Szabadidő

Így temetik el Jockey Ewingot

Az új Dallas készítői bejelentették, hogy a sorozat március 11-ei epizódjában lesz látható Jockey Ewing karakterének temetése.

Így temetik el Jockey EwingotAz Egyesült Államokban 2013. január 28-án tér vissza a képernyőre az új Dallas. Amerikai lapok úgy tudják, hogy novemberben bekövetkezett halála előtt Larry Hagman néhány jelenetet leforgatott a második évadból, így számos részben még feltűnik majd minden idők egyik legnépszerűbb sorozatsztárja.

Az évad befejezését azonban teljesen átírták a forgatókönyvírók, miután a Jockey Ewing karakterét alakító Hagman három héttel ezelőtt daganatos betegségben elhunyt.

A készítők úgy nyilatkoztak, hogy egy ikontól kell elbúcsúzniuk a képernyőn, és szeretnék ezt a lehető legnagyobb tisztelettel és tökéletességgel megtenni. Így „Jockey Ewing” temetése az Egyesült Államokban március 11-én kerül majd képernyőre, ami a második évad 8. része lesz.

Magyarországon az RTL klub vetítette le az új Dallas első évadját, hogy jön-e a második, arról Kolosi Péter a Nők Lapja Cafénak így nyilatkozott. ” Egyszerre adjuk ki a jövő évi sorozatokat, de az elmondható, hogy az RTL csoporton látható lesz a Dallas második évfolyama 2013-ban.”

Exkluzív! Southfork Ranch belülről – megnéztük a Ewing-rezidenciát

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top