Szabadidő

Visszatért és ötödik születésnapját ünnepli Péterfy Bori zenekara

Az Amorf Ördögök tagjaiból alakult Péterfy Bori & Love Band pontosan öt éve, 2007 májusában adta legelső koncertjét. A Futó utcai, egykori, legendás West-Balkánban megrendezett első fellépés óta eltelt években az énekesnő-színésznő zenekara két és fél stúdióalbumot készített, több mint kétszáz koncertet adott, szilárd rajongótábort szerzett és a hazai fesztiválok és klubok szinte összes színpadán játszott.

Visszatért és ötödik születésnapját ünnepli Péterfy Bori zenekara2011 tavaszán a Love Band a frontasszony terhessége miatt egy évre felfüggesztette működését. Borinak tavaly júliusban megszületett Doma nevű kisfia, és idén tavasztól egyelőre visszafogottabb sűrűséggel, de óriási energiákkal újraindult a zenekar. Az A38 hajón két egymást követő napra meghirdetett budapesti visszatérő koncertjeikre már elővételben elfogytak a jegyek. Az ötödik születésnapot ünneplő csapat az idei évben készíti harmadik stúdiólemezét. A készülő dalok egy részét már lehet is hallani a koncerteken. Az ötös szám bűvöletében pedig titokmegosztó szülinapi blogot indítottak.

A Kobuci kert színpadán május 10-én, csütörtökön ünnepli ötödik születésnapját az új erőre kapott Péterfy Bori & Love Band. Az esőnap május 14-e hétfő, jegyek elővételben a Wave lemezboltban kaphatók.

 A visszatérő turné állomásai:
05. 10.: Budapest, Kobuci Kert 5. születésnap
05. 12.: Szombathely, Művelődési és Sportház
05. 20.: Etyek, Pincefesztivál
05. 27.: Szántódpuszta, Pannónia Fesztivál
06. 15.: Kazincbarcika, Csónakázó-tó
06. 23.: Orfű, Fishing on Orfű
06. 30.: Sopron, VOLT fesztivál
07. 06.: Velence, EFOTT
07. 14.: Balatonlelle, Szabadtéri színpad
07. 19.: Tokaj, Hegyalja Fesztivál
07. 20.: Körmend, Alterrába Fesztivál
07. 26.: Debrecen, Campus Fesztivál
07. 27.: Gyula, Végvári esték
08. 02.: Székesfehérvár, FEZEN
08. 24.: Szeged, SZIN
09. 01.: Szigetszentmiklós, Roxiget
09. 14.: Zalaegerszeg, Októberfest Sörfesztivál
09. 28.: Gödöllő, Trafó Klub

További infó, itt!

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top