Amikor áll a magyar film, akkor hálás dolog egy ilyen sorozat?
A leghálásabb dolog. Nemcsak azért, mert pénzt kapok érte, hanem azért is, mert lassan az ember elfelejti a szakmáját. Én még ilyen mérges nem voltam. Régen se szerettem a baráti körös pénzosztást, de akkor legalább születtek belőle filmek. Most nem dolgoznak a magyar színészek, és csak azért nincsen hatalmas felhördülés, mert a mi szakmánkat nagyon könnyű megosztani. Egyébként a magyar film dolgozik. A Borgiákban meg a Die Hardban, és rohadt jó pénzt keresnek. Ezért van csönd. Ezek a világosítók, operatőrök, hangmérnökök… A színészek maximum statisztálgatnak, ami jó pénz, de ahhoz édeskevés, hogy gyakoroljuk vele a szakmánkat. Pont a legjobb éveim mennek így el. Hivatkoznak itt forgatókönyv-fejlesztésre meg mindenre, de az igazság az, hogy egyszerűen csak nem akarnak pénzt adni. Ezek után marad a színház, ahonnan szintén elveszik a pénzt, ezért azt kell mondjam, én még az életemben nem voltam ennyire berágva. Furcsa, hogy pont egy multi menti ilyenkor a helyzetet. Érdekli az a réteg, amely korábban csalódott a magyar sorozatokban, és vissza akarja őket csábítani. Persze az valahol egy vicc, hogy egy multi adja a mai Magyarországon a közszolgálati értéket. És adja. A legjobb operatőrök, a legjobb rendezők és a legjobb színészek fordultak meg a Terápiában. Számít, hogy játékfilmes tapasztalattal álló emberek álltak itt össze. Ha megnézel egy képet a Jóban Rosszban sorozatból vagy a Terápiából, amit a Máthé Tibor fényképezett, a kettő ég és föld.
Mennyiben volt más a Terápia forgatása, mint mondjuk egy magyar filmé?
Itt mindenre megadták a szükséges időt, így volt lehetőségünk a finomságokon dolgozni. Ráadásul itt hasznos hangot (amikor a hangot rögtön a helyszínen rögzítik, nem pedig utószinkronnal adják alá – a szerk.) használtunk, amit ritkábban alkalmaznak a magyar produkciók. Attól film a film, hogy élő a hangja. Anno a Kaméleonnál konkrétan azt éreztem, hogy az utószinkronnál kiherélték az alakításomat. Az egész borzasztó mesterkélt lett.
Ha ilyen dühös vagy, soha nem gondolkodtál azon, hogy itt hagyd az országot?
Dehogynem. Ha minden évben lenne egy ilyen lehetőség, mint idén a Terápia volt, ahol Enyedi Ildikóval dolgozhattam – akivel szakmailag nagyon erős szimpátia alakult ki közöttünk –, maradnék. Ami most itt zajlik… Az emberektől úgy veszik el folyamatosan a dolgokat, hogy lassan már azt se veszik észre, hogy valami már nincs.
Láttál már pár részt a sorozatból?
Nem, mert félek. Annyira nagy élmény volt a forgatás, hogy ezért nagyon nagyok az elvárásaim a Terápia felé. Félek megnézni.
Egy dúsgazdag, sikeres vállalkozót játszol. Kerestél valakit a magyar közéletből, akire hasonlít a figurád?
Akartam, de nálunk ez a született elegancia, született milliárdosság nem nagyon található meg. Talán Zwack Péter – Isten nyugosztalja! – lehetett ilyen. Csodálatos csávó volt. Még a gőzben is találkoztam vele a Gellért fürdőben. Imádta a fürdőmestereket, és megtörtént, hogy mindegyiket meghívta egy gyárlátogatásra. Benne láttam azt a fajta hűs, arisztokrata nyugalmat, ami nekem ehhez a szerephez kellett. Meg szoktam fordulni ilyen emberek között, de igazából nem ismerem őket. Ez egy ilyen kicsit katolikus, kicsit zártabb, lefegyelmezett, budai, szigorú apukával megáldott, kissé karót nyelt közösség, és őket én annyira nem ismerem, ráadásul kevesen is vannak. Inkább az újgazdag milliomosokhoz volt szerencsém, de ők teljesen más típust képviselnek. Nem nagyon tudtam miből építkezni, magamnak kellett kijárnom az utat, ami nem egyszerű feladat. Én relatíve egy dunaújvárosi panelproli vagyok, akinek volt egy csodálatos szépérzékkel megáldott nagymamája, aki engem humán beállítottságra tanított, és ezért is lettem színész, de ez a világ mindig távol állt tőlem.
Az eredeti izraeli sorozatban a karaktered egy bombázópilóta. Ez semmiképp nem működhetett volna Magyarországon?
Nem, és ezért is írták át a szerepet gyógyszergyárosra. Inkább azt volt nehéz megtalálni, hogy miért érezzen bűntudatot. Végül rátaláltak erre a „kirúgott alkalmazottja kiirtotta a családját, majd öngyilkos lett” sztorira, ami nagyon mai, és ebben a válságtól sújtott országban már mindenki hallott hasonlóról.
Fordultál már valaha pszichológushoz az életed során?
Nem, mert fázom tőle. A színészek amúgy is kibeszélik magukból a problémáikat a színpadon. Ha dolgozol egy szerepen, akkor kénytelen vagy a saját problémáiddal szembesülni, mert azokat viszed bele.
Ismersz olyan kollégát, aki pszichológushoz jár?
Van, akinek kéne. (Nevet.) Nálunk az a jellemző, hogy nem jár senki. Aztán gyűlnek-gyűlnek a problémák, és akinek labilis az idegrendszere, az egyszer csak kirobban. Van a szakmában két-három olyan ember, aki nagyon tehetséges volt, aztán odáig jutott, hogy skizofréniával kezelték. Azért ezt a szakmát is bírni kell idegekkel.
Úgy tudom, régebben a Katona József Színház, ahol te a társulat tagja vagy, relatíve nehezen engedte el a színészeit különböző más jellegű munkákra. A Terápiának könnyen zöld utat adtak?
Régebben ez valóban így volt, de ma már más a vezetés, és jóval rugalmasabban állnak a kikérésekhez. A mai helyzetben már a Katonának sem mindegy, hogy a színészét a fél ország nézi a tévében…
Ma már fontosabb vagy te a színháznak, mint neked a színház?
Ezt így nem mondanám, de ma már szimbiózisban élünk. Egy színháznak nagyon fontos, hogy telt házas előadásai legyenek, ehhez pedig nem árt, ha van néhány olyan művésze, akik ismertségükkel esetleg jobban vonzzák a nézőket. Az ember sokat dolgozik azért, hogy egy hierarchiában megfelelő pozícióba kerüljön. Ma már ha el akarok menni máshová is dolgozni, akkor elengednek. Nekem az is fontos, hogy a Belvárosi vagy a Vígszínházból ide átcsábítsak embereket. Mondjuk látnak a Makrancos Katában, és azután eljöjjenek ide, és megnézzék a Musicot, vagy bármit…
Régóta a szakmában vagy, de egy-két tévéfilmes szerepet leszámítva ez az első nagyobb tévés munkád. Miért?
A szappanoperák készítői tudják, hogy engem felesleges hívni, mert úgyse mennék. A nyilatkozataimból kiderül, hogy bizonyos nívó alatt nem vagyok kapható. Az a bajom a magyar szappanoperákkal és sorozatokkal, hogy iszonyú igénytelenek mind forgatókönyvileg, mind kivitelezésben, pedig lehetne ezt a műfajt jól is csinálni. Sajnos a magyar átlaggal bármit megetetnek. Aki kicsit igényesebb, már rég a külföldit nézi. Pont azt a réteget akarja visszahozni az HBO, akik csalódtak ezekben a sorozatokban és egy másik minőségre kíváncsiak, de magyar színészekkel.
Nekem úgy tűnik, hogy nagyon tudatosan választod a filmszerepeidet. Ha játszottál is kommersz filmekben, soha nem mentél egy bizonyos színvonal alá…
Én annyi rosszat nyilatkoztam azokról az emberekről, akik ezeket a borzalmas magyar kommerszeket készítették, hogy nem is kerestek meg soha. Goda Krisztának is csak a Kaméleon forgatókönyve miatt mondtam igent. Az előző filmje miatt nem feltétlen mondtam volna. Színházban bátrabban vállalok kommerszet. Az egy szabadabb műfaj, ami nem hagy úgy nyomot az emberekben. Egy rosszul sikerült film sok-sok évvel később is látható lesz a tévében. Azt valahogy nem felejtik el. Színháznál senki nem röhög a pofádba tíz évvel később, hogy milyen sz*rt csináltál. A Kaméleont szakmailag bukásnak éltem meg, még akkor is, ha a mai napig megállítanak az utcán, hogy ez a kedvenc magyar filmjük. Ha az ember nem elég jó egy filmben, akkor csak azt látják ilyenkor, hogy rossz a színész, de azt már nem, hogy esetleg rosszul rendezték. Sokkal kevésbé zavar, ha elviselhetetlenül rossz vagyok egy filmben, mint ha féltehetségesnek mutatkozom egy ziccerszerepben! Akkor már hiába ecsetelem, hogy rugdostam a filmstúdió kapuit, mert annyira nem értettem egyet azzal, hogy kétszázszor veszünk fel egy jelenetet. Na, mindegy! Remélem, hogy a Terápiával sikerül kiköszörülnöm ezt a csorbát….
A Terápia a magyar HBO saját gyártású sorozata, ami október 22-én, hétfőn egy kódolatlan napon indul, majd nyolc héten át minden hétköznap este 21:00 órától lesz látható. Nagy Ervin epizódjait keddenként lehet majd megtekinteni.
Forrás: HBO
