Szabadidő

Zsepigyilkos mozipremierek

Helen Mirren Szabó István új filmjében hajt a könnyeinkre, megsirathatjuk a 9/11-es tragédiában életét vesztő Tom Hankset, a szenzitívebb brókerek pedig a világgazdasági válság kitörésének pillanatán érzékenyülhetnek el. Ez a hét a mozikban a könnyekről szól.

John Carter
Ha nem tudnánk, hogy a filmet már az Avatar bemutatója előtt elkezdték forgatni, akkor azt hihetnénk, hogy a Disney erősen James Cameron filmjének hatása alá került. Egy idegen bolygóra került háborús veterán szerelmes lesz egy ottani hercegnőbe, miközben közös erővel próbálják megakadályozni egy háború kitörését. Ismerős, ugye? A helyzet viszont az, hogy inkább James Cameron volt az, aki bevallottan nyúlt John Carter történetéből, hiszen Edgar Rice Burroughs eredeti regénye már a XX. század elején megjelent, és számos sci-fit inspirált. Kellett vagy nyolcvan év, hogy az eredeti is elkészüljön. A negyedmilliárd dolláros brutális költségvetés jól látható a vásznon. Olyan tájakat és idegen lényeket láthatunk, amelyektől leesik az állunk, és kétségtelen, hogy látványban nehéz lesz megfogni idén Andrew Stanton moziját. A főhőse (Taylor Kitsch) kellően karizmatikus, a Disney hercegnő (Lynn Collins) gyönyörű, a tempó rendben van, mégis akad némi hiányérzetünk. A westernes nyitány után a marsbéli jelenetek meglehetősen sótlanok és humortalanok, a csatajelenetek feszültségmentesek, és ugyan a végső csavar menti a menthetőt, ez így bizony csak közepes.

Rendezte: Andrew Stanton
Szereplők: Taylor Kitsch, Lynn Collins, Willem Dafoe
Eredeti cím: John Carter
Korhatár: 12
Forgalmazza: Fórum Hungary
Értékelésünk: 3/5

Az ajtó
Szabó István egy sokéves kihagyás után visszatért arra a terepre, ahol a legjobban érzi magát. Ismét koprodukciós filmet készített világsztárokkal. A Rokonok sikertelen kitérője után a forrás továbbra is irodalmi alapanyag: Szabó Magda regénye. Az ajtó egy érzelmesre hangszerelt kamaradráma két nő kapcsolatáról, melyben nagy történések helyett inkább a párbeszédekre és a színészi játékra helyeződik a hangsúly. Emerenc, a házvezetőnő (Helen Mirren lenyűgöző) és Magda, az írónő (Martina Gedeck páratlanul érzékeny alakítást nyújt) kapcsolatának folyton változó dinamikája, és a két ellentétes személyiség egymás mellett élése már önmagában is érdekes, de a regényben Szabó nemcsak ezt látta meg, hanem az árulás/meghasonulás témáját is, aminek mindig is nagy szerepe volt a filmjeiben. Sajnos azonban az erények ellenére a megvalósítás túlságosan tévéfilmes, régimódi és ötlettelen lett, és úgy érezzük közben, hogy Az ajtó egy színházi előadásként jobban megállná a helyét.

Rendezte: Szabó István
Szereplők: Martina Gedeck, Helen Mirren, Eperjes Károly
Korhatár: 12
Forgalmazza: Mokép
Értékelésünk: 3/5

Rém hangosan és irtó közel
Az Oscar-jelölések idei legnagyobb meglepetése volt, hogy jelölték Stephen Daldry filmjét. A jelölés valószínűsíthetően inkább a témának (2001 szeptember 11.) szólt, mint a filmnek, ugyanis az utóbbi nem szolgált rá. A Jonathan Safran Foer regényéből készült mű egyáltalán nem mentes a rossz fajta hatásvadászattól. A tragédiában elhunyt papa titkát kutató (talán autista) kisfiú sztorija közben a rendező minden ötödik percben meg akar hatni minket. Folyamatosan azt érezzük, hogy szinte erőszakkal próbálja kikényszeríteni a könnyeinket, de ezzel pont ellenkező hatást ér el. A néző egy idő után immunissá válik a kisírt szemű szereplőkre és az apró egyéni tragédiákra, hiába adják elő őket egy csapatnyi vonós kíséretében. A Rém hangosan és irtó közel lehetett volna egy méltó megemlékezés a 9/11-es tragédia áldozataira, ám ehelyett csak egy borzalmas giccsparádét kapunk, amiben egy kisfiú felkeres egy csomó embert, hogy megfejtse az apukája titkát (vajon milyen zárhoz jó a talált kulcs?), és az utazása közben egy csomó személyes drámába botlik. A legnagyobb baj azonban az, hogy a fiúval sem tudunk azonosulni, ugyanis az őt játszó Thomas Horn egyáltalán nem szimpatikus, pusztán csak végtelenül idegesítő.

Rendezte: Stephen Daldry
Szereplők: Tom Hanks, Sandra Bullock, Thomas Horn
Eredeti cím: Extremely Loud and Incredibly Close
Korhatár: 12
Forgalmazza: InterCom
Értékelésünk: 2/5

Krízispont
A világgazdasági válság kitörésének pillanatáról filmet készíteni első blikkre lehetetlen vállalkozásnak tűnik, és az ember szinte el sem hiszi, hogy a Krízispont alkotóinak mégis sikerült. Bár nincs kimondva, de a film nyilvánvalóan a Lehman Brothers cég utolsó óráinak állít emléket, azokat a momentumokat bemutatva, amikor a cégvezérek számára is nyilvánvalóvá vált, hogy mi következik. A Krízispont nagyon száraz, rengeteg gazdasági szlenggel tarkított mozi, és pont az benne a bravúr, hogy úgy is érdekes tud maradni, hogy nagyrészt öltönyös emberek vitatkoznak benne számokról és tervekről. Egy szereplő kivételével senkinek a magánéletébe nem nyerünk betekintést, a film szigorúan csak az irodaházban zajló eseményekre koncentrál. A briliáns felépítésnek köszönhetően az alacsony beosztású irodai alkalmazotton át a milliárdos csúcsmenedzserig minden szintet megismerhetünk, és az is jellemző, hogy olyasvalaki fedezi fel a válsággócot, akit éppen akkor rúgnak ki a cégtől. A Krízispont egy tanulságos, thrillereket idézően izgalmas gazdasági dráma, nem csak brókereknek.

Rendezte: J. C. Chandor
Szereplők: Kevin Spacey, Jeremy Irons, Paul Bettany
Eredeti cím: Margin Call
Korhatár: 12
Forgalmazza: Vertigo Média
Értékelésünk: 4/5

A legszebb dolog
Barbara és Nicolas gyerekáldásra készül. A kilenc hónap alatt Nicolas új munkát keres, babaszobát fest, és gyerekbútorokat szerel. Ugyanakkor Barbara minden erejével készül az anyaságra és régi álmához hűen elkezdi írni élete első könyvét. Gyermekük megérkezése után mindkettejükben komoly kérdések vetődnek fel: Vajon lehet-e ugyanolyan hévvel folytatni egy kapcsolatot, miközben gyereket nevelnek? Vajon várnak-e minket még a barátok a péntek esti buliban? Vajon lehet-e az álmaink után menni, miközben egy csecsemő várja, hogy tisztába tegyék? Vagy egy egészen új életet kell kezdeni?

Rendezte: Rémi Bezancon
Szereplők: Louise Bourgoin, Pio Marmai, Josiane Balasko
Eredeti cím: Un heureux évenement
Korhatár: 16
Forgalmazza: Odeon

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top