nlc.hu
Szabadidő
Chris Rea: nem vagyok rocksztár

Chris Rea: nem vagyok rocksztár

Újra Európában turnézik az öntörvényű zenész, aki rendszeresen jár hozzánk a magyar Forma–1-es futamokra, csak ott soha nem ismerik fel. Chris Reát úton Berlin felé értük el a második koncertje után, jövő héten ér hozzánk.
Chris Rea: nem vagyok rocksztár

Hogy megy a turnézás, lámpalázas még ennyi év után?

Az első koncert előtt még mindig van némi lámpalázam, de az elég jól sikerült, úgyhogy most elégedett vagyok.

Úgy tudjuk, soha nem hagyja el az otthonát több mint egy hétre, ez igaz?

Elvileg igen, pláne, hogy a mamának (a felesége) nincs most társasága, mert a lányaink egyetemre járnak. Most változott a helyzet: ő jön meglátogatni engem turné közben.

Hogy áll a kísértéssel? Nem nehéz ellenállni a sok felajánlkozó rajongónak?

Nem, még kísértés sincs: szeretem őt. Nem vagyok sem szent, sem pap, de még mindig nagyon boldog vagyok vele.

Chris Rea: nem vagyok rocksztárMilyen érzés, hogy kettesben maradtak, most, hogy a lányai elköltöztek?

Új leckét tanultam a szeretetről. Azt, hogy végül mindig szomorúak leszünk. Tudtuk, hogy eljön ez a pillanat, de azért nehéz volt. Szerencsére azért hazajönnek sokszor. Nem is tudnák elképzelni mondjuk a karácsonyt mama és papa nélkül.

Elkényeztette őket?

Nem, egyáltalán nem. Az apjuk sikere nem az övék. Én arra tanítottam őket, hogy keressék meg a saját útjukat.

Fontos önnek a kereskedelmi siker?

Szerencsés vagyok, mert a pénz miatt már nem kell dolgoznom, ezért is adom olcsóbban a lemezeimet, vissza akarok adni valamit azoknak az embereknek, akiknek a sikert köszönhetem. Ezért is vagyok hajlandó régi dalokat is játszani, ha ezt szeretné a közönség.

Többször is közölte, hogy ez lesz utolsó turnéja, aztán mégis folytatta. Miért?

Annyi felkérést kaptam, hogy igazából nem tudtam nemet mondani. Szeretek zenélni, ehhez értek, szóval nem olyan rossz ez így most.

Milyen az élet hasnyálmirigy nélkül? Kell gyógyszereket szednie? (Az énekesnek eltávolították a hasnyálmirigyét – a szerk.)

Hajjaj, harminckét tablettát kell bevennem minden nap, és emellett naponta hatszor injekciózom magam. Arra is oda kell figyelnem, hogy mit eszem. Egyelőre versenyt futok az ördöggel: tavaly is volt két műtétem.

Chris Rea: nem vagyok rocksztárHogyan éli meg ezt a versenyt ? Fél a haláltól? Miben változtatta meg a betegség?

Nem félek, de rájöttem, hogy mik az igazán fontos dolgok. Az például nem az, hogy nekem van-e nagyobb kocsim, mint a szomszédnak. Elkezdtem festeni is: kék gitárokat, mert ahhoz van kedvem. El is adtam jó néhányat, a bejövő pénzt pedig jótékony célokra fordítom. Idő kellett, míg ide eljutottam.

Kétszer is fellépett Pesten. Tetszett?

Persze, de nem csak kétszer voltam ám. A Forma–1-es futamokra mindig idejövök, csak akkor senki nem ismer fel, mert én is a Forma–1-es cuccokban nyomulok lent, az autók között.

Ez elég rocksztáros dolog. Élvezi az ilyesmit?

Á, dehogy, én nem vagyok rocksztár, ahhoz rocksztárosabb dolgokat kéne csinálnom, arra pedig képtelen lennék.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top