Szabadidő

Mentalistával találkoztunk Budapesten – riport

Az elménket tökéletesen ismerő Mentalista a bizarr produkciókat felvonultató Anti-Mágus, és további öt társuk érkezik hamarosan Budapestre, hogy bemutassák előadásukat, amivel Las Vegasban már elsöprő sikert arattak. Velük találkoztunk.

Repkedő zsebkendő és a gondolat ereje

Két évvel ezelőtt két amerikai producer fejéből pattant ki az ötlet, hogy egy csapatba gyűjtik a világ hét legtehetségesebb és legsikeresebb mágusát. Olaszországból, Angliából, New Yorkból és Hollywoodból érkeztek a csoport tagjai, akik egy évvel ezelőtt Las Vegasból elindították közös műsorukat, Az Illuzionisták címmel. Novemberben pedig a magyar közönség is megnézheti a szemfényvesztőket. Addig is egy sajtótájékoztatót tartottak az újságíróknak, ahol papírreptetéstől a gondolatolvasásig sokminden történt.

A csapatból hárman látogattak el Budapestre. „Az illúzió nem más, mint érzéki csalódás, ami nem történik és nem is történhet meg a valóságban. Mi mégis úgy érezzük, mert becsapnak minket az érzékszerveink” – mondják az Illuzionisták, majd a Feltaláló művésznévre keresztelt Kevin James hirtelen feláll az asztaltól, és azonnal ki is hívja magához a mellettem ülő, megszeppent kolléganőmet, akinek egy fehér papír zsebkendőt ad át. Ezután a mágus összehajtogatja a papírdarabot, mintha egy pillangóféle lenne, és ujját pár centivel fölé helyezi. A kis papír pedig vándorolni kezd a kezén és a vállán. Ezután a galacsinból tulipánt hajtogat a szemfényvesztő, és azon kapom magam, hogy egy papírtulipán repked a székem előtt a levegőben. Szeretném tudni a titkát, de nem jövök rá. Viszont egyre izgatottabban várom a második produkciót…

Mentalistával találkoztunk Budapesten – riport

Akik szeretik nézni a Mentalista sorozatot, azok imádni fogják a brit Philip Escoffey-t. „Hogy mivel is foglalkozom? Azzal, hogy mi történik az elménkben és a hitünkben, valamint a hitünkbe vetett erőnkkel” – mondja az egyébként pszichológia szakon végzett férfi, aki nem állítja, hogy különleges erővel bír, de úgy tartják: nem valószínű, hogy találunk valakit, aki nála jobban tud „csodát tenni”.   

Kifogtak a szkeptikuson

Philip egy szkeptikus embert hív fel magához a színpadra. A játék pofonegyszerű: egy hat színből álló kockán mindig egy színt kell kiválasztania az újságírónak, majd letakarnia egy csészével. A Mentalista pedig sorra találja el, hogy melyik volt ez a szín. Még akkor sem hibázik, amikor a szkeptikus újságíró is „vakon” választja ki a színt, vagyis maga sem tudja melyik az. „Hogy ez szerencse, pszichológia, vagy egyszerűen értem, hogyan gondolkodnak az emberek? Szerintem egyik sem. Megvan a módja, hogyan lehet az ember gondolkodását megbűvölni” – mondja sejtelmesen Philip, akivel pár perccel később már két csésze tea társaságában beszélgetek.

Afelől érdeklődöm, hogy mégis hány százalékban mennek be az előadásukra olyanok, akik elutasítják ezt a műfajt. „Tudod, amikor megkérem a közönség soraiban ülőket, hogy tegyék fel a kezüket azok, akik nyitottak erre, akkor pontosan tudom, hogy a lent marad kezek gazdáinak többsége nagyon is nyitott, csak éppen nem mutatja. Aki pedig valóban szkeptikus, annak általában a show után változik meg a véleménye” – mondja kedélyesen az angol showman, aki közben folyton a nevemet ismételgeti, olyan tökéletes magyar kiejtéssel, amire eddig egy külföldi barátom sem volt képes.

Mentalistával találkoztunk Budapesten – riport

A Budapestre érkező csapat harmadik tagja Dan Sperry, az Anti-Mágus, aki bár keveset beszél, azért nagyon is képes sokkolni az embert. Az erősen sminkelt, fekete hajú fiú az újságírók előtt felszív egy szál fehér cérnát, majd pár másodperccel később a szemén keresztül húzza ki azt. Bevallom sokkol a látvány, amikor egyik régi kolléganőm hozzám hajol, és így szól: „A londoni sajtótájékoztatón pengéket nyelt le”. Folytatás novemberben a SYMA csarnokban…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése