Szabadidő

Pély Barna: Eddig sem volt, és ezután sem lesz csatatér az otthonunkból

Pély Barna és Galambos Dorina egymás ellen indul A Dal című eurovíziós dalverseny elődöntőjén. Barna a United, míg Dorina a Mrs. Columbo formáció berkein belül lép színpadra.

Pély Barna: Eddig sem volt, és ezután sem lesz csatatér az otthonunkbólJogosan merülhet fel a kérdés, hogy párjával, hogyan tudnak ezután mindenfajta versengés nélkül egy fedél alatt alkotni, hiszen a verseny végén csak egy maradhat. „Dorinával a munkánkat mindig is a legnagyobb összhangban tudtuk végezni. Eddig sem volt, és ezután sem lesz csatatér az otthonunkból. Dorina és a Mrs Columbo a progresszívebb vonalat képviselik, így nem is lehetne összehasonlítani a dalainkat” – ecsetelte a United frontembere,  Pély Barna, aki nagyon meglepődött, hogy együttesével és szerzeményükkel bekerültek a legjobb harmincba.

„Első hallásra lehet, hogy csak egy United slágernek tűnik a Tegnap még más voltam című dalunk, de ha többször visszahallgatja az ember, folyamatosan új apró adalékokat vehet észre, ami egy komplex egésszé alakítja a dal a dalban dalunkat”
– folytatja az énekes, aki hozzátette: bár „ellentétes” stílusban alkotnak kedvesével, mégis tudják egymást segíteni a megmérettetés alatt.

„Mindketten elvégeztük a Zeneművészeti Egyetemet, így mindenhez konyítunk egy kicsit. Félrevonulás helyett, sokkal jobb, ha egy zenészpár kreatívan részt tud venni a párja munkájában, nem beszélve arról, hogy mindketten tettünk a dalainkba a magánéletünkből.”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top