Szabadidő

Hasítanak a vámpír szerelmesek a mozikban

Több mint százezren látták itthon az Alkonyat – Hajnalhasadás első részét vasárnapig. A sorozat összbevétele közben meghaladta a 400 milliárd forintot.

Hasítanak a vámpír szerelmesek a mozikbanAz első hétvégén 116 859 néző váltott jegyet az Alkonyat-sorozat negyedik felvonására Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy nagyjából minden századik magyar megnézte a filmet, hacsak nem dupláztak sokan. A film ezzel túlszárnyalta az előző rész teljesítményét, ami tavaly 87 240 fizető nézőt vonzott a mozikba a premier hétvégéjén.

Az Alkonyat – Hajnalhasadás I. rész a nemzetközi összesítésben is jól szerepelt, 283,5 millió dollárt, azaz több mint 62 milliárd forintot termelt összesen a Reuters hírügynökség szerint. Ebből csaknem 140 millió dollár jött össze Észak-Amerikában, ami minden idők ötödik legjobb nyitóhétvégéje. Mellette a Táncoló talpak második része labdába sem rúghatott, és idén ennél jobban csak a nagy rivális, a Harry Potter szakított nagyobbat az Egyesült Államokban és Kanadában.

A kritikusok így hiába fanyalognak, a tinivámpírok románca Hollywood aranytojó tyúkjává nőtte ki magát. Az eddig bemutatott négy film mostanra közel 438 milliárd forint bevételt termelt.

A rajongók közben azt számolgatják, mennyibe kerülhetett Bella és Edward lagzija. A legnagyobb költséget a rengeteg virág jelentette, és a végösszeg valószínűleg meghaladja a nyolcmillió forintot. Ahhoz képest nem vertek el túl sok pénzt rá, hogy egy átlagos amerikai esküvőre hatmilliót tapsolnak el, és az összeg eltörpül Vilmos herceg és Kate Middleton esküvőjének költségvetése mellett.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top