Szabadidő

Daniel Radcliffe átlépte Harry Potter árnyékát

Még a huszonhármat se töltötte be, de Daniel Radcliffe máris özvegy apukát játszik A fekete ruhás nő című horrorban. És jól áll neki. A film pedig félelmetesebb, mint A kör és az Átok együttvéve.

A fekete ruhás nő
Gótikus szellemház valahol a világ végén. Egy londoni ügyvédnek kell elutaznia oda, hogy néhány papír elintézése után eladhassák a birtokot, csakhogy ez sokkal bonyolultabb, mint amilyennek elsőre tűnik. A feltűnése sötét erőket ébreszt fel a házban, és a környék gyerekei szörnyű „balesetek” áldozatai lesznek. A fekete ruhás nőalak pedig hősünkre is alaposan ráhozza a frászt.
Ebben az angol kísértethorrorban pont az a jó, hogy nem próbálja megújítani a műfajt. A jól ismert eszköztárral (bosszúálló kísértet, akinek az életében volt valami gubanc, amit helyre kéne tenni…) dolgozik, de teszi mindezt annyira ügyesen, hogy a filmben egész szakaszokra rémiszti halálra a nézőt. A legtöbb horrorral ellentétben alig hagy helyet a megnyugvásra, és nem is vicceli el a dolgot: egyszerűen zsigeri félelemmel tölt el, és nem enged a szorításából. Az ijesztgetés-maraton megteszi hatását, és a végére garantáljuk, hogy úgy fogjuk szorítani párunk kezét, ahogy még soha korábban. Tét nélkül rettegni szórakoztató dolog, A fekete ruhás nőnél jobb paráztatót pedig el se tudunk képzelni. Horrorkedvelőknek kihagyhatatlan.

Daniel Radcliffe átlépte Harry Potter árnyékát


Rendezte: James Watkins
Szereplők: Daniel Radcliffe, Ciarán Hinds, Janet McTeer
Eredeti cím: The Woman in Black
Korhatár: 16
Forgalmazza: Budapest Film
Értékelésünk: 4/5

Polisse
Maïwenn neve valószínűleg a legtöbb magyar filmkedvelőnek nem sokat mond, pedig ő volt az, aki Mathilda karakterét ihlette a Léon, a profiban. Kislánykora óta ismerte Luc Bessont, sőt kicsivel később egy párt is alkottak, majd a lányból színésznő és modell lett, hogy végül a filmrendezésbe is belekóstolva már a harmadik nagyjátékfilmjénél tartson.
A Polisse ráadásul nem egy kezdő, de lelkes lány filmje, hanem egy vérprofié, akinek a társadalmi érzékenysége szinte példátlan a szakmában. Maïwenn körbejárta a párizsi rendőrség ifjúságvédelmi alosztályát, adatokat és történeteket gyűjtött, hogy aztán az élményeit összegyúrva egy igazán sokkoló mozival álljon elő. A Polisse igazi szülői rémálom. Ha valaki félti a gyerekét, itt minden létező borzalommal összetalálkozhat, amitől álmaiban retteg. Pedofil szülők, kábítószer, erőszak… A film nem ered az ügyek nyomába, inkább csak kóstolót nyújt az ifjúságvédelmisek mindennapjaiból. Egyik ügy lefolyását sem követjük végig, hanem olyan rutinszerűen ugrunk túl rajtuk, ahogy ezek a rendőrök is átlépnek rajtuk. Márpedig ők a főszereplői a történetnek, akiknek a lelkükön ez a sok borzalom bizony nyomot hagy. Nem is akármilyet. A Polisse egy fantasztikusan érzékeny és brutális dráma.

Daniel Radcliffe átlépte Harry Potter árnyékát

 

Rendezte: Maïwenn
Szereplők: Maïwenn, Joey Starr, Karin Viard
Eredeti cím: Polisse
Korhatár: 18
Forgalmazza: Mozinet
Értékelésünk: 5/5

A titánok haragja
Az első rész, A titánok harca leginkább azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy annyira ócska 3D-s effektjei voltak, mint se előtte, se utána senkinek. A folytatásban ezt a részt persze kijavították, viszont a sztorin nem akartak túl sokat pöcsölni. A Föld inváziója – Csata: Los Angeles direktorát meghívva egy közel kétórás mitológiai csatát hoztak tető alá, ahol a hangsúly azon van, hányféle szörnnyel, istennel és félistennel lehet megvívni a játékidő végéig. Igazi férfias mozi, ahol a női nézőknek nem sok babér terem, leszámítva a tényt, hogy az Avatar-veterán Sam Worthington még mindig jóképű, a mellékszerepekben meg olyan színészóriások hakniznak, mint Liam Neeson és Ralph Fiennes. És a sztori? Olyan is van. Perszeusz alászáll az alvilágba, apja Zeusz kiszabadítására, és persze azért, hogy megmentse a világot a pusztulástól. Mert a világ megmentése egy ilyen moziban mindig kötelező.

Daniel Radcliffe átlépte Harry Potter árnyékát

 

Rendezte: Jonathan Liebesman
Szereplők: Sam Worthington, Liam Neeson, Ralph Fiennes
Eredeti cím: Wrath of the Titans
Korhatár: 16
Forgalmazza: InterCom


Bordélyház

Bódító illatok, hervadó virágok, a romlás esztétikája. Bordély Párizsban, a 20. század hajnalán. Az egyik prostituált arcát szörnyű sebhely torzítja tragikus mosolyba. A nevető nő körül kibontakozik a többi lány története is, melyet könyörtelen rivalizálás, titkos félelmek, tünékeny örömök és mély fájdalom tarkítanak. A film festői képei elvezetnek bennünket a szomorú, feslett szépségek és az illékony gyönyörök hermetikusan zárt világába.

Daniel Radcliffe átlépte Harry Potter árnyékát

 

Rendezte: Bertrand Bonello
Szereplők: Hafsia Herzi, Céline Sallette, Jasmine Trinca
Eredeti cím: L’Apollonide (Souvenirs de la maison close)
Korhatár: 18
Forgalmazza: Cirko Film – Másképp Alapítvány

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top