Azok a kezdeti „amatőr” idők
„Hány éves is a Sziget? Sok, nagyon, azt tudom. Az első évek valamelyikén még olyan önfeledt volt a hangulat és családias a közösség, hogy amikor a srácok egyszerre találták meg a működő slaugot és Müller Péter alapító atyát, akkor nem kímélték a tekintélyt, és alaposan eláztatták az énekest. Müller egy idő után már csak feküdt a hátán a dombtetőn és szakadt a nevetéstől. Emlékszem, vörös ing volt rajta, rátapadva persze, a haja vizes tincsekben lógott. Sokáig volt néhány elmosódott fekete-fehér képem erről a jelenetről, aztán egyszer az összes fotómmal együtt kidobtam. De nagyon megmaradt bennem, mert valahogy jó jelképe a kezdeti, amatőr időknek.”
Zita
„Átléptem a szabadság kapuján”
„Nekem életem legelső Szigete volt a legütősebb. Engem középiskolás koromban nem engedtek el a szüleim, és olyan vagány sem voltam, hogy elszökjek. Már egyetemre jártam, amikor először beléptem a szabadság kapuján. Nem emlékszem, hogy milyen koncerten voltunk, csak arra, hogy hajóval jöttünk, pár fröccs után roptunk egyet a romasátorban. És olyan nagyon szabadnak éreztem magam, és olyan jó barátokkal voltam körülvéve, hogy minden nagyon stimmelt.”
Eszter
Amikor még együtt bulizott a zenész és a rajongó
„94-ben mikor még a Szigeten kizárólag a színpadról lehetett külföldi beszédet hallani, egy kicsit családiasabb volt a légkör. A zenészek lent sétáltak köztünk sörrel vagy borral a kezükben, el-elbeszélgetve a rajongókkal. Igazából azt hiszem, ezt az érzést és hangulatot szerettem leginkább a Szigetben. Bizonyára a mostani fiatalabb korosztálynak most vannak ilyen érzései az ottléttel kapcsolatban. Még ha jelenleg nem is kell ébresztgetni a domb oldalában fekvő zenészeket, hogy: Héé öreg, nem kéne már a színpadon lenned?”
Tamás
„Sosem hittem volna, hogy egyszer pelyhes állú, szakadt, külföldi punkok között fogom ilyen jól érezni magam”
„Mivel újságíró vagyok, többnyire dolgozni jártam ki a Szigetre, az egyik legszebb élményem mégis egy ilyen este, amikor egy félmillió forintos fényképezőgéppel a nyakamban vetettem bele magam az Exploitedre őrjöngő tömegbe. Az első sorban volt a helyem, úgyhogy izzadt punkok között verekedtem magam előre, ahol ránézésre legalább akkora volt a felfordulás, mint a tévészékház ostrománál. Kicsit féltettem a drága kamerát, és kísértett annak a gimis pogózásnak az emléke, ami azzal végződött, hogy földre kerültem, és megtapostak… Ehhez képest a Szigeten olyan harmóniában ugrált és dülöngélt a tömeg, hogy ha valamerre ellöktek, a másik oldalról rögtön visszabillentettek, így teljesen fel tudtam szabadulni, és mégis tökéletesen biztonságban éreztem magam a háborgó embermasszában. Sosem hittem volna, hogy egyszer pelyhes állú, szakadt, külföldi punkok között fogom ilyen jól érezni magam.”
Nóra
Fotók: sziget.hu
