Szabadidő

Magyar bár lett a világ legjobbja

Megvertük a hollandokat, a svédeket és a malájokat. Kattintásban nagyhatalom vagyunk.

Magyar bár lett a világ legjobbjaA budapesti A38 állóhajó nyerte a világ egyik legnagyobb útikönyvkiadójának szavazását, amin a világ legjobb bárját keresték. A Lonely Planet által meghirdetett versenyen a magyar szórakozóhely több mint tizenháromezer szavazatot kapott, de a harmadik helyet is a magyarok csípték meg a belvárosi Szimpla kerttel, ahová főleg a részegedni vágyó külföldi fiatalok járnak, és a szavazás oldalán a romkocsmák öregapjaként jellemzik. A második helyre a rotterdami Fehér Majom küzdötte be magát.

Ezzel megvertünk többek között egy trendi berlini éttermet, amit egy volt téglagyár épületében nyitottak, egy menő kávézót a francia Alpokban és a jégbe vésett Absolut Icebart Stockholmban.

A világ száz legjobb bárja nevű versenyen bárki szavazhatott, és a magyarok ügyesen aktivizálták a lájkolóikat. Az A38 oldalának például 14 ezer rajongója van, és majdnem ugyanennyi szavazattal nyertek végül. A Szimpla a közel hétezer lájkját kevésbé sikeresen váltotta szavazatokra, de a harmadik helyhez 4500 kattintás is elég volt.

Össze tudunk fogni

A világ többi részén már nem csináltak ekkora büszkeségi kérdést és nem csaphattak ekkora felhajtást sem, az első tízbe a többiek alig pár száz szavazattal kerültek be. A tizedik Kuala Lumpur-i bárra 93 lelkes támogató kattintott. Azt viszont nem lehet mondani, hogy az A38 ne érdemelné meg a kitüntetett figyelmet, legalábbis a fővárosi éjszakai életben mindenképpen előkelő helyet foglal el az igényes fellépőkkel és a különleges dunai helyszínnel.

A hajó honlapján így mondtak köszönetet az összefogásért: „Mindennél jobban örülünk annak, hogy megmutathattuk, közösségünkre nem a megosztottság a jellemző, hanem bebizonyítottuk, igenis egyet tudunk érteni és összetartani, s jól tudjuk, mi az, amit szeretünk, becsülünk, jónak és fontosnak tartunk.”

Kattintásban nagyok vagyunk

Magyar bár lett a világ legjobbjaA szavazáson összesen száz helyszín indult a világ különböző pontjairól, a jelölteket a Lonely Planet stábja válogatta ki. Az már többször kiderült, hogy kattintásban nemzetközi nagyhatalom vagyunk, és ilyenkor példátlan összefogásra vagyunk képesek.

Öt évvel ezelőtt a japánokat poroltuk el egy vérre menő klikkversenyben. Legutóbb tavaly novemberben kattintottuk világhírűvé a kalocsai Forma–1-es overallt. Akkor 120 ezer szavazattal hoztuk szégyenbe a pár ezer kattintást elért második helyezettet. Amikor januárban a Sziget lett Európa legjobb nagyfesztiválja, akkor a szakmai zsűri mellett szintén beleszóltak a végeredménybe az online leadott szavazatok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top