Szabadidő

Otthagyja a Grace klinikát az egyik főszereplő

Végéhez közeledik a népszerű kórházsorozat?

Sandra Oh úgy döntött, a most kezdődő, 10. évad után otthagyja a Grace klinikát – tudta meg a The Hollywood Reporter. A kanadai színésznő 2005 óta alakítja dr. Christina Yang szerepét a kórházsorozatban. „Érdekes dolog ilyen sokáig játszani egy karaktert, de most úgy érzem, el kell engednem” – nyilatkozta Oh a magazinnak, s hozzátette, hogy a sorozat forgatókönyvírói máris dolgoznak azon a történetszálon, mellyel a karakter távozik majd a sorozatból. A színésznő a sorozat 200. epizódjának olvasópróbáján a kollégáit is tájékoztatta a döntéséről, aminek azonban egyelőre még nem érzi igazán a súlyát. 

Otthagyja a Grace klinikát az egyik főszereplő

„Íróként életem egyik legjobb napja volt, amikor Sandra Oh besétált a meghallgatásra, és örökre megváltoztatta a Grace klinikát Christina Yang ragyogó és árnyalt ábrázolásával” – fogalmazott Shonda Rhimes, a sorozat író-producere.

Bár látszólag nagyon kedélyesen kezelik a helyzetet, Sandra Oh távozása lavinát indíthat el. A 10. évad végével ugyanis több főszereplő, így Meredith Grey megformálója, Ellen Pompeo, illetve a Derek Sheperdet alakító Patrick Dempsey szerződése is lejár. Abban az esetben pedig, ha úgy döntenek, hogy ők is kilépnek, akkor a siker és a magas nézettség ellenére is egy-két éven belül véget érhet a sorozat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top