Szabadidő

Csatornaváltók: tyúkbelezés Fábryval

Adásonként 18 millió forintért igazolt át a közszolgálati tévéhez Fábry Sándor show-műsora. Jut eszembe: akartok tyúkbelezni egyet?

Csatornaváltók: tyúkbelezés FábryvalGyerekkorom egyik minimalista iskolai játéka volt a tyúkbelezés. Nem tudom, miért hívták így, de a lényege az volt, hogy egy papírlapra random felírtunk számokat egytől mondjuk százig, és úgy kellett sorban összekötni az egymás után következőket, hogy a korábbi vonalakat nem lehetett metszeni. Talán azért volt tyúkbelezés, mert a végén kapott vonalháló olyan tyúkbélszerű volt. Falusi gyerek voltam, de nem igazán tudom, olyan-e a tyúk bele. Nem is akarom tudni.

Szóval ugyanezt lehet játszani tévésekkel is. Mutatom:

Fábry annak idején a közszolgálati tévén kezdte az Esti Showdert, majd átvitte az RTL-hez, de onnan visszatért az MTV-hez, ahol az a Rákay Philip lesz a főnöke, aki ide a HírTV-től érkezett, oda pedig a Viva zenecsatornától, ahol kollégája volt Sebestyén Balázs, aki ma az RTL Klubnál vezeti a Való Világot a szintén ex-vivás Liluval, aki már szerepelt a TV2-n is a Popsztárok című műsorban. Utóbbi műsorban Kozsó volt a zsűrielnök, aki viszont főzött már az RTL-en a Vacsoracsatában, többek között Rákóczi Ferinek, aki viszont a TV2-n A 40 milliós játszma című vetélkedőt vitte sikere. Pedig épp csak elhappolta a TV2-től emiatt (is) dérrel-dúrral távozó Vágó István elől, aki korában az RTL-en vezette a Legyen Ön is Milliomos című vetélkedőt (amit utána Fábry még celebekkel sem tudott életben tartani), majd a Story4-hez távozott, ahol új vetélkedővel készül. Ezzel kollégája lesz Klausmann Viktornak, aki a csatornán reaktivált Csatornaváltók: tyúkbelezés FábryvalSzerencsekereket vezeti; csinált ő már ilyet ugyanezzel a műsorral a TV2-n, illetve a közszolgálati televízióban is, debütáláskor. Itt Gajdos Tamás volt a társa, aki ma az ATV híradós műsorvezetője, többek között Sárosdi Eszterrel, aki az RTL Klubtól igazolt át. Mindkét csatornán kollégája volt a férje, Alföldi Zoltán is, aki ma az MTV híradójában dolgozik, de az ATV és az RTL Klub előtt rövid ideig a TV2-nél is megfordult – képernyős debütálására pedig a Baló-féle TV3-nál került sor.

Apropó, Baló György! A legtöbbet parodizált („Baló GYÖRGYVAGYOK!”) televíziós újságíró szinte egész életét a közszolgálati televíziónál töltötte, kivéve azt rövid, ámde annál hősiesebb időszakot, amikor a TV3 nevű csatornát elindította (a TV2 tulajdonosa pedig felvásárolta és becsukta a csatornát). Ez idő alatt volt kollégája Horváth Szilárd időjós, akit (reméljük) a Nők Lapja Café olvasói is kedvelnek – de neki sem volt egyenes az útja ide, előbb még a TV2-n készítette a Citrom című humoros műsort egy rövid ideig. Ez nem volt egy szerencsés időszak: kolléganője, Liptai Claudia próbálkozásai is rendre elhaltak a csatornán: a Claudia-show egyáltalán nem működött, az általa vezetett Big Brother 2 is nagyot bukott, és a Folytassa, Claudia! is elhasalt. Pedig az utóbbi egy kipróbált formátum lett volna: szinte ugyanezt csinálta Claudia az RTL Klubon Csíííz! címmel, csak ott voltak még vicces házivideók és műsorvezetőtársak is (Besenczi Árpád, Forgács Gábor, Beleznay Endre). Ők már a harmadik generáció voltak a műsorban: Márton Andrástól Koltay Róberten át Kálloy-Molnár Péterig sokan megégették magukat a Csíííz!-zel; csak utóbbi keveredett vissza a képernyőre tartósan a Beugróval.

Novák Pétertől Szulák Andreáig

Csatornaváltók: tyúkbelezés FábryvalAmi minden tyúkbelező halála, mert metsz minden vonalat. A TV2-ről indult, majd átvette az M1, a Comedy Central, aztán a Cool, végül pedig a Viasat3. Mondjuk a csapat magja és Novák Péter mindig fix – utóbbi egyébként (leszámítva pár kisebb felvillanást a Holló Színház köztelevíziós műsorában a kilencvenes évek közepén) először az RTL Klub Reggeli című műsorában mutatkozott be a tévénézőknek, majd a Viasat3 első nagy dobását, a Bár című műsort vezette, innen jött aztán a TV2. Előbb a Megasztár zsűritagjaként és zenei producereként, majd a Megatáncban, később a Strucc című kulturális-közéleti műsorban (ott comingoutolt Ungár Klára egyébként, de ő nem tévésztár, úgyhogy nem keverjük ide), hogy aztán a Beugróval kezdje újra a menetelést. Közben azért az M1-en a Társulat koreográfusaként is működött.

Itt Szulák Andrea volt az egyik zsűritag, aki manapság leginkább joghurtot eszik a tévében, és szívecskét formál a pocakja előtt, de nem volt ez mindig így. A TV2 egyik legrosszabb vetélkedőjében volt csapatkapitány (ellenfeleit Usztics Mátyás vezette) – az volt a műsor címe, hogy Ki vagyok én?, és Csatornaváltók: tyúkbelezés Fábryvalörüljetek, ha nem ugrik be semmi a plüssbékákat pakolgató Vágó Istvánról, nagyon rossz volt. Annál nagyobb sikerrel ment az Activity, melyet már Szulák vezetett, és a nézettségi listák élén mondta vagy mutatta. Kötelező volt a celebeknek megjelenni. Innen lépett tovább Oprah-imitációba, három, közel azonos tematikájú beszélgetős műsora is futott egymás után. Itt mondták el a celebek, hogy boldogok, szomorúak, és hogy „soha nem beszéltem még erről”. A gyerekvállalás után nem sikerült a visszatérés a TV2-n, a köztévé viszont tárt karokkal várta, a Szulák és más, majd a 6 órai tea című műsorokban láthattuk. Végül a Csináljuk a fesztivált című műsorral együtt menekült a Story4-re.

Ahol egyébként annak a Hajdú Péternek a hűlt helyét találhatta, aki a kistévés sikerek után épp két bicskát is beletört a nagytévébe: a TV2-t talán évekre elvágta a saját gyártású produkcióktól az ÖsszeEsküvők nézettségi kudarcával, saját show-ja pedig olyan ordenáré elemekkel is képes megörvendeztetni a nagyérdeműt, hogy a csatorna tényleg csatornává válik olyankor, kanális, amiben még azt is közvetítik, hogy valaki becsinált.

Na, ezt például biztos nem lehetett volna a köztévén megcsinálni, ahol Dömsödi Gáborral vezette a Névshowr című műsort. De most jön az M1-re Fábry Show-t csinálni, aki ugye itt kezdte a show-t, majd átvitte az RTL-hez, és… a francba, átmentem a vonalon!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top