SMS-ben tudta meg a magyar jelmezkivitelező, hogy Emmyt nyert – interjú

– Gábor, hétfőn hajnalban nyerted meg az Emmy-díjat! Gratulálok!

– Nagyon köszönöm. Kicsit zavarban is vagyok, már a jelölést is fantasztikus dolognak éreztem, nem számítottam arra, hogy engem választanak.

– Kérlek, segíts egy kicsit: pontosan mi egy jelmezkivitelező feladata?
– A jelmeztervező megtervezi a ruhákat, a kivitelező pedig a tervek alapján elkészítteti, beszerzi őket, irányítja az egész ruharészleget, beosztja, hogy melyik napra hány öltöztető kell, és ők kiket fognak öltöztetni. Ez főképp szervezői, koordinációs feladat, de a tervező általában kikéri a véleményünket, és lehetnek ötleteink például a technikai megvalósításban.

– Hogyan kerültél erre a pályára?
– Mondhatni, hogy családi hagyomány. Már a nagymamám és a szüleim is ezzel foglalkoztak. A nagymamám a Mafilmben kezdett a hatvanas években, rengeteg filmet csinált a Hahó, Öcsi!-től kezdve a Szindbádig. Apukám pedig a rendszerváltáskor saját céget indított, itt kezdtünk később dolgozni.

– Gyerekként gyakran vittek magukkal? Beleláttál a forgatásokba?
– Persze, sokat jártam velük. Például a Família Kft. forgatásán. De a magyar produkciók, az Angyalbőrben és a Linda mellett aztán jöttek a nemzetköziek, például az Evita. Sokáig nem gondoltam, hogy erre a pályára lépek, inkább az informatika érdekelt. Aztán látod, mégis úgy alakult, hogy folytatni kezdtem a hagyományt.

– Hogyan lettél közreműködő a Borgiák sorozatban?
– A forgatás Magyarországon zajlott, engem pedig a magyar gyártó cég ajánlott az olasz jelmeztervezőnek. A 2. évadnál kapcsolódtam be, de az 1. évadot akkor kezdték el kint játszani, amikor már magam is a stúdióban dolgoztam a következő részek előkészületén.

– Kosztümös sorozatról van szó, gondolom, nagy feladatot jelentenek ezek a ruhák…

– A tervezőnk nagyon kreatív és gyakorlatias. Nem álmodott meg olyan tervet, amit ne lehetne megvalósítani. A külföldi produkciókban egyébként legfeljebb olyasmin tud elcsúszni egy ötlet, hogy módosítani kell az anyagválasztást. De mivel a lehetőségek mindig és mindenhol végesek, ez nem szokott gondot okozni, tudjuk, hogy kompromisszumot kell kötni alkalmanként.

– Melyik szereplő volt a legnagyobb kihívást?

– Kettőt is tudok mondani. Az egyik Jeremy Irons és az ő állandó fehér, pápai tunikája. Irons gyakorlatilag minden nap szerepelt, nagyon sok készült ebből a ruhából, csaknem húsz, hiszen volt, amikor harcolt benne, volt, amikor véreznie kellett – egy idő után az olasz szabászunk már csak azt ismételgette: „még egyet kell csinálni, még egyet kell csinálni…”. A másik kihívás Lucrecia volt. Az ő ruháin egy olasz szabász és két-három varrónő hetekig dolgozott, mert minden kézzel készült, a legapróbb részletekig.

– Van beleszólásuk a ruhákba a színészeknek? Mik a kívánságaik, szokásaik?

– A külföldi produkcióknál nem nagyon szólnak bele a színészek a ruhákba. Felveszik, amit eléjük raknak. Szokásaik persze vannak, de olyat nem tudok mondani, ami publikus is lenne. Elég nagy egyébként egy ilyen stáb, a színészi gárdával inkább az öltöztetők alakítottak ki közös kapcsolatot, a kivitelező a háttérben dolgozik. Köszönésen túl nem nagyon volt köztünk kontaktus.

– Ki az, akivel ennek ellenére nagy vágyad, hogy együtt dolgozz?

– Két évvel ezelőtt itt járt a Holló forgatásán John Cusack. Vele nagyon szerettem volna együtt dolgozni. És talán Travolta. Igen, őt nagyon szívesen látnám.

– Visszatérve az Emmyhez. Hogyan értesültél a jelölésről?

– Vicces pillanat volt. Idén pakoltuk el a Borgia sorozat „kellékeit”, mert nem lesz több évad. De egy hétre visszajött Magyarországra a tervező és a kivitelező. Utolsó nap, mintegy mellesleg odavetették, hogy idén három nevet küldtek be jelölésre, és az egyik én vagyok. Villámcsapásként ért a hír, óriási meglepetés volt. Már ezt is hatalmas dolognak éreztem, hát még amikor tényleg meglett a jelölés. Akkor már nagyon boldog voltam. Nem is számítottam rá. A győzelemre pedig pláne nem.

– Nem tudtál megjelenni az átadón…

– Igen, most is forgatok, most fejezzük be az Argo második részét. A jelölés utáni folyamat nagyon gyors. Sürgősen kell visszajelezni a megjelenésről. Először úgy volt, hogy ott leszek. Akkor még nem tudtam, hogy később vissza kell mondanom.

– Dilemma volt, hogy a forgatást válaszd, vagy a díjátadót?

– Dilemma is volt, de megkönnyebbülés is. Sem a tervező, sem a kivitelező nem tudott megjelenni, én pedig úgy gondoltam, hogy nem szívesen lennék ott egyedül. Megoldotta a kérdést, hogy dolgoznom kellett.

– Hogyan tudtad meg, hogy nyertél?

– Hajnali 3-kor a kollégám írt SMS-t a helyszínről, így erre a hírre ébredtem. Másfél órával később már mennem is kellett forgatni, nem is nagyon tudtam visszaaludni. Egyelőre időm sem volt ünnepelni, nagyon friss és váratlan ez az egész.