Szabadidő

Még mindig gyönyörű a 70 éves Barbra Streisand

Barbra Streisand hangja 70 évesen is szárnyalt a szülőhelyén, Brooklynban adott csütörtök esti koncertjén – méltatták a kritikusok.

Még mindig gyönyörű a 70 éves Barbra StreisandA Vissza Brooklynba című koncertsorozat második show-ján Streisand csaknem három órán át énekelt az új, 19 ezer férőhelyes arénában, miután „Végre hazatértem!” felkiáltással belevágott a koncertbe.

Az ötvennél több tagot számláló zenekar kíséretében fellépő énekesnő felidézte rajongóinak brooklyni emlékeit és zsidó hátterét, beszélt arról, hogy nyolcéves volt, amikor utoljára Brooklynban énekelt, mégpedig valakinek a verandáján. „Elhagytam Brooklynt, hogy az álmaimat kövessem, de Brooklyn soha nem hagyott el teljesen” – vallotta a közönségnek, amelynek soraiban olyan sztárok foglaltak helyet, mint a színész Michael Douglas és a zenész Sting. „Nagyon örülök, hogy itt születtem és nőttem fel” – tette hozzá.

Streisand több dalt is énekelt a brooklyni születésű Alan és Marilyn Bergman szerzőpárostól, köztük a Nice ‘n’ Easyt és egy szerelmes dalt az 1983-as Yentl című filmjéből. Miközben többször is kosztümöt cserélt, vicces anekdotákkal szórakoztatta a közönséget, és bemutatta a színpadon a tizenéves olasz tenorcsapatot, az Il Volót, Chris Botti trombitást, és nem utolsósorban a fiát, Jason Gouldot. Ajánlott dalt Donna Summernek, Jule Styne zeneszerzőnek és az augusztusban elhunyt Marvin Hamlischnek.

A koncert vége felé Streisand megkérte a közönséget, hogy vegyék komolyan a környezetet, valamint a közelgő amerikai választásokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése