Szabadidő

Megünnepelte magát a Quimby

Arra a kérdésre, hogy a Quimby ezentúl aréna-zenekar lesz-e, a frontember cifra rövidséggel válaszolt. Pedig többen voltak az Arénában, mint a Rammsteinen és a Britney Spearsen együttvéve.

A zenekar most ünnepli fennállásának huszadik évét, ami popzenei években mérve ugyanúgy hétszeresen számít, mint a kutyáknál: a Quimby már veterán – noha ebből első ránézésre semmi nem látszik. Amikor Kiss Tibi megjelenik a színpadon mintás ingben, babos kendővel és pumuklifrizurával, az első sorban tanyázó lányok még most is elalélnak, de én objektív vagyok, mert Frenkbe vagyok szerelmes egyébként, úgyhogy inkább azon aggodalmaskodom, hogy hogyan fog hatni a Quimby klubos-mulatós, illetve érzelmes-intim zenéje az arénában.

Ezen ők is elgondolkodhattak, ugyanis nem a szokásos műsor szól. Szinte az összes lassú számuk elhangzik, azokat lehet vonósokkal és fúvósokkal tuningolni, merthogy azért elég nagy felhajtást csináltak, legalábbis zenészek terén. Meg sem tudom számolni, hogy hányan vannak a színpadon, kamerák mindenfelé, lefogadom, hogy ebből DVD lesz. A díszlet cirkuszt idéz, a kivitelezés nem grandiózus, de az ötlet nagyon a helyén van. Kiss Tibi olyan jó konferanszié, hogy színésznek is elmehetne. Azzal szórakoztatja a közönséget, hogy mutogat az emberekre, és azt állítja róluk, hogy aludtak már nála, illetve Líviusznál; derűs a hangulat.
Általában bajban vagyok a dalszövegekkel koncerteken, mert sosem értem őket, de most olyan klasszul szól az egész, hogy a millió hangszer mellett is értek szinte minden szót, ami azért jó, mert a Quimby – mondhatni – szöveg-zenekar.

QUIMBY KONCERT
Kattints a fotóra további képekért!

Az Otthontalanság otthona előtt megafonba magyaráz a frontember, a szám alatt pedig már a keverőpult mögött is táncolnak a küzdőtéren. A hangulat a Magyar népmesékre emlékeztet – vonósokkal. A misztikus-pop hangulatot versmondás fokozza, amíg Kiss Tibi lemegy a színpadról inni vagy mosdóba,  aztán belefújnak a fúvósok a cincogásba, és folytatódik a buli.

Tibi egyre kócosabb, és közben kampányol is, de menedzseri kérésre csak annyit mond, hogy „maradjatok itthon, szükség van rátok”. Az ilyen kinyilatkoztatások számítanak az este fénypontjainak, mert ugye nincsenek fenékből kilőtt tűzijátékok vagy leszálló ufók. A legfurcsább talán az, amikor az Autó egy szerpentinen előtt egy női sziluett csavargatja a mellbimbóját a kivetítőn.

Utána megvan az ingletépés és a következményes sikítás, majd az énekes villámgyorsan elhagyja a színpadot. Dobszóló, átszerelés, majd egy kisebb porondon előadtak egy akusztikus szettet, ami nagyon aranyos, bár kevéssé érteni, miért került be a műsorba.

QUIMBY KONCERT

Kattints a fotóra további képekért!

A mindenki által várt csúcspont a Most múlik pontosan, amiről egyébként nem gondolnánk, hogy tud még olyan formában megmutatkozni, amit eddig ne hallottunk volna, pedig de. Úgy vezetik elő, hogy felhívják a Csík gitárosát és Anna nevű hatéves lányát. Tibi le is megy a színpadról, a közönség pedig teljesen kikészül, még a biztonsági őr is a kislánnyal énekel.

A koncert vége felé megjelenik még egy mozgássérült srác, aki a Nem Adom Fel zenekar tagja.  Megköszöni Tibinek a segítséget (építettek egy közösségi házat, aminek a kifestésében az énekes személy szerint is részt vett.) és közli, hogy másnap ők is koncerteznek az Arénában.
Még kétszer visszajönnek: a Bordély boogie után elhangzott az új album egy lassú száma, majd többek között egy Jimi Hendrix-dal is. A meghajlások aláfestőzenéje a könnyfacsaró Somewhere over the Rainbow Israel Kamakawiwo’ole előadásában. Hatásos. Szóval közel három órát játszottak, majd, ahogy azt illik, levonultak a színpadról, és bevonultak a mainstreambe.

Fényképek: Hernád Géza
Fényképek: Hernád Géza

 Kattints a fotóra további képekért!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top