Szabadidő

Tabló helyett már a videotabló hódít a végzősöknél

Májusban kerülnek ki a kirakatokba a ballagási tablók. Azonban néhány gimnázium és szakközépiskola végzősei modern videotablóval búcsúznak az iskolájuktól.

Az internet szerint az ország első videotablóját a Vásárhelyi Pál Szakközépiskola és Kollégium végzős tanulói készítették el 2010-ben. A virtuális tablót bárki megnézheti az interneten. A majd négyperces videóban először hétköznapi szerelésben mászkálnak a diákok. Majd jön a nagy váltás, lezárul egy korszak, elérkeznek az érettségihez, és mindenki megmutatja a jól fésült, puccba vágott tablófotóját. Az ötlet jópofa, és egy elektronikai cikkeket forgalmazó üzlet kirakatában díszelgő tévé képernyőjére nem jelent gondot benyomni a videotablót. Minket azonban az érdekel, hogy mégis hogyan és hová „akasztják fel” a videotablókat az iskolák? 

Kérdésünkre Gábriel János, a videotabló megálmodója adta meg a választ. „Az osztály megkapja DVD-lemezen a videotablót. Még csak az sem kell, hogy elektronikai bolt kirakatába kerüljön, arra a pár hónapra lehet kölcsönözni is egy plazmatévét. Természetesen – a virtuális verzióból – elkészül egy hagyományos tabló is, amit könnyen kiakaszthatnak a diákok az iskolában” – mondta Gábriel János, aki szerint sokan azt mondják, hogy videotablója olyan, mint a Harry Potterben lévő varázslatos újságok.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top