Szabadidő

Mesterségesen kell táplálni a kiselefántot

Egész éjjel nem evett, ezért hajnalban megkezdték a csütörtökön született kiselefánt mesterséges táplálását a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
További képek!
További képek!

Az anyaállatot sikerült megfejniük az állatkerti szakembereknek, így a kicsi igazi elefánttejhez jutott. A gondozók és az állatorvosok mindent megtesznek, de a kicsi esélyeit illetően még nagyon sok a bizonytalanság” – írják a közleményben.

Erre azért volt szükség, mert bár az anyaállat nagyon gondos, és a kicsi is életerős, magától nem találta meg, sőt igazából nem is nagyon kereste az emlőket. A mesterséges táplálás megkezdéséről való döntés azonban kényes szakmai kérdés. Ha túl korán kezdik meg, azelőtt, hogy a kicsi esetleg magától is elkezdene táplálkozni, szükségtelenül nagy kockázatot vállalnak a kézből való táplálással. Ha viszont túl későn, a kiselefánt állapota minden különösebb előjel nélkül drámaira fordulhat. A nemzetközi tapasztalatok alapján péntek hajnalig volt érdemes várni, így a mesterséges táplálás megkezdéséről hajnali ötkor hoztak döntést a kert állatorvosai.

Jó hír, hogy Angele-t, az anyaállatot már két alkalommal sikerült megfejni. Először még a hajnali órákban, a második fejésre valamivel 11 óra után került sor. A jó hír, hogy a kicsi hívásra egyből odament a cumisüveghez, és az összesen 0,7 liternyi folyadékot teljes egészében elfogyasztotta.

Az elkövetkező órákban hasonló módon igyekeznek folytatni a kicsi táplálását, és mivel úgy tűnik, hogy a cumira bármikor ráhívható, az állatkerti szakemberek azzal fognak megpróbálkozni, hogy a cumit az anyaállat emlőjéhez tartva hívják majd oda a kiselefántot, akit így talán sikerül rávezetni az anyatej természetes forrására. Az állatorvosok jelenleg nagyon bizakodóak, de arra is felkészültek, ha a trükk nem lesz sikeres. Előkészítették ugyanis azokat az elefánttejpótló tápszereket, amelyekre esetleg szükség lehet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top