Szabadidő

Egy lány, aki megverte a legnagyobb sztárokat

Mi a közös Ewan McGregorban, Antonio Banderasban, Channing Tatumban és Michael Fassbenderben? Hát az, hogy a semmiből érkezett Gina Carano mindnyájukat jól eltángálja A bűn hálójában című filmben. Heti moziajánló.

A bűn hálójában

 

Elárult titkos ügynökös történetekkel Dunát lehetne rekeszteni, de ha ez az elárult szuperkém egy csaj, akkor rögtön más lesz a tényállás. Steven Soderbergh rendező (Ocean’s-trilógia) a tévé előtt sportközvetítéseket nézve fedezte fel magának Gina Caranót, ahogy a lány elképesztő kegyetlenséggel ütötte ki ellenfelét egy női MMA (kevert harcművészet) mérkőzésen. Persze bunyós csajból akad egypár odakint, de olyan, aki emellett elképesztően csinos és elegáns is, már kevésbé. A rendező elmondása szerint ha nincs Carano, nem születik meg ez a film sem, hiszen a ring bajnoka a próbafelvételeken színészként is bizonyított. A kamera szereti őt, ráadásul vele mindenféle vágástrükk nélkül lehet leforgatni a kemény bunyókat és üldözéseket, hiszen a legjobb kaszkadőröket megszégyenítő módon veti bele magát az éles helyzetekbe. Mellette az olyan sztárok, mint Ewan McGregor, Michael Fassbender, Antonio Banderas vagy Michael Douglas csak statisztáknak tűnnek, és egy kivételével mindet csúnyán helyben is hagyja a filmben. Amúgy nincs új a nap alatt. A bűn hálójában egy szokványos, ám szépen kivitelezett akcióthriller, ami a főhősnője miatt mégis sokkal izgalmasabb, mint a konkurenciái.

Rendezte: Steven Soderbergh
Szereplők: Gina Carano, Michael Fassbender, Ewan McGregor
Eredeti cím: Haywire
Forgalmazza: Pro Video
Értékelésünk: 4/5

A leleményes Hugo

 

 

Ritka dolog, hogy egy gyerekmesét öt Oscarral jutalmazzanak, és A leleményes Hugo valóban trükkös mozi. Látszólag bájos gyerekmese egy árva kisfiúról, aki egy párizsi vasútállomás falai mögött él, és nagyon szeretne rátalálni az apja által ráhagyott automaton (primitív robot) hiányzó alkatrészeire. Összebarátkozik egy kislánnyal és egy mogorva vénemberrel, akik közelebb juttatják a céljához, mint gondolná. A történet így is kerek egész, csakhogy A leleményes Hugo az árva kisfiú helyett sokkal inkább a hétszeres Oscar-jelölt Martin Scorsese rendező mozimániájáról szól. A film második fele főhajtás a némafilmkorszak nagyjai előtt, aranyos idézetekkel és jópofa gegekkel. Klasszikus burleszkpoénokban tobzódhatunk, de a rendező nem feledkezett meg arról sem, hogy a mai fiatalok is érdekesnek találják moziját. Filmjében olyan 3D-s effekteket pufogtat, amilyeneket az Avatar óta nem láthattunk. A térhatás igazi bravúr, és kivételesen érdemes a magasabb jegyárat és a szemüveg viselését választani a mozikasszáknál. Megható, vicces, nosztalgikus, hipermodern és elgondolkodtató mozi A leleményes Hugo, ami minden korosztályt egyformán képes szórakoztatni.

Rendezte: Martin Scorsese
Szereplők: Ben Kingsley, Sacha Baron Cohen, Chloe Moretz
Eredeti cím: Hugo
Forgalmazza: UIP-Duna Film
Értékelésünk: 5/5

Az erő krónikája

 

 

Mióta minden második ember zsebében olyan mobil lapul, ami megfelel egy tűrhető minőségű videokamerának, sokan elgondolkodtunk már azon, hogy milyen lenne, ha mi készíthetnénk felvételeket nem mindennapi eseményekről. Erre a vágyunkra épít Az erő krónikája című mozi, ami három középiskolás srác kalandját meséli el az egyikük kamerájával. A kaland pedig „mindössze” annyi, hogy egy földöntúli anyagnak köszönhetően (amire egy erdei gödörben találnak rá) mindannyian telekinetikus képességekre tesznek szert. A hatalommal azonban felelősség is jár, és az egyikük (jellemzően a leglúzerebb) túlságosan megrészegül a saját szupererejétől. Az amúgy hagyományos szuperhőstörténet pont a műfajban szokatlan forma (talált film) miatt lesz izgalmas, na meg azért, mert gimis környezetbe helyezi a fent vázolt problémákat. Ha az alkotók nem végig azzal lennének elfoglalva, hogy azt magyarázzák, miért van ott mindenhol a kamera, akkor a végeredmény még ennél is jobb lehetett volna. Azért így is elégedettek lehetünk, mert ritka dolog, hogy Hollywood úgy igazán rá tud találni a korhangulatra, és tényleg egy olyan filmet készít a tiniknek, ami igazán érdekli őket.

Rendezte: Josh Trank
Szereplők: Dane DeHaan, Alex Russell, Michael B. Jordan
Eredeti cím: Chronicle
Forgalmazza: InterCom
Értékelésünk: 4/5

Warrior – A végső menet

 

A sportdrámák közül az egyetlen komolyan vehető fajtába a bokszolós filmek tartoznak. Bár a Warrior – A végső menet hősei MMA (kevert küzdősportok) mérkőzéseken csépelik egymást, a film lényegében a bokszmozik dramaturgiáját követi. Adott egy testvérpár, akik egy régi sérelem miatt évek óta kerülik egymást, de egy MMA-bajnokságon az útjaik újra keresztezik egymást. Van egy exalkoholista fater is a képben, aki azt szeretné, ha a fiai végre megbocsátanának neki múltbéli bűneiért. A ringen belüli találkozás persze elkerülhetetlen. A Warrior – A végső menetben az a jó, hogy a klisés történetet valóban kidolgozott karakterekkel és kiváló színészek (Nick Nolte élete legjobbját nyújtja) tolmácsolásában mutatja be, így a kiszámíthatóság ellenére a nézőt sikerül érzelmileg bevonni. A film végi bunyókban már jobban izgulunk a szereplőkért, mint ők maguk, és a Warrior – A végső menet végül egy K. O.-val veszi be a szívünket.

Rendezte: Gavin O’Connor
Szereplők: Tom Hardy, Joel Edgerton, Nick Nolte
Eredeti cím: Warrior
Forgalmazza: Parlux Entertainment
Értékelésünk: 4/5

Szex felsőfokon

 

 

A francia Elle újságíróinak valószínűleg jól megy a szekerük. Hetekig egyetlen cikken szüttyöghetnek, és van idejük érzelmileg annyira bevonódni, hogy az hatással legyen a családi életükre. Anne (Juliette Binoche) a diákprostitúcióról ír cikket, amihez felkeres két lányt, akik maguk is ezzel foglalkoznak. Bár rendkívül ellentétes figurákról beszélünk, mégis megtaláljuk a közös pontot az újságíró és a prostituáltak között, ez pedig a magány. Bár Anne feleség és anya, már régóta nem találja otthon a helyét, a lányok pedig csak csapódnak egyik pasitól a másikig, miközben a magánéletben próbálják eltitkolni a foglalkozásukat. A film látszólag próbál mélyre hatolni, valójában azonban csak ordas klisékre futja tőle, miszerint minden férfi disznó, aki pár év elteltével úgyis megcsalja a feleségét.

Rendezte: Malgorzata Szumowska
Szereplők: Juliette Binoche, Anaïs Demoustier, Joanna Kulig
Eredeti cím: Elles
Forgalmazza: Szuez Film
Értékelésünk: 3/5

A vér és a méz földje

 

 

Reméljük Angie nem A vér és méz földje magyarországi forgatásán fogyott le annyira, hogy ma már a fotókon mindenkit az ujjnyi vastagságú combjaival sokkol. Meg különben is: miért érdekli egy hollywoodi szupersztárt a balkáni háború, és mennyire fogja fel, mi is történt ott valójában? A jelek szerint csak annyira, hogy egy háborús környezetbe helyezett Rómeó és Júlia történetet meséljen el, ahol a szereplők folyton arról moralizálnak, hogy a harcok hogyan fordítják egymás ellen azokat az embereket, akik enélkül talán szeretnék egymást. A rossz angolsággal elmondott dialógusok (állítólag létezik egy eredeti nyelvű változat is, de mi itthon nem ezt kapjuk) folyton a szánkba rágják a mondanivalót, a szerbek pedig annyira utálják szegény Jolie-t, hogy a világ legnagyobb filmes adatbázisán jól le is pontozták A vér és a méz földjét. A jó szándék nem elvitatható, de Angie inkább maradjon a kamera másik oldalán (és egyen minél többet).

Rendezte: Angelina Jolie
Szereplők: Rade Serbedzija, Zana Marjanovic, Goran Kostic
Eredeti cím: In the Land of Blood and Honey
Forgalmazza: Fórum Hungary

A szellemlovas 2. – A bosszú ereje

 

 

A lángoló koponyájú Johnny Blaze (Nicolas Cage) visszatér, hogy tüzes láncával visszaküldje az ördögöt oda, ahonnan jött: a pokolba. A helyszín ezúttal Kelet-Európa, hősünk pedig a kölyökformát öltött gonoszt üldözi a maga sajátos módszereivel, miközben szektások próbálják az útját állni.

Rendezte: Mark Neveldine, Brian Taylor
Szereplők: Nicolas Cage, Idris Elba, Christopher Lambert
Eredeti cím: Ghost Rider: Spirit of Vengeance
Forgalmazza: Big Bang Media

Tirannoszaurusz

 

 

Az erőszakos és önpusztító Joseph megállíthatatlanul sodródik végzete felé, amikor találkozik Hannával, aki keresztény, jótékonysági munkát végez. Ahogy egyre jobban megismerik egymást, kiderül, hogy Hanna olyan titkot rejteget, ami mindkettőjük sorsára kihat.

Rendezte: Paddy Considine
Szereplők: Peter Mullan, Olivia Colman, Eddie Marsan
Eredeti cím: Tyrannosaur
Forgalmazza: Cirko Film – Másképp Alapítvány

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top