nlc.hu
Szabadidő
Ilyen a megújult TV-Maci – videó

Ilyen a megújult TV-Maci – videó

Húsvéthétfőtől megújult a tévémaci a köztévén. Utoljára a 80-as években módosították a főcímet, a mostani már a bábfigurák ötödik "generációja". Te mit szólsz az új macihoz?

Ilyen a megújult TV Maci - videóA köztévén kibővült mesesávval várják mostantól a gyerekeket, ehhez persze új tévémaci is dukál. Így az utoljára ’81-ben módosított főcímet felújították. Szerencsére maradtak a szerethető bábfiguránál, és nem váltottak digitális mackóra.
Az új főcím alkotói, Fischer Ferenc animátor és Berkes Gábor zeneszerző, megújították a főcímzenét, és az új változatban a tévémaci már nem egyedül ül le esténként a képernyő elé.

A tévémaci 1963 húsvétján mutatkozott be a Magyar Televízió képernyőjén. Az alapötlet, hogy legyen egy „bábképviselője” a televíziónak, Bálint Ágnes írótól, a gyermekműsorok első szerkesztőjétől származik. Az első mackót később számos másik követte, mert a főcímek alkotói mindig arra törekedtek, hogy a tévémaci teljes környezete, lehetőség szerint tükrözzék az adott korszakot.

A(z) “Neked tetszik az új TV Maci?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Nem tetszik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top