Szabadidő

Budapesten ad koncertet Bruno Mars!

Az elmúlt két év talán legsikeresebb férfi előadója november 7-én ad koncertet Budapesten!

Budapesten ad koncertet Bruno Mars!Fél tucat slágerlista-vezető dal, több mint 45 millió eladott kislemez, a debütáló albumából 6 millió, a tavaly decemberben megjelent Unortodox Jukebox lemezből már közel 2 millió példány talált eddig gazdára világszerte. Ahogy a New York Times jellemezte: „ő az egyik legsokoldalúbb és legjobb popelőadó, akinek könnyed és soulos hangja van, amit nagyszerűen tud variálni akár több zenei stílusban is.”

Legutóbb a Grammy-díjkiosztón kápráztatta el a közönséget a helyszínen és a tévéközvetítés jóvoltából az egész világon: közel 9 perces előadása közben állva tombolt a világsztárokból álló hallgatóság, és olyan énekesek csatlakoztak hozzá a színpadon, mint Sting, Rihanna és Ziggy Marley. Bruno Mars több mint egymilliárdos nézettséggel büszkélkedhet a YouTube-on, díjak sokaságát tudhatja magáénak, többek között Grammy az „Év Férfi Előadója” és ASCAP az „Év Dala” díj, valamint Billboard, BRIT Award, American Music Award, MTV Music Award és a People’s Choice Award is áll már a polcán. Emellett jelenleg ő tartja a leghosszabb top 10-ben eltöltött idő rekordját a férfi előadók között. 

Bruno Mars Moonshine Jungle elnevezésű turnéja 2013. november 7-én éri el hazánkat. A budapesti koncertre jegyek március 1-től kaphatók a Ticketpro országos hálózatában és ezen a weblapon keresztül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése