nlc.hu
Szabadidő
Borzongás: Magyarországra jön a legbetegebb sorozat

Borzongás: Magyarországra jön a legbetegebb sorozat

Azt nem mondom, hogy ha szeretted az Ízek, imák szerelmek című filmet, akkor az American Horror Storyt is imádni fogod. Pedig a romantikus mozi rendezője és a szerintem jelenleg legbetegebb tévés minisorozat alkotója egy és ugyanaz: Ryan Murphy.

Éneklő tinik és idegölő horror

Murphy meggyőződésem szerint a szélsőségek embere. Nevéhez köthető a kamaszok kedvenc musicalsorozata, a Glee – sztárok leszünk, a korábban említett Ízek, imák, szerelmek és az utolsó évadokra a valóságtól már-már teljesen elszakadó Kés/alatt sorozat is (a teljesség igénye nélkül). De minden, amihez hozzányúl, egyszerűen élvezhető, legalábbis nekem.
Kezdjük az elején! Még harmincévesen is félek a Terminátortól, és a „műanyag szellemes” Szellemekkel suttogót sem bírom megnézni. De teljes nyugalommal nézem meg a Blair Witch Projektet, sőt igazából nem is értem, miért tartják félelmetesnek. Na mindegy, kicsit fordítva működik az agyam. Szóval amikor tavaly nyáron úgy döntöttem, hogy megnézem angolul Murphy American Horror Story sorozatát, fogalmam sem volt, mire számítsak. Nem olvastam utána, nem néztem meg kritikákat, csak azt éreztem: ez nekem kell.

Mozivászonról sorozatba

Az AHS eddig két évadot élt meg, hamarosan jön a harmadik az Egyesült Államokban. A lényege, hogy bár számos visszatérő színész – nem karakter! – alkotja a stábot, minden évad más helyszínen, más időben játszódik, így a történet is folyton változik. Itt kérem minden szereplő főszereplő. És hogy a 12-13 részes évadoknak minden perce élvezhető legyen, arról nemcsak a forgatókönyvírók gondoskodnak, de a szereplőgárda is. Az American Horror Storyban ugyanis  találkozhattok az állandóan elképesztő alakítást nyújtó Jessica Lange színésznővel (ha már a King Kong az én mumusom), a nők kedvencével, Dylan McDermottal, a Hősökből és a Star Trekből ismert Zachary Quintóval és Sarah Paulsonnal (szintén a teljesség igénye nélkül). Teljes stáblista itt.

Borzongás: Magyarországra jön a legbetegebb sorozat

Az első menet

Az első évad egy halálra ítélt amerikai családról szól. Halálra ítélt, mert apu megcsalta anyut, aki elveszítette a második babáját. És bár mindenki tudja, hogy soha semmi nem fogja őket újra összekovácsolni, azért Los Angelesbe költöznek, hogy új életet kezdjenek. Vesznek egy feltűnően olcsó, ám nagy múltú házat, és szépen felépített színjáték szerint próbálnak „normális” életet élni. De közel sem ez az egyetlen ok, amiért halálra ítéltnek nevezem őket. A ház ugyanis… hát kérem, bizarr. Fekete latexruhába bújt alakok mászkálnak az éjszaka közepén, miközben valami igazán sátáni lény él a pincében, arról nem is beszélve, hogy a kert végébe elásott egykori szerető is előkerül szépen lassan…

Borzongás: Magyarországra jön a legbetegebb sorozat

A második menet

A második évad az előzőnél is sötétebb, vagy sokkal inkább betegebb. Ez már a 60-as évek Amerikájában, egy, az egyház által fenntartott elmegyógyintézetben játszódik. Amikor még a leszbikusokat elektrosokk-terápiával akarták „meggyógyítani”, és ha egy fehér férfi elvitt egy fekete nőt, akkor büntetlenül gyújtották rá a házát… mindeközben az intézet alagsorában egy náci háborús bűnös (James Cronwell) kísérletezik a pácienseken, és egy Bloody Face nevű szociopata gyilkos tartja rettegésben a város nőlakóit. Amikor már azt gondolnád, hogy nem lehet betegebb és rémisztőbb történetet írni, az intézet papját (Joseph Fiennes) keresztre feszítik… És akkor tényleg alig spoilereztem.

Borzongás: Magyarországra jön a legbetegebb sorozat

Sok(k)?

Oké, megértem. Ez így neked sok(k)! Ha azonban még mindig olvasod a cikkemet, akkor érdekel az American Horror Story. Mert nyugi, ez csak egy sorozat, egy szélsőséges, beteg, de zseniális sorozat. És a jó tündér meghallgatta Facebook-imáimat, mert megannyi „Könyörgöm, valamelyik magyar csatorna vegye már meg az AHS-t” – kiírás után jött a hír, hogy a VIASAT6 leadja Murphy miniszériáját.

Na kérem, ez lesz ám a rettegés foka, nem az, ahogy valamelyik magyar celeb elsírja magát három patkánytól.

Cím: American Horror Story
Magyar premier: június 7-én, VIASAT6
Kiknek: Szeretni fogod, ha nézed a Dextert, a The Walking Deadet és a Hannibalt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top