Szabadidő

Mit csinálj vízkeresztkor?

Most vasárnap, még ha fájó szívvel is, de bizony le kell szedni a karácsonyfát, mert így szokás ez vízkeresztkor. De hogy ne szomorkodj sokáig, most is válogattunk neked jó kis programokat.

Mit csináj Vízkeresztkor?A Nyócker csillagai

A városnéző kultúrséta a nyolcadik kerület zsidó kincseit mutatja be. Lelkes vezetők segítenek eligazodni a mesés negyed régi-öreg falai között. A Guttenberg tér játszóteréről indul a séta, a Teleki téri piacon át egészen Európa egyetlen lakászsinagógájáig nem lesz megállás. A múlt mendemondái és pletykái tárulnak fel, és egy egykor igazán pezsgő negyed titokzatos képe rajzolódik ki. A sztorikon túl a szervezők kis játékokkal és feladatokkal szórakoztatják a kíváncsi sétálókat.

Hol? Budapest, Guttenberg tér
Mikor? Január 6.
Mennyi? 3000 forint

Mit csináj Vízkeresztkor?Vízkereszt

Bizony most vasárnap véget ér az ünnep, hiszen vízkereszt napja január hatodika, ilyenkor szokás leszedni a karácsonyfákat. Ilyenkor a nyugati egyházakban a hagyomány szerint a háromkirályok, Gáspár, Menyhért és Boldizsár látogatását ünneplik a kis Jézusnál, és ünneplik Jézus megkeresztelését is. Ennek emlékére a katolikus templomokban vizet szentelnek, így lesz ez Debrecenben is. Ezzel zárják az adventi fesztivált az Emlékkertben, és évadnyitó néptáncfesztivál is lesz. Kezdődik a farsangi szezon!

Hol? Debrecen
Mikor? Január 6.
Mennyi? A betlehembúcsúztatás ingyenes, a néptáncfesztivál 1200-1500 forint

Mit csináj Vízkeresztkor?Komoly-komolytalan


A Budafoki Dohnányi Zenekarról akkor biztosan hallottál, amikor a világhírű zenészt, Stinget kísérték néhány koncerten át. Az ismert filmek zenéit összegyűjtő koncertjük, ahol a Csillagok háborúja és Harry Potter zenéjét is játszották, hatalmas sikert aratott. Aki volt már újévi koncertjükön, tudja, hogy valami meglepetéssel készülnek mindig. Menj az egyik barátoddal, és hallgassátok meg a Dohnányi zenekar félig komoly, félig komolytalan előadását!

Hol? Budapest, Művészetek Palotája
Mikor? Január 6.
Mennyi? Délelőtt 3000 forint, este 3000–10 000 forint

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top