Lásd meg a csapatszellemet!
Tévedünk, ha úgy tekintünk rá, mint egy játékra, amelyben csupán a labda a főszereplő. Ez kérem harc, itt tesztoszteroncsíkot húzó gladiátorok küzdenek a továbbjutásért, a szurkolókért, a becsületért… Az igazi futballista a csapatáért él és sérül le, avagy egy mindenkiért, mindenki a labdáért. Gondoljunk csak bele, hogy női küzdelmeink hány százaléka zajlik valami cél érdekében összefogva, bajtársiasan, és mennyi egymás ellen! Nézz magadba, ugye egy-egy komolyabb leárazás alkalmával neked sem a csapatszellem uralja tetteid, légy őszinte… őszintébb! Na ugye! Szóval van mit tanulnunk a fiúktól.
Érezd a mélységét!
Maga a játéktér egy szép zöld gyepes pálya, tele fehér csíkokkal, s ezeknek igen fontos szerepük van. Kezdésnél kijön a két csapat – mindenki nagyon örül nekik, ők is örülnek mindenkinek. Sípszó, kezdőrúgás, és indul a harc. Képzeljük el, ahogy a két, verejtékcseppektől megcsillanó testű gall egymásnak feszül, az egyik kezében kard, a másikéban pajzs, suhint, kitér, szúr, kivéd, aztán hirtelen mozdulattal a kard mélyre hatol a testben, GÓL! Vezet a hazai csapat, óriási bravúr! Miközben folyik – no nem a vér, hanem – a játék, érdemes figyelni az edzők reakcióit is. Mókás tud lenni, ahogy a lábuk pont a vonal szélén áll, de a testük 2 méterrel beljebb. Sokuknál lehet látni elnagyolt gesztikulációt, kiabálást, páran még a bírókkal is vásott gyerek módjára hepciáskodnak. No, ez utóbbi csoport tagjait sem kell félteni, többször balerinákat megszégyenítő mozdulattal térnek ki a labda elől – mert ők ugye nem érhetnek hozzá. Minden együtt van, ami egy nő szórakozásához kell; kidolgozott, egymásnak ütköző férfitestek és némi művészet.
A játékosoldal
A szabályokról annyit, hogy vannak. Az alapot az objektív, az élvezetessé tevőket a szubjektív ítéletek adják. Volt-e kéz, lesen volt-e a játékos, átment-e a gólvonalon a labda. A bíró csak fut ide-oda, figyeli az eseményeket, figyelmeztet és büntet, ha kell. Hamarosan itt a Bajnokok ligája döntője, de nem kell sajnálni, hogy emiatt lemaradunk a Jóban Rosszban 2384. részéről, hisz a telenovellák megunhatatlan és fordulatokkal teli világa – lásd a halott pap szellemként való visszatérése, ráadásul személyes tanácsadó státuszban; döbbenet – visszaköszön majd a tévéképernyőn a focimeccs alatt is. A futballisták többsége ugyanis komoly mellékkeresethez juthatna szappanopera-színészként. Csodálatos, amikor emberünk hatalmas bukfencet vet a levegőben, aztán lent marad, nagyon szenved. Pörög, forog, közben néha fel-felpillant, majd amikor észleli, hogy senki sem foglalkozik vele, felpattan, és jobban fut, mint előtte. A közelin aztán látjuk, hogy maximum egy másik dimenzió kivetülése buktathatta fel, mert élő játékos nem volt a közelében.
Itt a piros, hol a piros
A másik nagyon szórakoztató esemény, amikor lapot kap valaki. Ilyenkor a bíróra közelítenek, mindenki a kezét lesi, hogy benyúl-e a zsebébe, és ha benyúlt, milyen színt villant fel. Közben két-három játékos – vegyesen – magyaráz az ítésznek, úgy belemászva a személyes terébe, hogy már a mi zsebünkben is kinyílik a bicska. Ennek általában még egy lap lesz a vége, reklamálásért. Ez kérem a szabálykönyvi megfogalmazás. Kemény világ lenne, ha ezt máshol is bevezetnék. Kapunk reggel egy sárgát a péktől, mert kérdőre vonjuk, mi alapján akarja nekünk a tegnap esti zsemlét adni, aztán felmutat egyet az autós, hogy mégis mi alapján lépünk le a zebrán. Szépen meg is van a két lapunk, ami automatikusan pirosat von maga után, ülhetünk hát le a nap hátralevő részére a járda szélre.
A három sípszó elhangzását követően rögzül az eredmény, és az izzadt, több kilométert lefutott XY-ok egymáshoz lépnek, majd egy határozott mozdulattal áthúzzák a fejükön a mezüket, és átnyújtják a másiknak. Gyönyörű, egyben megható pillanat ez. Az egymás iránti tisztelet jele. Persze. Természetesen mi is csak ezt látjuk benne.
Jó szurkolást!
