom tovább, hogy mennyit énekel élőben, mindenesetre összeszedte magát, és nem úgy, mint egy-két régebbi kínos pillanatában, részt vesz a saját műsorában.

A dalok különben is túl gyorsak ahhoz, hogy abban bármilyen énekhang érvényesülni tudjon, ez egyszerűen nem az a műfaj, nem az a tempó és nem az a hangerő.

A következő dal már valami hellokitty-wonderlandben játszódik, minden színes és kerek, és egy autó is bekerül a színpadra. A szám címét nem tudom, de olyan, mintha valami varázsige lenne összemixelve egy gyerekdallal és a DJ túl sok LSD-t fogyasztott volna. Kezdek félni, és menekülnék a rám harapó pszichedelikus csapdából, de biztos altatónak szánta a két kölykének, és valahogy felkerült a lemezre.

Utána felvisznek egy srácot a közönségből a színpadra, kikötözik, és mindenkitől kap egy lapdance-et, magyarul körbetáncolják és tapogatják. A férfitáncosok is. Szegény szemüveges fiú arcát meg mutatták a kivetítőn.

Az If you seek Amy előtt Britney megint átöltözik, immár isten tudja hányadszorra, de ezek a ruhacserék nemcsak azért kellenek, hogy Britney impozáns mellét vagy fenekét más szemszögből is meg tudjuk figyelni, hanem hogy közben haladjon a James Bond-szerű sztori, melyben, mint tudjuk, a nyalókás ember kergeti Britney-t.

Szóval Marilyn Monroe-ruhában tér vissza, ami ugye csak akkor előnyös, ha nyakig fújja a szél. És lám, megoldották. A szél, vagyis a ventilátor, szorgosan fújja az énekesnő szoknyáját a performansz alatt. Figyelnek a részletekre. Bámulatos a szemfényvesztés egyébként. Ilyen bazári, de mégis atomdurva díszletet csakis az ulánbátori operaházba tudnék elképzelni, amely persze jóval kisebb, mint az aréna, viszont cserébe bugyirózsaszín.

A Gimme more már ókort idéző díszletben, piramisok között, egy hajón tárul elénk. Van füst, tűzijáték, minden, még hinta is. A gondolatától is rosszul vagyok, hogy az énekesnőt fel fogják rajta húzni a plafonig, pedig igen. És közben nyugodtan énekelget, ezúttal teljes bizonyossággal élőben. Jópofa.

A Boys-t anno szerettem, vagyis nem szerettem, de szerettem rá táncolni, úgyhogy mondhatjuk, hogy szerettem, de sajnos újra hangszerelték ezt is. Elviselhetetlen arab beütésű durva tuc-tuccal megtámogatott zajterror lett belőle, pedig az eredeti sem volt éppen kedves a fülnek a prüttyögő szintijével. A Baby one more time-ot már szado-mazo bőrsapkában és forrónadrágban adja elő, ami egészen más megvilágításba helyezi az eredeti szöveget, mely úgy szól, hogy „hit me baby, one more time”. Lám-lám, nem Rihanna az első, aki nem vet meg egy kis korbácsolást. És ha már témánál vagyunk, akkor előadja az S and M-et is.

Az I’m a slave for you és a Toxic között megint cserélődik a díszlet, most távol-keleti témával dolgozzák meg az agyunkat, Britney kimonóban nyomul, kezdek kikészülni a műsortól (nem bírom, nem bírom ezt az audiovizuális kényszerzubbonyt, ki akarok menni), viszont egyre szimpatikusabb a csaj. Végül kiderül az is, hogy mi lesz a nyalókás csávóval: miközben nagy arccal hajtja Britney-t, és csúnyákat mond neki mikrofonon, Britney a semmiből ott teremve elkapja, megkötözi és betömi a száját. Vagyis nyert.

Meg is köszöni a figyelmet, ezzel a bulinak vége. A ráadás a Till the world ends, hozzá angyalszárnyak a hintán, meg tűzijáték, konfettik, és az, hogy a csapóajtón, ami azért jön, hogy az énekesnőt levigye a színpadról, egy pillanatra megjelenik a kisfia, aki már nem olyan fiatal, hogy a nagy hasától előredőljön, és ezért pucsítva kelljen mennie, de még nem is olyan nagy, hogy ne legyen aranyos.

Szóval itt tart: nem halt meg, pedig olyan közel volt hozzá, hogy már fogadásokat is lehetett kötni, hogy ő távozik-e hamarabb, vagy Wino. Britney nyert, és úgy tűnik, nem csak pár hónapot.