Szabadidő

Így lát minket egy kaliforniai: “A magyarok nem kerülgetik a forró kását”

Nálunk vannak a legszebb kávéházak, a disznóvágás sokkoló, a magyarok pedig nem kerülgetik a forró kását – ilyenek vagyunk mi, egy kaliforniai férfi szemével.

Az amerikai Phil Done sok évvel ezelőtt úgy döntött, Budapesten próbál szerencsét. Phil már tizenöt éve tanított Kaliforniában, amikor úgy érezte, jó lenne váltani, és megismerni Európát. Egy állásbörzét rendeztek kifejezetten tanároknak, ott talált rá egy Magyarországon lévő amerikai iskolára, és 2000-ben Budapestre költözött. Öt év után ugyan visszatért az Egyesült Államokba, de 2009-től újra nálunk él. „Szóval ha összeszámolom, már kilenc éve élek itt” – summázza az interjú elején Phil, aki saját internetes oldalán írja le, hogy milyen is egy amerikainak Budapesten élni. Valamivel több, mint 6 ezer fős Facebook-csoportja van, mi pedig nagyon szerettük volna megismerni a véleményét.

Így lát minket egy kaliforniai: – Amikor jelentkeztél az állásra, semmit nem tudtál rólunk? Ismerted Magyarországot?
– 1989-ben egy napot töltöttem Magyarországon, és akkor nagyon megtetszett. Egyebek között ezért is döntöttem az állásbörzén Budapest mellett. De az első igazi benyomások akkor értek, amikor ideköltöztem. Megmondom őszintén, nagyon rossz volt az első tapasztalat.

– Miért?
– Te is tudod, hogy a repülőtérről befelé vezető út, nos, minden, csak nem szép. Megérkeztem a géppel, elindultam a belváros felé, útközben pedig csak a kihalt környéket láttam, romos házakat, és hogy minden tele van graffitivel. Elbizonytalanodtam. Azt mondtam magamban: „Te jó ég… tényleg ezt akartam? Lehet itt élni egyáltalán?” Aztán felértem az Erzsébet hídra és minden megváltozott. Azóta is ezt érzem, ha átmegyek ezen a hídon. Mindig eszembe jut a pillanat, amikor már nem idegenkedtem Budapesttől, hanem megláttam a városra nyíló, gyönyörű kilátást. Ha felmész a Gellérthegyre vagy a Várba… Csodás. A legszebb egész Európában.

– Mit hallottál rólunk azelőtt?
– A kaliforniai főbérlőm magyar volt, tőle megtudtam pár dolgot, de inkább csak annyit, hogy hol van Budapest. Ezzel nagyjából ki is merült. Viszont nagyon érdekelt a hely. Magyarország egy egzotikus hely.

– Komolyan így látod?
– Egy kaliforniai srácnak mindenképpen az. Emlékszem, amikor először keresztülmentem a Lánchídon, aztán amikor először felmentem a Várba, az mesés pillanat volt. Beleszerettem a városba. És tudod, mi tetszett még rögtön az elején? A Széchenyi fürdő. Sosem láttam még ilyet korábban.

– Ha jól sejtem, beleszerettél a termálfürdőkbe…
– Nos igen. Imádom a Rudast, az zseniális. Köt azért a helyhez furcsa történet is. Egyszer elvesztettem itt a kabinkulcsomat a medencében. Szóltam a kabinosnak a problémámról, ő pedig széttárta a karját, és azt mondta, meg kell várnom a zárórát, amikor leengedik a vizet a medencéből, hogy megtaláljuk a kulcsot. Természetesen nem lett meg. Ott töltöttem az egész napot. Fáradt voltam és fáztam. Erre a kabinos fogta a kulcscsomóját, leakasztotta az övéről és kinyitotta a szekrényem. Ezt egész nap megtehette volna korábban is, de gondolom,  meg akart büntetni a figyelmetlenségemért, és ezért várta ki inkább a nap végét. Mindenesetre a fürdőket mindenképpen ki kell próbálnia mindenkinek, aki külföldiként nálatok jár.

Így lát minket egy kaliforniai:


– Mit tennél még kötelező úti céllá?

– A kávéházakat. Mindenkinek meg kellene ismerkednie a magyar kávéházi kultúrával. Az, hogy nekünk az Egyesült Államokban „Starbucksunk” van, nagyjából semmit nem ér ilyen szempontból. Nektek itt a New York kávéház, a Gerbaud… És persze muszáj megkóstolni az ételeket is. Egy amerikai egészen addig nem tudja, mi az a gulyás, ameddig itt nem találkozik vele. Nálunk ez odakint inkább olyan, mint nektek a pörkölt. El sem tudtam képzelni, hogy valójában ez egy leves.

– A gulyásleves volt az első magyar étel, amit megkóstoltál?
– Nem. A paprikás csirke volt. Szeretem azóta is, de nem ez lett a kedvencem, hanem a hortobágyi palacsinta. Abból egyszerűen bármennyit meg tudnék enni.

– Pálinkát is ittál mellé?
– Természetesen. De azt nem sikerült megszeretnem. Nekem túl erős. A magyar ízek is sokkoltak először, hogy őszinte legyek. A kaliforniai konyha sokkal könnyedebb. Ti nagyon „durván esztek”, ott a tejföl, a rengeteg fűszer…, nehezek az ételek. De nekem nagyon ízlenek. Csak meg kellett szoknom.

– Hogy állsz a magyar nyelvvel?
– Hú nagyon rosszul. Sajnos sokkal jobban beszélhetnék magyarul, mint amennyire tudok. Elkezdtem tanulgatni, de a barátaim nem nagyon motiváltak, sőt kinevettek, amikor próbálkoztam, ezért inkább felhagytam vele. Egyébként nem lehetetlen megtanulni magyarul, sok ismerősöm van, akinek ez sikerült. Én talán csak túl korán feladtam.

– Van kedvenc magyar szavad?
– A „hoppá”-t nagyon szeretem. Mi azt mondjuk,  hogy o-ooo, de a ti nyelveteken ugyanez viccesebben hangzik. Igazából nem is magukat a szavakat szeretem, hanem a hangzásukat. Köszönöm, viszontlátásra, egészségedre… ezek nagyon tetszenek.

– És milyennek látsz minket, magyar embereket?

– Sokkal egyenesebbek és direktebbek vagytok, mint az amerikaiak. A magyar barátaim mindig megmondják a véleményüket, ha van. Emlékszem, egyszer az egyik magyar barátommal indultunk valahová, felvettem az új cipőmet, ő pedig ránézett, és egyszerűen csak annyit mondott: „úristen, ez szörnyű”. Amerikában sosem mondanál ilyet a másiknak. Nincs bajom azzal, hogy itt ez másképp működik, csak meg kellett szoknom. Nem kerülgetitek a forró kását.

 

Így lát minket egy kaliforniai:


– Volt olyasmi, ami megdöbbentett?

– Az mindenképpen, ahogy a szolgáltatók hogyan viszonyulnak az ügyfeleikhez. Amerikában az ügyfél az első, bármiről legyen is szó. Ha felhívok telefonon egy ügyfélszolgálatot, vagy a boltban van segítségre szükségem, akkor azonnal készségesen a rendelkezésemre állnak. Amikor 2000-ben Budapesten megvettem az első telefonomat, vissza kellett mennem az üzletbe, és mivel az ügyintéző hölgy nem tudott segíteni, ezért megkérdeztem, beszélhetnék-e a főnökével. Megdöbbenve nézett rám. Pedig nem támadni akartam őt, csak megoldást keresni, mert nem azt a szolgáltatást kaptam, amit kértem. Amerikában ez jóval gördülékenyebb, a hasonló kérést is teljesen természetesen fogadják. Az utóbbi években Magyarországon is nagy fejlődést tapasztalatok, de még messze nem tökéletes.

– Biztosan vannak szokásaink, amiket furcsállsz…
– Nagyon érdekes volt megtapasztalni, hogyan reagáltok bizonyos kulturális különbségekre. Mondok egy példát. Amikor mi Amerikában találkozunk, és azt mondjuk egymásnak, hogy „hogy s mint”, azt nem kérdésnek szánjuk. Az olyan, mint valami rövidke üdvözlés. Én azt mondom: „hogy s mint” ,a másik ugyanezt válaszolja, és megyünk tovább. Nem tudtam, hogy Magyarországon ez másképp működik. Itt az ilyen kérdésre nemcsak hogy választ vár a kérdező, de az emberek akarnak is rá válaszolni. Eleinte nagyon rossz néven vették, hogy a hasonló helyzetekben nem figyelek oda rájuk. Pedig szó sem volt ilyesmiről, egyszerűen csak meg kellett tanulnom, hogy másképpen működik az üdvözlés. És vannak bizonyos gesztusok is, amik számomra ismeretlenek voltak. Talán az első hetemet töltöttem itt, amikor egyszer ebédről jöttem vissza az irodámba. Hallottam, amint  az asztalnál tíz-tizenkét ember egyszerre mondja: „Egészségedre!” Nem értettem. Nálunk nem szokás ilyet mondani, és még jó étvágyat sem sűrűn kívánunk egymásnak. Meghatott, hogy ti erre is odafigyeltek.

– Jártál vidéken is?
– Igen, de sajnos kevesebbet, mint szerettem volna. Egyszer voltam disznóvágáson. Az durva volt. Nem panaszkodom, tudtam, hogy mire számíthatok, de azért sokkoló volt először ilyet látni. A hangulat viszont nagyon jó volt. Egyszer szüretelni is voltam a Balatonnál. Azt hiszem, meg kellene ismételnem. Budapesten főleg kávézóba járok, ha kimozdulok, vagy elmegyek egy étterembe, esetleg az Operába. Nemcsak az előadást élvezem, hanem a helyet is. Gyönyörű! Feltöltődés ott lenni. Vannak helyek, ahol szeretek csak úgy lenni, nézelődni, sétálni. Ilyen a Vár, a Duna-part, a Bazilika, az Andrássy út, vagy éppen a Normafa. Tudom, hogy Pesten nagyon pezsgő az éjszakai élet is, de azt nem nekem találták ki.

– És mi a véleményed a magyar nőkről?
– Kérdezhetek én is?

– Persze.
– Miért kérdezi ezt mindenki? Nem értem…

– Tudod, van egy ilyen legenda, hogy a magyar lányok a legszebbek Európában. Mi pedig persze szeretjük is ezt hallani. De engem most a te őszinte véleményed érdekel.
– Európa-szerte vannak gyönyörű nők. Sőt Amerikában is. Számomra ti, magyar lányok, nem egyszerűen szépek vagytok. A szépség csak egy dolog. A magyar lányok okosak, viccesek, tehetségesek, ambiciózusak. Butaság lenne sztereotípiák közé szorítani titeket. Most akkor mondjuk azt, hogy a magyar nők csak szépek, és kész? Ugyan már.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése