Rendőrök és büntetés-végrehajtási tiszthelyettesek is érintettek az egy hónappal ezelőtt kirobbant nyelvvizsgabotrányban, derült ki csütörtökön. Ők toborozhatták azokat az embereket, akik végül vizsga nélkül juthattak angol és német nyelvvizsga-bizonyítványhoz.
A gyanú szerint két Pest megyei és egy budapesti nyelviskolában lehetett pénzért nyelvvizsgához jutni. Még az árfolyamra is fény derült, a középfokúért 300 ezer, a felsőfokúért 500 ezer forintot kértek. Talán olyanok is voltak köztük, akik csak ezzel a papírral kaphattak diplomát, de arról biztosan nem hallottak, hogy nem a papírt használjuk utána.
150 csaló vizsgázó bukott le
Eddig 34 embert hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség, közülük 14-en rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai. Hamarosan elkezdik a kihallgatását annak a 150 embernek, akik megvették a nyelvvizsgákat. Ők szintén gyanúsítottak az ügyben. Eddig négy embert helyeztek előzetes letartóztatásba, négyen házi őrizetbe kerültek.
A Híradó értesülései szerint a vesztegetési ügyben érintett vizsgahelyek mindegyike a Rigó utcai nyelvvizsgaközponttal áll szerződésben, és úgy tudják, az intézmény egyik alkalmazottja szintén a gyanúsítottak között van.
Megerősítik a biztonságot
Közben Fazekas Márta, az Oktatási Hivatal főosztályvezető-helyettese kijelentette, hogy óvintézkedéseket terveznek, megpróbálják a biztonsági intézkedéseket megerősíteni.