Szabadidő

A mozikban már karácsony van

Ugyan még a november sem ért véget, de máris megjött a mozikba az első karácsonyi animációs csoda. Aki nem akar korán ünnepelni, az se keseredjen el: még hat új film jön a héten.

Karácsony Artúr

A mozikban már karácsony van

A brit Aardman stúdió korábban olyan gyurmafilmjeiről volt ismert, mint a Csibefutam és a Wallace & Gromit, de egy ideje már ők is megpróbálnak betörni a hagyományos (ma már ez a CGI animációt jelenti) rajzfilmek piacára. Ehhez jobb időpontot nem is találhattak volna karácsonynál, ráadásul a télapós filmjük a várakozásokkal ellentétben bitangul szórakoztató lett. A Mikulás manók ezreinek segítségével szállítja házhoz egy nap alatt az ajándékhegyeket, egy ufókat megszégyenítő repülőgép segítségével, ám idén hiba csúszik a gépezetbe: egy kislány kimarad a szórásból. Az ellustult Télapó egy vállrándítással letudja a dolgot, ám a kisebbik fia egy agg rénszarvassal és Mikulás nagyapóval a szánfedélzeten nekiindul, hogy az utolsó pillanatban teljesítse a lehetetlen küldetést. A repülő szánnal való idióta kalandozás afféle road movie-s keretet ad a sztorinak, ahol a Kismiki és a nagyfater Afrikában menekül az éhes oroszlánok elől, vagy épp egy nagyvárosban képtelenek irányítani a repülő szánt. Politikailag kellemesen inkorrekt poénok, a felnőttek számára is élvezhető humor, lenyűgöző akciók és nem szájba rágott, de létező mondanivaló: a Karácsony Artúr minden korosztálynak nagyszerű élmény.

Rendezte: Sarah Smith
Eredeti cím: Arthur Christmas
Forgalmazza: InterCom
Értékelésünk: 4/5

 Testcsere

A mozikban már karácsony van

Ha egy film úgy kezdődik, hogy az elején a főszereplőt szó szerint arcon f*ssák, akkor nem feltétlenül várunk semmi jót a folytatásban. A helyzet szerencsére a Testcserében mégsem annyira kellemetlen, mint azt a nyitás után sejtenénk. Bár a film az egyik legismertebb hollywoodi vígjátékklisén alapul (ketten testet cserélnek, ami sok bonyodalomhoz vezet), azért sikerült az alkotóknak annyi újdonságot csempészni a sztoriba, hogy mégse váljon túlzottan unalmassá. A Másnaposok íróinak újító ötlete az volt, hogy ezúttal ne egy családi vígjáték, hanem egy korhatáros szexkomédia keretében történjen meg a testcsere, így filmünkben azt követhetjük figyelemmel, hogy egy megrögzött agglegénynek milyen megpróbáltatásokat kell átélnie egy családapa bőrébe bújva, miközben az apuci az agglegény testében újra felhőtlenül csajozhat és ismerkedhet. A filmben akad pár nagyon beteg poén (kisbaba a turmixgéppel…), és ennyi fedetlen mellet ritkán sikerül két órába sűríteni (kivéve ha a műfaj neve pornó), de minden gusztustalankodás (terhesszex, szexfilmforgatás…) ellenére a Testcserének mégis van valami bája. Főszereplői valójában nagyra nőtt gyerekek, és mivel olyan kiváló komikusok játsszák őket, mint Jason Bateman és Ryan Reynolds, nem lehet haragudni rájuk.
Rendezte: David Dobkin
Szereplők: Ryan Reynolds, Jason Bateman, Olivia Wilde
Eredeti cím: The Change-Up
Forgalmazza: UIP-Duna Film
Értékelésünk: 3/5

Válogatott gyilkosok

A mozikban már karácsony van

Amikor egy Jason Statham-akciófilm elején kiírják, hogy „igaz történet alapján” készült, önkéntelenül is elkezdünk röhögni. A sablonos akciófilmek császárának mozis kalandjai nem is állhatnának távolabb a valóságtól. Ha a fenti kiírás után a Válogatott gyilkosoktól mást várunk, nagyot fogunk csalódni. A film pontosan ugyanolyan, mint bármelyik másik Statham-akciófilm az utóbbi évekből. Kedvenc kopaszunk egy visszavonuló bérgyilkost alakít, aki szeretne kiszállni, de a csúnya megbízói nem hagyják, hogy korán vonuljon nyugdíjba. Úgy tűnik, a bérgyilkos szakszervezetek is komolyan veszik a hatvanöt éves nyugdíjkorhatárt…
Barátja kiszabadításáért meg kell ölnie három brit elitkatonát, amihez egy kis osztagot szervez. A film minden jelenetét túl sokszor láttuk és minden mondatát („Gyilkolni könnyű. Együtt élni vele nehéz.”) túl sokszor hallottuk már. A Válogatott gyilkosokat csupán az különbözteti meg az átlagos Statham-moziktól, hogy a szokásos szereplőknél itt kissé nívósabb társakat (De Niro, Owen) kapott, de ettől még nehogy azt higgyük, hogy ez a mozi más, mint a többi.
Rendezte: Gary McKendry
Szereplők: Jason Statham, Clive Owen, Robert De Niro
Eredeti cím: Killer Elite
Forgalmazza: Fórum Hungary
Értékelésünk: 2/5

 Finánc a pácban

A mozikban már karácsony van

Az Isten hozott az Isten háta mögött az utóbbi évek egyik legjobb európai vígjátéka volt. Dany Boon rendező nem akart változtatni a nyerő formulán, így az előzményekhez némileg hasonló felállásban készítette el legújabb komédiáját. A Finánc a pácban a francia–belga ellentéten alapul (igen, bármily meglepő, van ilyen) és azt az időszakot mutatja be, amikor az Európai Unió hatására bezárták a határátkelőket, így egy csomó határőr veszítette el a munkáját. A szomorú alap ellenére azonban ez egy kacagtató film, hiszen képes viccet csinálni a népek közti ellentétekből, a klasszikus Rómeó és Júlia helyzetet is képes kacagtatóan ábrázolni, és van benne némi egészséges tahóság, ami egy vígjátéknak csak a javára válik. A belga és a francia határőr egy közös projektnek köszönhetően társakká válnak, és együtt kell elkapniuk a világ legbénább drogcsempészét. Nem annyira őrülten vicces, mint a nagy előd volt, de a másfél órás jókedvért garanciát vállalunk.
Rendezte: Dany Boon
Szereplők: Dany Boon, Benoît Poelvoorde, Julie Bernard
Eredeti cím: Rien á déclarer
Forgalmazza: Budapest Film
Értékelésünk: 4/5

 Tengerre, franciák!

A mozikban már karácsony van

Furcsa, beszéd nélküli mozi a Tengerre, franciák!, melyben a rendező az emberek nyaraló énjét veszi elő és állítja pellengérre. A filmben nem beszélnek, de azért nem némafilmről van szó. Akad itt zene, zajok és zörejek, sőt egy-egy szó is elhangzik, de attól, hogy a filmben nincsenek dialógusok és nincs igazi főszereplő, sőt igazából történet sem, az egész inkább tűnik egy jópofa gegekből álló kabarénak, mint teljes értékű mozifilmnek. Míg az újdonság varázsa miatt az elején még jól szórakozunk, később a Tengerre, franciák! humora rendkívül fárasztóvá válik. Tény, hogy egyedi és különleges filmről van szó, de ettől még nem szórakozunk jobban.
Rendezte: Pascal Rabaté
Szereplők: Jacques Gamblin, Dominique Pinon, Maria de Medeiros
Eredeti cím: Ni à vendre ni à louer
Forgalmazza: Cinereal
Értékelésünk: 3/5

 Santiago ’73

A mozikban már karácsony van

Az 1973-ban, Pinochet hatalomátvétele alatt Chilében játszódó film főhőse egy férfi, aki halottasházban dolgozik, és beleszeret egy táncosnőbe, akinek politikai okok miatt bujkálnia kell.
Rendezte: Pablo Larraín
Szereplők: Alfredo Castro, Antonia Zegers, Marcelo Alonso
Eredeti cím: Post Mortem
Forgalmazza: Cirko Film – Másképp Alapítvány

A mozikban már karácsony vanAz én Amerikám
Hegedűs Amerikához fűződő benyomásaiból, viszonyából kiindulva készített dokumentumfilmet Amerika hatásáról a világpolitikára és a világ lakosainak hétköznapjaira. Ennek keretében bejárja a fél világot, s Iránban, Kínában, Szomáliában kutatja, hogy az emberek életét, hétköznapjait hogyan határozza meg a világ egyetlen szuperhatalma.

Rendezte: Hegedűs Péter
Eredeti cím: My America
Forgalmazza: Vertigo Film

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top