Szabadidő

Hétvégi programok: szerelmi kötés vagy Queen-koncert

Szerelmi kötés Debrecenben, Queen-koncert az Urániában, rengeteg kolbász Siklóson. 2013 második hétvégéjére is válogattunk nektek programokat.

Hétvégi programok: szerelmi kötés vagy Queen koncertVersek és vásznak

Végvári Tibort televíziós szakemberként ismerhetitek, de azt talán nem tudjátok róla, hogy verseket is ír. Most egy érdekes író-olvasó találkozóra hív, ahol dzsesszzene és finom borok mellett mindenki maga olvashatja a vásznakra nyomott költeményeket. A költészet népszerűsítésén túl jótékony célra is gyűjtenek ezen az estén: a kiállított versképeket meg lehet vásárolni, a befolyt összeget a Cseppkő Utcai Gyermekotthonban tervezett kültéri sportpark megépítésére fordítják a Roma–Magyar Kézfogás Alapítványon keresztül az esemény szervezői.

Hol? Budapest, Symbol
Mikor? Január 12.
Mennyi? Csak regisztrálni kell

Hétvégi programok: szerelmi kötés vagy Queen koncertRock Klasszikusok

„Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom” – énekelte 1986-ban Freddie Mercury a Népstadionban a Queen legendás koncertjén. Ezt a koncertfelvételt újították fel digitálisan, és az Uránia mozi legújabb sorozatának első részeként vetítik szombaton. Az együttes 80 ezer ember előtt lépett fel, a világhírű zenekarok közül elsőként a vasfüggöny mögött. Ott lenni biztosan libabőrös élmény lehetett, de újra átélheted mindezt a mozivászon előtt. Később lesz még Jimi Hendrix-, The Doors- és Rolling Stones-koncert is az Urániában.

Hol? Budapest, Uránia mozi
Mikor? Január 12.
Mennyi? 2500 forint

Hétvégi programok: szerelmi kötés vagy Queen koncertI. Farsangnyitó Debreceni „DALIDÓ”

Kezdődik bizony a farsangi szezon! Tudjátok, mi az a Dalidó? Mert bizony szombaton az lesz Debrecenben. Egy régi hagyományt elevenítenek fel: a vízkereszt utáni első hétvégén mindig Dalidót rendeztek, ilyenkor a céhek mesterei, legényei, inasai együtt ünnepeltek a város polgáraival, jelmezes felvonulást és táncmulatságot tartottak. Utcai kavalkád, sült gesztenye, érettségiző diákok tánca, a híres debreceni kollégium régi ételeit és italait is meg lehet majd kóstolni. Állítólag szerelmi kötést is lehet kérni a helyi boszorkányoktól – kihagyhatatlan.

Hol? Debrecen
Mikor? Január 12.
Mennyi? Ingyenes

Hétvégi programok: szerelmi kötés vagy Queen koncertV. Tenkesalja Böllérfesztivál

Sokkal véresebb program várja Siklóson a disznóvágás szerelmeseit, már ha vannak ilyenek. Ha bírjuk a véres hurkát, kolbászokat, pecsenyét, és nem ijedünk meg, ha pálinkával kínálnak, akkor Siklóson nem érhet bennünket meglepetés szombaton. Amíg a zsűri kóstolgat, addig a színpadon Kefír vagy Palcsó Tomi énekel, és állítólag a disznóvágásból is kiveszik a részüket. Baráti társasággal bevállalós program!

 

Hol? Siklós
Mikor? Január 12.
Mennyi? Nincs belépő

Hétvégi programok: szerelmi kötés vagy Queen koncertFogadalmak hava

Nem kell fogadalmakat tenni, csak játszani a reneszánsz élménybirtok labirintusában. Amíg anya beül a középkori kurtizánképzésre (nem kell megijedni, ez csupán ártatlan szerelmi okosítás!), addig a kisebbek mehetnek az apródképzőbe, megnézhetik a királyi solymász bemutatóját, játszhatnak fabatkával, dobálhatnak karikákat, húzhatnak kötelet. Ha kipihentétek az ünnepeket, és nem akartok otthon unatkozni, gyerekekkel izgalmas lehet a reneszánsz élménypark.

 

Hol? Bikal
Mikor? Január 12.
Mennyi? 1700–2500 forint

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése