 |
| Dolhai Attila Chris szerepében Fotó: operett.hu |
Nem mondanám, hogy szívügyem a musical, lemezen nem bírnék végighallgatni egyet sem, legyen az akármekkora mestermű, van viszont némi kötődésem az Operettszínházhoz, mert dolgoztam ott egy kicsit úgy egy-két éve. Mondjuk úgy, hogy nem esek hasra attól, ha egy színdarabban megjelenik egy autó vagy egy hajó, vagy bármi más, ami nem színész, cserébe viszont nehéz lekövetni, hogy hogyan került oda. Az Operett büdzséjébe gyakorlatilag bármilyen varázslat belefér.
A Miss Saigon előadás viszont nem csak egy úgymond „átlagos” helikopterrel indul. Olyan látvánnyal és hanghatásokkal sokkolnak az elején, hogy hálás vagyok érte, hogy az oldalpáholy második sorában ülök, és ki tudok pislogni oldalra, hogy meggyőződjek róla, hogy ott vannak a piros bársonyszékek meg az aranyozott korlátok, valamint a mindig flancos, többnyire úrhatnám közönség (komolyan, az Operettben több estélyi ruhát lehet megfigyelni, mint az Operában bármikor), és nem hallucinálok. Szóval az előadás úgy indul, hogy leszáll a helikopter, közben a kivetítőn ott a táj és van vagy csilli mozgó ember a színpadon. A tánckar és a kórus tagjai gyakorlatilag megkülönböztethetetlenek egymástól. A kóristák is mozognak, a táncosok pedig énekelnek vagy tátognak. Az egészet olyan organikusan rakták össze, hogy a valóságnál százszor hatásosabb. Lövöldözés, puskaporszag, nyitány, oké. Kezdődhet.
 |
| Dancs Annamari Kim szerepében Fotó: operett.hu |
A történet Puccini Pillangókisasszony című operájának némileg modernizált, a női becsület helyett háborús realitásokra koncentráló változata, de alapvetően ugyanarról szól: ázsiai nő túlságosan lelkesedik amerikai katonáért, és ezért végül meg kell halnia. Ez a változat a vietnami háború idején játszódik. Saigon elesésekor a tizenhét éves Kimet éppen fel akarják avatni egy bordélyban, és a Dolhai Attila által játszott amerikai katona, Chris látszólag első látásra beleszeret. Mondjuk nézőpont kérdése: lehet, hogy csak abban az általános női kórságban szenvedek, mely szerelemnek láttatja az ilyen-olyan okokból kifolyólag megviselt férfiak pillanatnyi, testi-lelki biztonságvágyát.
A naiv, szerelmetes ázsiai nő sztereotípiája, aki felnéz bárkire, akinek nem vágott a szeme és magasabb 170 centinél, már rég elavult, de legalábbis árnyalódott. Dancs Annamari, a sepsiszentgyörgyi énekesnő pedig nagyon jól egyensúlyoz a szerelmes nő és az amerikai álomra ráharapó, kényszerből ugyan, de mégis érdekből cselekvő gazdasági entitás között. Megértést kell tanúsítanunk az iránt a jelenség iránt, hogy minél kiszolgáltatottabb helyzetben van az ember, annál nagyobb eséllyel esik szerelembe bárkivel, aki kihúzhatja bajból.
Dancs nyilván nagyon jól énekel, az lenne a meglepő, ha bárki vagy bármi gyenge lenne a darabban. A nagy és szenvedélyes románc csak egy éjszakát tart, mert politikai okokból kifolyólag az amcsikat hazaviszik. Ezután Chris szenved egy kicsit Kim miatt, majd elvesz egy hozzá illő nőt. Dolhai Attila kevésbé izgalmas a főszerepben, de ez sem azért van, mert ő maga nem elég átütő, hanem mert a szerepe alapvetően béna karakter, amely csak sodródik. Cserébe viszont nagyon hangosan és nagyon szépen énekel. Feltűnik még a darabban Csengeri Ottília, aki már ’94-ben is játszotta a szerepet, a megkeményedett néhai szépségkirálynőt, Gigit. Ha nem önmagát játszaná, akkor róla is dicshimnuszokat kéne zengenünk, hiszen jól játszik, jól mozog, és persze szép.
 |
| Kim rémálma Fotó: operett.hu |
Kim eközben rendületlenül vár, megszüli Chris gyerekét, és hiszi, hogy a srác egyszer majd visszamegy érte. Mindezek alatt azonban sok-sok rossz dolgon megy keresztül. Talán az a darab legdrámaibb pillanata, amikor a Kim által lelőtt áldozat hullaként, fehérre mázolva visszajön kísérteni. Lehet, hogy csak a pszichés fejlődésem rekedt meg hatéves szinten, de többet nem akarok éneklő szellemet látni.
Érthetően a vietnami rezsim nem komálja az áruló nőket és zabigyerekeiket, ergo meg kell menteni őket. Így kerül vissza Chris az új nőjével együtt keletre, ahol Kim továbbra is a professzornak, azaz Szabó P. Szilveszternek dolgozik, aki egyértelműen a legjobb színész az egész bagázsból. A szerep kedvéért görbe testtartást vett fel, amit a táncbetétek során is meg tud tartani. Gonosz és megkapó egyszerre.
A gyermeket sem Chris, sem neje nem kívánja magával vinni az újhazába, ezért Kim fejbe lövi magát, hogy az apának ne legyen választása. Itt persze van még nyálas haldoklós búcsújelenet, de a történetnek a fegyver csattanásával már vége. Arról, hogy ez az anyai önfeláldozás csúcsa-e, vagy csupán hisztérikus akaratérvényesítés, megoszlanak vélemények. Másról sajnos nincs is mit mondani. A hiba nem a kivitelezésben van – az tökéletes –, hanem a darabban. A Miss Saigonban nincsenek emlékezetes dalok, mint mondjuk a Romeo és Júliában vagy a Hairben, a szerző itt-ott nyúlt Puccinitől, de ennyiben ki is merül az ázsiai zene belefonása a modern musicalbe, és zeneileg valahogy nem áll össze az egész. Nem maradnak meg belőle dallamok az ember fejében. A nézők persze tapsolnak, de érdekes módon nincs bravózás és őrjöngés.
Kerényi Miklós Gábor azt mondja, a darab a felelősségről szól, melyet az amerikai katona vállal vagy sem a gyerekéért. Igaza is van, csak azt nem értem, hogy ha a nő két emberölést is bevállalt, az ő felelősségét miért nem firtatjuk? Gondolom, azért, mert a Miss Saigon, bár nem egy átlagos shiny happy előadás, de azért mégiscsak egy musical.
