“Igazi terápia volt számomra Draco Malfoyt alakítani”

Mi az, ami hiányozni fog Dracóból a jövőben?
Őszintén szólva már most hiányzik, hogy a bőrébe bújhassak és megformálhassam. Igazi terápiát jelentett ezt a szerepet játszani: érdekes volt olyasvalakit alakítani, aki aljas, már-már egy szörnyeteg, de valahol kicsit gyáva is. Különleges, egyedi figura. Kicsit olyan volt, mintha Draco lenne Hyde, én pedig dr. Jekyll, szóval most azt érzem, mintha egy kicsit elvesztettem volna a másik felemet.

Az utolsó részben van egy akciódús, veszélyesnek látszó jelenet – amikor a Szükség Szobájában menekültök. Te magad szerepelsz benne vagy kaszkadőrrel dolgoztál?
Én voltam. Nagyon élveztem, izgalmas volt. Élmény volt felmászni a székeken és más furcsa dolgokon. Számos ilyen jelenetben mi magunk forgattunk, sokkal intenzívebb és nehezebb volt fizikailag, mint bármi más korábban.

Amikor egy fizikálisan megterhelő részt forgatsz, nehezebb a szerepben maradni?
Nehezebb. Amikor ott állsz egy halom asztal tetején és tudod, hogy ki fogják húzni őket alólad, ami után zuhanni fogsz, akkor nehéz még arra is figyelni, hogy hozd a karaktered. Nehéz, amikor azt mondják: „Nézz Harryre, nézz a távolba!” Idő kell, mire ezt megszokja, megtanulja az ember. Szerencsére az évek folyamán számos jó kaszkadőr dolgozott velünk, akik mindig ott voltak, ha szükségünk volt rájuk.

A Harry Potterben a karakterek általában a jó és a rossz megtestesítői, de csak első látásra. Számos összetett karakter van, például a tied is.  
Valóban, Draco valahol mindennek a közepén áll. Nem igazán tudja, melyik oldalhoz legyen lojális. Az övé szép történet egy fiúról, aki megrémült, de mégis erkölcsi kötelességének érzi, hogy segítsen. Azt azonban már nem igazán tudja, hogy melyik oldalnak kellene segítenie. Természetesen idővel a helyzet egyre bonyolultabb lesz, miután rájön, hogy a szülei sem feltétlen tudják ezt. Az apja biztos a dolgában, tudja, hogy hova tartozik, de az anyja, Narcissa már nem ennyire negatív. Ez az egész nem fehér és fekete. Van benne némi szürke is.

 Milyen érzés volt idősebb kori önmagad alakítani, majd viszontlátni a filmvásznon?

Hátborzongató. Kezdettől fogva igen furcsa élmény volt: az édesapámról és a nagypapámról kért fotót a stáb, hogy lássák, milyennek modellezzenek. Szerintem sokkal többnek néztem ki, mint 35 éves, vagy amennyinek kellett volna lennem. Ennek ellenére furcsább élmény volt, mint eddig bármi az életemben. Amikor befejeztük a forgatást, újra fiatalnak éreztem magam. Ezzel egyébként egy kicsit beleláthattam, hogy mi vár rám a jövőben. De azért remélem, addig még van egy kis időm, mire ezt biztosan megtudom.