Szabadidő

18+ szexorgiát tartott Rihanna Budapesten

Flitteres bugyi, szőke paróka, valóságos szexorgia. Ezzel készült budapesti rajongóinak Rihanna. De hiába erőlteti a szexi démon szerepet, csakis dívaként tudja igazán megfogni a közönséget. Helyszíni beszámoló.
Ki nyerte Beyoncé–Rihanna-párbajt?

Ma már csak egy pillanatra rándulnak görcsbe az idegeink, amikor a hétévest halljuk, amint aktuális kedvenc dalát énekli. „There’s sex int he air, i dont care, i love the smell of it” – így szól Rihanna egyik eddigi legnagyobb slágerének, az S and M refrénjének egy része, amely természetesen bármikor bármilyen mennyiségben hozzáférhető a tévében, a rádiókban és az interneten.

A pubertáló lányok körében hirtelen elterjedt a neccharisnya és a bokorugró szoknya, és néha már inkább azon lepődünk meg, hogy fellelhető olyan, akit nem húzott be ilyen-olyan módon Rihanna öltözködési stílusa és általános attitűdje, amelynek lényege ennyiben foglalható össze: „erős nő vagyok, ezért nem viselek soha bugyin és melltartón kívül más funkcionális ruhadarabot”.

Az ártatlanság elvesztése

Ki nyerte Beyoncé–Rihanna-párbajt?Nem volt ez mindig így: Rihanna Barbadosról származik, ott fogott bele az éneklésbe, aminek következtében karrierjének elején amolyan gumicukor-dancehall-reggae műsorral próbálták meg eladni az akkor még tizenéves lányt. Mivel maga a stílus különösnek számított a mainstream popban, hamarosan felfigyeltek rá és lehántották zenéjéről a karibi életérzést. Ami ezután megmaradt, az viszont vészjóslóan kezdett Beyoncéra hasonlítani, egy Beyoncé–Rihanna-párbajban viszont Rihanna mind énektudás, mind Miss Perfect-es kisugárzásban alulmarad; így sürgősen váltott.

A 2007-es Good Girl Gone Bad című albumon már egyértelműen látszott az új irány, amerre az énekesnő elindult, és azóta – mivel a szexszel való operálást egy ponton túl csak pornóvá lehetne fokozni – meg is érkezett.

A Chris Brown-os ügy után (az akkori pasija megverte, bíróság elé is állították) az ember azt gondolná, hogy nem kokettál vizuálisan a szado-mazo szex eszközeivel, pedig de. A Loud című album néhány Beyoncé-táborból áthallgató fülnek is unalmas és jellegtelen ballada mellett szinte kizárólag olyan dolgokra buzdít, melyekről azt szeretnénk, ha a hallgatóság tetemes része nem is tudna.

Fekete Madonna

Ki nyerte Beyoncé–Rihanna-párbajt?Sokat kritizálták Rihannát amiatt, hogy nem jó példakép a sok általános iskolás kislánynak, akik olyanok szeretnének lenni, mint ő, amire – teljes joggal – Rihanna azt válaszolta, hogy ő nem példakép akar lenni, hanem énekesnő.

Az élőben való énekléssel azonban számos YouTube-os felvétel alapján egyelőre gondjai lehetnek, viszont ha az a cél, hogy ő legyen az új Madonna, ráadásul színes bőrűként, akkor a lehető legjobb úton halad. Nemrég jelent meg Talk That Talk című lemeze zeneileg nemigen tér el a Loudról megismert, néhol egészen enyhe karibi hatásokat még felmutató, tempós dance-től, de azért ott az R and B és a pop rendesen. Ezután pedig kíváncsiak voltunk arra, hogy mit tud a hol szőke, hol barna, hol vörös aktuális szexbomba. 

Napközi helyett Rihanna

Már este hétkor akkora sor volt a Papp László Sportaréna előtt, amit Lady Gaga óta nem láttunk itthon. A tömeget nézve leginkább a húszévesek képviseltetik magukat, de rengeteg kamaszba és több tucat alsósba is belebotlunk. „Nahát, az ott valami énekes a kilencvenes évekből! Az meg ott a VV Béci!” – nyugtázzák a fiatal csajok a kapunál. Az arénába bejutva is sorban állnak a fanatikus rajongók. Az egyik pultnál ugyanis bárki közös képet készíthet Rihannával, persze csak a modern technika segítségével, ja és az énekesnő már előre retusálva van, a mi pattanásunkat viszont nem tünteti el semmi.

Pár perccel nyolc óra előtt már egy gombostűt sem lehet leejteni a nézőtéren. Teljes telt ház várja Rihannát. Nyugtázzuk, hogy megtaláltuk a forrónacik és a flitteres felsők Kánaánját, ahol a barbadosi énekesnő a királynő és a stílusikon.

Este nyolckor modern kori Rambót játszva betuctucolja magát a színpadra Calvin Harris DJ, aki az énekesnő „előzenekara” ezen a turnén. Nem véletlen Rihanna választása, közös számuk, a We found love ugyanis hatalmas siker lett. A magyar közönség is zabálja a lemezlovast, aki sorra nyomja az idei partihimnuszokat. Kezdjük magunkat úgy érezni, mintha egy végtelenített Jersey Shore szereplői lennék, mégis hova kerültünk? Jön Barbara Streisand, az LMFAO slágerei, majd Harris két saját dala, a Flashback és a Feel so close. Amikor már kutatni kezdünk a táskánkban a fejfájáscsillapító után, a DJ háromnegyed kilenckor végre elhagyja a terepet, de Rihannát hiába keressük a színpadon.

Csak várunk és várunk…

Várakozás közben ráeszmélünk, hogy sikerült a gyerekszekció közepébe ülnünk, ugyanis túlzás nélkül minimum hét, nyolc év körüli lány és fiú ül körülöttünk. Kilenckor a szülők idegesen kezdenek dobolni a lábukkal, már rég bánják, hogy belementek abba, hogy ezt kapja a gyerek Télapóra. Ráadásul amikor a gyerekek érdeklődése is lankad, a szülő pánikba esik, hogy kárba vész a drága jegy. Mese híján bulvártörténetekkel szórakoztatják az iskolásokat. „Tudod, Rihanna már nagyon fáradt. Biztos ezért nem jött még ki a színpadra. Már panaszkodott is, hogy nem bírja a sok koncertet. Beyoncé vigasztalja, mert neki már volt hasonló esete…” – mondja az egyik anyuka. De fél tízkor már ő sem hisz a mesékben. „Egész egyszerűen nem akar kijönni ez a nő! Hogy képzeli ezt?” – mondogatja mesélőmami. Fél tíz is elmúlik, amikor a férfiak megunják a várakozást és elindulnak a söröspult irányába, a nők pedig jobb híján katasztrófaturistaként bámulják, hogyan húzzák ki a küzdőtérről az ájult rajongókat.

Háromnegyed tízkor végre színpadra lép Rihanna. Pink-neonzöld cipőjében és kék kabátjában, szőke parókájában első ránézésre Nicki Minajnak tűnik, de amikor rácsendít az Only girl slágerére, rájövünk, hogy jó helyen vagyunk. Az első soroknál érezhetően bizonytalan, már-már hamisan szól a hangja. Ezt azonban rajtunk kívül nem sokan veszik észre. Ugyanis lekerül a kék kabát, és előkerül a flitteres bugyi, a köves melltartó, és már a kutyát nem érdekli Rihanna hangja, mert igazi bulikirálynőként dicsőíti a tömeg.

A Shut up and drive alatt egy színes autó kerül a színpad közepére. Bennünk pedig brutális déjà vu ébred. Láttunk már ilyen egyedi produkciót, két hónapja hasonlóval nyomult Britney, egy éve pedig Lady Gaga kocsikázott az aréna színpadán. Próbálunk rájönni, hogy mi lehet a különbség Britney és Rihanna között. Talán a frissesség lenne a titka? A barbadosi énekesnőnek még elhisszük, hogy ő a szexi bulikirálynő.  Olyan, mint egy egzotikus barátnő, akivel ha elmegyünk partizni, tuti durva behajlás lesz.

18+ szexorigiát  tartott Rihanna Budapesten18-as karika

Kétség nem fér hozzá, hogy a koncert első felét csak 18-as karikával ajánlanánk. Rihanna férfias öltönyben kezdi énekelni az SM című dalát, aminek szövegét (Sex in the air, I don’t care, I love the smell of it…) csillogó szemmel skandálják a nyolcévesek. Rihanna férfias énjét mutogatja, és gogotáncosokkal imitálja a legnépszerűbb szexpózokat. Mire pislogunk egyet, Riri dominává vedlik át, és kikötözve bőrszerkóban nyomja tovább, a stílus egyértelműen a szexi, a hangja viszont szerencsére egyre jobban szól. 

A Skin című nótája alatt alatt felhívja magához a színpadra Gáspár Evelint, akit lefektet a díszletre és ráfekszik, majd eltűnnek a süllyesztőben. Eközben mi Rihanna makulátlan arcbőrét nézhetjük a kivetítőn. Van a kislányos Rihanna, a démoni nő, a szexistennő, a férfias Riri, a sebezhető szépség; a rövid tárlatvezetés szerencsére nem tart sokáig, és néhány másodperc után visszatér közénk, és a Run this town slágerét már a közönség soraiban adja elő.

A koncert második felében tud minket igazán lázba hozni a fiatal énekesnő. A három dalból álló „lassú blokkot” ugrálás nélkül, sárga estélyiben adja elő. A közönség szóról szóra vele énekli az Unfaithful, a California king bed és Hate that I love you című slágereket. Rihannának jobban áll a dívaszerep, mint a New York-i lepukkant szexmunkásimázs. Szebben is énekel és jobban magával is ragadja a közönséget ezekkel a dalokkal. A koncert vége felé visszatér ugyan a flitteres bugyis szett, de a dalok könnyedebbek, és nem érezzük minden percben, hogy egy privát 13 ezer fős szexorgiára vettünk jegyet. Jön a What’s my name, a Rude Boy, majd felköszönteti a budapesti tömeggel az éppen szülinapos Nicki Minajt – akivel kebelbarátnők –, ő maga pedig lenyom egy felest Nicki egészségére. A Please don’t stop the music alatt érezzük először, hogy kár lett volna kihagyni ezt a bulit. Rihanna egy Love you Budapesttel búcsúzik a tömegtől, majd ráadásként visszatér három slágerrel, ami tökéletes levezetést biztosít a szexorgiából házibuliba csapott koncertnek.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top