Szabadidő

Megható! Így békültek ki a Tóth lányok – fotó

Augusztusban Tóth Gabi még sírva beszélt D. Tóth Krisztának nővérével való konfliktusáról, a műsorvezető azóta szerette volna kibékíteni két kedvencét. Karácsony előtt sikerült, annyira, hogy a nővérek egy közös dalt is írtak, amelyet a DTK Show csütörtök esti adásban énekelnek el először.

Megható! Így békültek ki a Tóth lányok - fotóKönnyekig meghatódott Tóth Vera és Gabi édesanyja, amikor meghallgatta a két lány Mint a porcelán című közös dalát, amelyet a DTK Show felkérésére írtak és a talkshow karácsony előtti utolsó, ma esti adásában adnak elő első alkalommal. Nem is meglepő az erős érzelmi reakció, hiszen a nyár még a Tóth lányok testvérháborújától volt hangos. A konfliktus természetesen a szülőket viselte meg a legjobban. „Teljesen össze voltak törve. Főleg hogy nyáron volt időszak, amikor nem mentünk úgy haza, ha otthon volt a másik…” – ismerték el a lányok D. Tóth Krisztának. Ahogy Gabi még augusztusban mondta, édesapjukat féltették igazán, hiszen a minden újság címlapjáról visszaköszönő testvérharc miatt súlyosbodtak cukorbetegségének tünetei.

Kriszta az augusztusi interjú óta ki akarta békíteni a lányokat. „Nekem is van egy testvérem, tudom, mennyire fájdalmas az összeveszés, és azt is, hogy nagyon meg tudjuk bántani azokat, akik igazán közel állnak hozzánk. De nem haragudhat az ember tartósan a testvérére” – mondja a DTK Show műsorvezetője, akinek öccse, D. Tóth András is ismert tévés.

A lányok arról is beszélnek a mai DTK-ban, hogyan született meg a dal gondolata, amelyet Kriszta felkérésére kifejezetten a műsor számára írtak Romhányi Áronnal és Lombos Marcival közösen. A Mint a porcelán című dal a közös élményekből táplálkozó szeretetről szól, amely bár törékeny, mégsem tudja tartósan megingatni semmilyen nehézség.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top