Az Éden Hotel második szériája ismét nagy dobás a kis csatornának, ismét a megszokott paneleket használja, és ismét el kell mondani: az első blikkre vulgáris valóságshow igenis okosabb és feltétlenül őszintébb, mint a versenytársak.
Nem hazudnak: buli van, szex van, nyaralás van
Az Éden Hotel őszinteségét fontos méltatni: miközben a többi valóságshow alapállása az álcázás, a (nem létező) mögöttes, emelkedett tartalom bevetítése a nyilvánvaló mögé, addig itt ez elő nem fordulhat. Lehet azt mondani, hogy a Való Világ az iskolahéttel az élethosszig tartó tanulás fontosságára hívta fel a figyelmet, a sporthéttel meg az egészséges életmód terjesztésére vállalkozott, de az igazság akkor is az, hogy Alekosz beteg szólamaira volt kihegyezve a történet, meg arra, hogy ki csinálja meg Seherezádét a medencében. Lehet azt mondani, hogy az ÖsszeEsküvőket egy „nem olyan” valóságshow-nak szánták, hogy igenis a minőségi, emberi üzenetekre kívántak koncentrálni, de legkésőbb akkor, amikor az egyik versenyző önnön spermájával kente össze a kilincset, és a jelenetet a belenyúló, másik játék arcáig le is közvetítette a röhögcsélő Majka, mégiscsak kiosztották a fedett pályás ordenáréság aranyérmét.
Az Éden Hotelben nincs ilyen misszió: a szó címlapképes értelmében jó csajok és jó pasik költöznek be egy trópusi paradicsomba, és nem állítja senki, hogy a fenékszépségverseny mögött egy fontos társadalmi célú hirdetés keresendő. Gusztálják a szőrtelen bőrt (hektószám fogyhat a műsorban a gyanta, érdemes lenne ilyen szponzort is beújítani), őszintén.
Emberismeret és taktika: csak mint az életben
Szintén nóvum a pályatársakhoz képest az a deklarált feladat, hogy szövetkezzenek, „esküdjenek össze” (nem úgy), taktikázzanak. Máshol eleve tilos megbeszélni, hogy kit miként akarnak legyőzni, itt kötelező. Máshol álszent módon a „taktikázás” egy pejoratív jellemzés (miközben persze mindenki csinálja), itt a siker előfeltétele.
Ez pedig nagyon is bonyolult, élvezetes stratégiai játékokat eredményez. Ahogy a résztvevők maguk spulnizzák az összeesküvés szálait, és amit a játék rak alájuk: ilyen a Pandora-ceremónia az őszinteség, a belekérdezés kiprovokálására. Útravalót akartok az élethez, mögöttes tartalmat? Csak ezt az aktust csináljátok végig a családtagokkal, munkatársakkal, barátokkal, és a görcs egy részét (igen, fájdalmasan, de) kimasszírozzátok magatokból.
Az pedig már maga Aronson professzor, ahogy egyik pillanatról a másikra meg tud változni a szereplők státusza, irányított genderjátszmák, váratlan mentális fekvőrendőrök sorakoznak egymás után. Ilyenkor derül ki, hogy a megszokott, tervezett élethelyzetekben masszív álarcot viselő figurák milyen pucér lélekkel, hogyan reagálnak a nem várt szituációkra – például amikor az új pincér valójában egy titkos küldetésen lévő leendő játékostársuk, az édesapja révén guineai származású Omar, és úgy tud hallgatózni, hogy senki nem figyel, mit mond előtte.
„Beállok mögéd!”
A csúcspont, a párválasztás pedig maga az élet. A párválasztó ceremónián ugyanis társat választunk, szövetséget kötünk a túlélésre, a boldogságra; mérlegeljük, hogy ki az, akivel együtt le tudjuk gyűrni a nehézségeket és még az ágyban is szívesen tudjuk magunk mellett (illetve a korhatáros összefoglalókban: fölött, alatt). Beállunk mögé, ahogy itt is teszik.
Élmény olvasni ilyenkor az arcokat. A közeledő, lehetséges pár lépteit leső, szuggeráló ülő emberét, és az épp kötődését, vonzalmát (vagy taktikáját) ilyen plasztikus módon megvalló párválasztóét egyaránt.
Aki pedig a társadalmi felelősségről beszél, annak a végére csak egy ellentétpár, hogy értse, miről is beszélek. A Való Világban dobogós lehetett (sőt Alekosz árulásával virtuális ezüstérmes) Baukó Éva, aki a villában nyíltan rasszista megjegyzéseket tett a Rácz testvérekre, Gigire és Bécire. Nem zárták ki, a döntőig menetelhetett. Az Éden Hotelből azonban visszakézből csapták ki Petit, aki részegen az egyik felvidéki magyar lányt „szlovák k*rvának” titulálta.
Úgyhogy én meg beállok az Éden Hotel 2. mögé.
