Szabadidő

Micsoda nőből micsoda boszorkány!

Ugyan mindannyian hallottuk/láttuk már párszor a Hófehérke mesét, de ha a gonoszkodó Julia Roberts játssza a boszorkánykirálynőt, Hófehérke pedig a hét törpéből álló banditacsapat vezére, egyből felkapjuk a fejünket, nem igaz? Grimm-klasszikus újratöltve és még egy csomó mozipremier a héten.

Tükröm, tükröm

Rég volt már, hogy Julia Roberts igazán fajsúlyos szerepet játszott. Óvatoskodó szerepválasztásai miatt ugyan nem bukott nagyokat, de az igazán nagy sikerek is elkerülték mostanában. A gonosz mostohát játszani a Hófehérkében nem kis feladat, különösen annak fényében, hogy ebben a verzióban az ébenfekete hajú és gyönyörű fehér bőrű lányka helyett ő játssza a főszerepet. A film amúgy vígjáték, ami játékosan szedi szét az eredeti történetet. A konfliktus fő forrása ezúttal is a tükör, ami Hófehérkét életveszélybe kergeti, amikor kimondja: ő a legszebb e vidéken. Mivel a királynő nem hagyhatja, hogy konkurense legyen a kissé teszetosza, de annál vagyonosabb herceg meghódításában, ezért megbízza a vadászt az ismert feladattal. Hófehérke az erdőben azonban nem apró termetű bányászok, hanem kisméretű útonállók közt talál menedéket, akiknek a vezéreként végül betörni készül a nagy esküvőre. Roberts rég volt már ennyire jó, és kissé el is haloványítja a többieket, főként Hófehérkét, akit Phil Collins pici lánya, Lily Collins alakít. Persze a hét törpe is ritka szórakoztató ebben az új formában, a látványvilág pedig mesés, lévén az a Tarsem hozta tető alá a filmet, akinek A sejt és a Zuhanás páratlan képsorait is köszönhettük.

Rendezte: Tarsem Singh
Szereplők: Julia Roberts, Lily Collins, Armie Hammer
Eredeti cím: Mirror Mirror
Korhatár: 12
Forgalmazza: Fórum Hungary

Veszélyes vágy

Nincs annál izgalmasabb, mint bepillantást nyerni a sztárok szerelmi életébe, és még akkor is így van ez, ha sztárjaink nem éppen mai darabok, és a mai sztárok többségével szemben ők azért ezt-azt letettek az asztalra. A Veszélyes vágy című film Carl Jung, Sigmund Freud és Sabina Spielrein munkájába és magánéletébe enged betekintést, főképp abba a folyamatba, amikor Jung és Freud a pszichoanalízis felhasználhatóságán vitatkozott. Ez így első blikkre a pszichológia és filozófia szakos hallgatókon túl nem sokakat érdekelhet, de ha hozzáteszem, hogy a filmben Jung beleszeret a páciensébe, akivel a feleségét csalja, és a nő okozza a fő konfliktust közte és Freud között, mindjárt érdekesebb a dolog, nem igaz? Sajnos nem. A Veszélyes vágy a kiváló alkotógárda ellenére erősen színpadias és tévéfilmszerűen ötlettelen lett. Emberek beszélgetnek félhomályos szobákban és napos kertekben, és elvileg lángoló vitákat és érzelmeket kellene látnunk, de csak semmitmondó és feszültségmentes beszélgetéseket kapunk. Ráadásul Keira Knightley annyira ripacs, hogy ezért az alakításáért el kéne tiltani a szakmájától legalább egy évre. És még jószívűek voltunk.

Rendezte: David Cronenberg
Szereplők: Viggo Mortensen, Keira Knightley, Michael Fassbender
Eredeti cím: A Dangerous Method
Korhatár: 16
Forgalmazza: Budapest Film
Értékelésünk: 2/5

Az ördög benned lakozik

A tizenötödik próbálkozás után talán illene beletörődni, hogy William Friedkin hetvenes években készült Az ördögűzője után nem lehet újat mondani a témában. Egy újabb holt nyelveken karattyoló, furcsa pózokba görbülő és pokoli tekintettel bíró nőszemély már kevés ahhoz, hogy félni kezdjünk, és a dolog maximum csak akkor lehet hatásos, ha a néző még egyet se látott a korábbi hasonló próbálkozásokból. Ez az új film leginkább azáltal próbál különbözni, hogy a Blair Witch Project, a Cloverfield és Az erő krónikája mintájára talált felvételként adja el magát, vagyis néhány fiatal ördögűzésekről készült home videójaként próbál hatásos lenni. A dokumentumfilmes stílus miatt a korábban ezerszer látott ijesztgetések még nem lesznek ijesztőek, és az alakítások is túl mesterkéltnek hatnak. Így lesz a kevesebből igazán kevés, de mivel a film a tengerentúlon sikeresnek bizonyult, valószínűleg nem ez lesz az utolsó film, amit láttunk a témában. Sajnos.

Rendezte: William Brent Bell
Szereplők: Fernanda Andrade, Simon Quaterman, Evan Helmuth
Eredeti cím: The Devil Inside
Korhatár: 18
Forgalmazza: UIP-Duna Film
Értékelésünk: 2/5

Lazacfogás Jemenben

Ha az ember dúsgazdag, lehetnek furcsa hobbijai. Ha milliárdos olajsejk, akkor meg pláne. De az már tényleg agyament dolog, hogy Jemenben akarjon lazacot fogni a saját palotakertjében! Az elképzeléshez megszerzi Anglia legjobb halszakértőjét (Ewan McGregor), aki ugyan eleinte tiltakozik a projekt ellen, ám némi politikai nyomásra, és nem utolsósorban a sejk gyönyörű üzletkötője (Emily Blunt) hatására belevág a feladatba. Mielőtt a cím végképp távol tartaná a romantikus lelkűeket, gyorsan leszögezzük: a film nőknek készült romantikus mozi, amiben a horgászós dolgok inkább csak szimbolikusak: azt jelzik, hogy az életben történhetnek csodák, és semmi sem lehetetlen. A giccshatáron mozgó, ám mindvégig kellemesen érzelgős mozi a műfaj ászától, Lasse Hallströmtől (Csokoládé, Árvák hercege).

Rendezte: Lasse Hallström
Szereplők: Ewan McGregor, Emily Blunt, Kristin Scott Thomas
Eredeti cím: Salmon Fishing int he Yemen
Korhatár: 12
Forgalmazza: Fórum Hungary

Project X – A buli elszabadul

A középiskolában mindenki arra vágyik, hogy népszerű legyen. Ezért sokan szinte bármit megadnának: például saját kontóra megrendeznék az év, illetve talán az évtized legnagyobb partiját. A Másnaposok rendezője, Todd Phillips ezúttal producerként mutatja meg, hogy a Facebook-generációnak nincs szüksége sztárokra vagy igazi cselekményre. A filmben három gimis srác (mindnyájukat úgy hívják a filmben, ahogy a való életben is) fog össze, hogy brutális partival csapassák szét magukat, és tegyenek szert némi népszerűségre a suliban. Kicsit elvetik a sulykot, ahogy a film alkotói is. A kiérkező tűzoltók, a rendőrség, egy híradós helikopter és a több száz bulizó persze nem rossz látvány, de az alkotók sajnos azt gondolták, hogy az állandó fokozás elég lesz ahhoz, hogy mindez viccessé váljon. Állítólag a célközönségnek (tinédzserek) tetszik a dolog, ami már csak azért is érdekes, mert nálunk 18-as karikával ellátva vetítik a mozik, szóval pont azok nem ülhetnek be rá, akiknek készült…

Rendezte: Nima Nourizadeh
Szereplők: Thomas Mann, Oliver Cooper, Jonathan Daniel Brown
Eredeti cím: Project X
Korhatár: 18
Forgalmazza: InterCom

Bor, tangó, kapufa

Már alapból az elég mókás, ha két olyan vérmérséklet, mint a skandinávoké és az argentinoké találkozik, és ha még a foci, a borok és a szerelem is képbe kerülnek, garantáltan szórakoztató lesz a végeredmény. A Bor, tangó, kapufában mindenki kattant egy kicsit. Az Argentínába költöző asszony, az utána induló borkereskedő férj, a sikeres focista vagy a házaspár közös gyereke… A sztori pedig röviden az, hogy az elhagyott férj hivatalosan azért indul Dél-Amerikába, hogy a feleségével aláírja a válási papírokat, ám igazából még egy utolsó esélyt ad magának az asszony visszaszerzésére. Csakhogy a nő közben újra bepasizott, választottja pedig nem akárki: egy helyi menő futballsztár. Szórakoztató helyzetek és képeslapszerű képek váltják egymást, a végeredmény pedig egy igazi feelgood mozi.

Rendezte: Ole Christian Madsen
Szereplők: Paprika Steen, Anders W. Berthelsen, Sebastián Estevanez
Eredeti cím: SuperClásico
Korhatár: 16
Forgalmazza: Cirko Film – Másképp Alapítvány
Értékelésünk: 4/5

Szilvás csirke

Nasser-Ali, a tehetséges hegedűművész elveszti az élni akarás vágyát, miután eltörik kedvenc hangszere, amelyet pótolhatatlannak érez. Hiába keresi következő lehetséges hegedűjét, egyik sem „úgy” szól. Nasser-Ali a teljes kudarc érzetével úgy dönt, nem akar tovább élni. Felesége értetlenül szemléli Nasser-Ali állapotát, ami minden segítő szándék ellenére tovább romlik: a kezdeti hisztérikus kedélyét depresszió és magába fordulás váltja fel.

Rendezte: Marjane Satrapi, Vincent Paronnaud
Szereplők: Mathieu Amalric, Golshifteh Farahani, Maria de Medeiros
Eredeti cím: Poulet aux prunes
Korhatár: 16
Forgalmazza: Szuez Film

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top