Jamie Oliver: a rendes srác, aki csupa jót akar
Talán evidens is, hogy vele kezdem, a tévés gasztro-újhullám talán legfontosabb oszlopa a 36 éves essexi srác. Jamie-vel rengeteg dolog jött: a gasztronómia „lemeztelenítése” (az első műsora Pucér szakács címmel futott), azaz az egyszerű, de mégis innovatív és stílusos ételek divatja, az egészséges táplálkozás fontossága, ami sosem jelent egyet az unalmasra párolt brokkolival, és valami hihetetlenül pozitív, optimista, napfényes világ. Jamie mindig mosolyog, mindig szeretnivalóan kajla és fél térddel a homokban, egyensúlyozva is olyan kompozíciót varázsol a tányérra, hogy bármelyik Michelin-csillagos étteremben kivinnék a VIP-vendégnek úgy, ahogy van. Jamie a „celebséget” sem egy önmagáért való ruhaként viseli, hanem hasznosra fordítja: kallódó fiatalokat tanított meg főzni és alkalmazott az éttermében, majd több hullámban is kampányt folytatott a diákok egészséges étkezéséért, a színvonalas iskolai menzáért. És persze maga az ember: Jamie divatba hozta a „rendes fiúkat”. A cinikus buflák, az önző törtetők, a lelkiismeretlenek és gátlástalanok világában megjelent egy mindig kócos szőke srác, aki képes saját magán nevetni, akinek nem hűtőszekrény méretű a háta, nem a legutolsó, legdrágább procc divat szerinti az öltözködése (az első műsorok idején még nyilván kényszerből, de ma, gazdag emberként már valószínűleg józanságból és a dolgok helyes értékelése okán). Nem mellesleg pedig négygyerekes apuka, akiről minden, a gyerekeivel közös felvételen az sugárzik, hogy imádja a családját.
Nigella Lawson: a legerősebb kajapornós
Itt egy másik toposzt sikerült újraértelmezni. Apa mosdik, anya főz – ez eredetileg egy bajszos munkagép és egy kontyos-kötényes háztartási robot leírása volt. Nos, Nigella úgy anyuka és úgy főz, hogy eközben senki nem hallucinálja mögé Mátyás királyt a gyevi bíróval, vagy más, középkori hangulatfestő elemet. Ételeihez pedig mindig a legmegfelelőbb oldalról közelít – onnan, hogy ő maga is szeret, sőt imád enni. Nem a technikai részletek szerelmese, hanem a végeredmény érdekli, az, amit akkor fog érezni, amikor leül a fotelbe a sütivel, vagy amikor átjönnek a barátai és felvágja a rózsaszín, gyönyörű húst. Gátlástalan, nem érdekli a vonalas, kőbe vésett gasztronómiai szabályrendszer, vagy a csak önmagukért való tradíciók – ha úgy gondolja, hogy finom lesz, még a Bounty csokit is kirántja. Nem vicc. Nem véletlenül nevezik „a kajapornó királynőjének”: mindent mindennel, a lényeg, hogy élvezzük! Szerintem ez egy nagyon fontos mottó akkor, amikor embert küldtünk a Holdra, itt az okostelefonomban az egész világ, de a nőkre sokszor mégis avítt, ezerszer meghaladott szerepeket kényszerít rá a macsó társadalom. Most, hogy a TV Paprika újra elkezdi vetíteni első sikerműsorát, hadd ajánljak a fentiek mellé még egy vizsgálódási szempontot, amikor a Nigella falatozóját nézzük! Ebben a műsorban ugyanis olyan belső erőt látunk, amit (önkritikus férfiként vallom ezt be) én még csak nőktől tapasztaltam. Feleségek és anyukák ennek a specialistái, az „akkor is megcsinálom”, a „most nem lehetek gyenge” a jelszavuk. Nigella ugyanis úgy csillog a műsorban, úgy simogatja a nézői lelkét, hogy közben torokrákban haldokló férjét kellett ápolnia és két kisgyerekére gondot viselnie. Soha, egyetlen felvételen sem láttuk ennek nyomát.
Stahl Judit: jól áll neki a konyha is
A magyar tévés szakácsok közül egy sincs, aki igazán meg tudott volna kapaszkodni a csúcson. Most a végzett, „papíros” szakácsokról beszélek, akik vendéglátós iskolával próbáltak meg tévéssé válni. A mélypont kétségkívül a kocsonyás leveskockát reklámozó, egykori celebséf, de általában is igaz az, hogy az egy stabil tévés karrierhez kevés, ha valaki képes összerakni egy finom ételt. Sőt az sem, ha tudja, hogyan kell harminc-negyven évvel ezelőtt divatos megoldásokkal szétcsicsázni (pardon: „megdíszíteni”, maga a szó is annyira hetvenes évek). Tévéműsort kell csinálni! Stahl Judit pedig ehhez ért, ez a szakmája, és mellé megtanult főzni – illetve kiválogatni azokat az embereket, akik nagyon ügyesek, képzettek, tapasztaltak, és láthatatlanul (vagy láthatóan, így akár a nála bemutatkozó Buday Péter) a keze alá dolgoznak.
A Stahl-receptek javarészt trendi, de nem bonyolult urbánus ételek, a megvalósítás pedig minden esetben az étel és a főzés szeretetével átitatott. A „főzzünk a gyerekkel”-megoldás külön piros pontot ér, de beszéljünk arról is, ami nincs, és pont ezért fontos. Stahlnál elképzelhetetlen, hogy a művész úr (a szappanoperából vagy a Pesti Broadway bugyraiból) csillogó zakóban pörköltet főz, lejucikázva a műsorvezetőt. Az üzenet pedig a bátorságé és a tudatosságé: egy tuti, jól fizetett és bejáratott hírolvasói pályát elhagyni, követve a szíve (és gyomra) szavát még csak egy szép, romantikus nekibuzdulás. De aztán ebből rengeteg munkával és nagyon elszántan, tudatosan, a kudarcokból is tanulva egy új életet, új profilt és egy komoly „birodalmat” építeni, az már példaképpé emel.
És a többi fogás
Szerencsére a műfaj még mindig divat, pörög, és bár vannak vállalhatatlan oldalhajtások is (nem írok példát), sok értékes szereplő is feltűnik. A River Cottage-sorozat főalakja, Hugh a természetesség, a fenntartható fejlődés egyik ügyes és szerethető szószólója. Saját kis farmján igyekszik bemutatni, hogy mennyi fölösleges vargabetű van az úton, amíg az étel a termőföldről a tányérunkig jut – örök életre belerakta a bogarat a fülembe: tényleg, milyen finom, mennyire más lehet az a rizottó, ahol a borsót közvetlenül a serpenyőbe szedte, esélyt sem adva, hogy száradjon-punnyadjon a hüvelyes zöldség?
Vagy Chef Garvin, a nagy fekete barátom, aki nemcsak főz, de olyan lendületes, pozitív, jó fej figura, hogy antidepresszánsnak is jó a műsora (Nagy lángon címmel ment nálunk) – nem mellesleg pedig a kétbalkezest is meggyőzi arról, hogy igenis, ha akar, tud főzni. Hosszan lehetne még sorolni, beemelve az olyan előképeket, mint a Két duci hölgy, akik humorral és ízléssel rehabilitáltak egy kevéssé divatosnak, képernyőképtelennek bélyegzett korosztályt a kereskedelmi tévézésben.
És persze a jelen és a jövő meg a tévé mellett egyre inkább a blogoké, de arra már tényleg nincs hely, hogy még Fűszeres Eszternek is szerelmet valljak. Meg akkor mi lesz Mautner Zsófival?
