
Papp Diána második regényében ismét megmutatja, hogy néhány jó döntéssel, kitartással, akaraterővel a hétköznapok is magukban rejtik a csodát, ráadásul nem is kell érte nagyon messzire menni.
A
Úgy tűnik, igen. És úgy érzem, ugyanakkora lelkesedéssel, mégis sokkal szabadabban írtam, mint az első könyvemet. Talán az számított, hogy már a kezembe foghattam az elsőt, hogy nemcsak megírtam, hanem meg is jelent, és sok pozitív visszajelzést kaptam az olvasóktól.
Ismét egy fiatal női sorsot ábrázolsz. Milyen lány a Bodza Bisztró hőse, Kulcsár Petra?
Mint én, vagy a barátnőm, vagy az olvasó, vagy éppen az ő barátnője. Azt hiszem, talán az életkora sem számít igazán. Petra tele van hibákkal, kissé hisztis, túlkompenzáló, önbizalom-hiányos nő, de nem hiányzik belőle az eredetiség, a lelkesedés, a szeretet, a tenni akarás sem.
Főszereplőd a gyors városi életből hirtelen a nyugalmas vidékre kerül. Téged is vonz a városon kívüli élet?
Bizonyos értelemben a városon (Budapesten kívül) élek, de egyszerre szeretem a nagyvárosi forgatagot és annak teljes hiányát. Minden vágyam egy kis kert, ahol fűszernövényeket nevelgethetek, és egy nagy terasz, ahonnan a kertemben gyönyörködhetek.
Természetesen most is az egyik legfontosabb szál a szerelmi szál. Szemben a Szerdán habcsók Békési Eszterével, Kulcsár Petra nem elvált nő, hanem szingli. Könnyebb az ő dolga?
Ha elsőre így is tűnhet, semmiképpen sem könnyebb. Petrát nem a külvilág elvárásai zavarják, ő maga az, aki tényleg nem tudja elképzelni az életét társ nélkül. És ahogy a Szerdán habcsókban Eszter életében, úgy Petra életében is komoly változás történik, hiszen elhagyja a „komfortzónáját”, és egy teljesen más világban kell helytállnia. Ugyanakkor Petra számára az, hogy vidékre költözik, bizonyos értelemben abban segíti, hogy belül ugyanaz az ember maradhasson, aki addig volt.
Törekedtem rá, hogy ne rózsaszín világot ábrázoljak, amibe beletartozik az is, hogy az anya-lánya kapcsolatok az esetek többségében egyáltalán nem felhőtlenek.
A Bodza Bisztróból sem hiányoznak a receptek, a gasztronómia iránti szenvedély. Lehet főzni a könyvből?
Természetesen! Megint több mint tíz recept szerepel a könyvben, bízom benne, hogy meghozza az olvasók kedvét, hogy a regényben szereplő étterem kínálatát otthonukba varázsolják.
Megvan már a következő könyv terve is a fejedben?
Igen, már alakul. Én is kíváncsian várom, hogy kibontakozzon, hogy minél előbb nekikezdhessek.
Névjegy: Papp Diána 1976-ban született Budapesten. A ráckevei Ady Endre Gimnáziumban érettségizett, az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán magyar–német szakon szerzett diplomát. Újságírói pályafutását a Népszavánál kezdte, majd több női magazinnak is dolgozott. Később a JOY vezető szerkesztője lett. Jelenleg a Nők Lapjánál dolgozik vezető szerkesztőként, a lapban rendszeresen jelennek meg cikkei, publicisztikái. 2012 májusában jelent meg első regénye, a Szerdán habcsók. Új könyve, a Bodza Bisztró november óta vásárolható meg. |