Magyar lány a sztárok kedvenc sminkese Hollywoodban

Szurovecz Kitti | 2013. Szeptember 23.
Egy magyar lány, aki valóra váltotta a hollywoodi álmot. Koszti Stefi még csak huszonéves, és máris filmes sminkes az álomgyárban.
Bezzeg a mai fiatalok…! – Szeretnék új értelmet adni ennek a mondatnak! Olyan 30 év alatti magyar fiatalokat mutatunk be új sorozatunkban, akik az élet valamely területén kimagasló eredményeket érnek el, de itthon igencsak keveset vagy semmit nem tudunk róluk. Legyen az egy középiskolás matekzseni, egy hollywoodi maszkmester, vagy a világversenyre készülő magyar tánccsoport.

 

Horrorsminkes, a hiányszakma

18 évesen találkoztam először Koszti Stefivel, egy békescsabai modellversenyen. Akkor azt mondta nekem: “Egyszer mindenképpen színésznő leszek Hollywoodban!” Nagyon elszánt volt, és nem a levegőbe beszélt. Ma már kint él az Egyesült Államokban… “Nem sokkal később épphogy összeszedtem a repülőjegyem árát, és az akkori barátommal úgy döntöttünk, belevágunk a nagy kalandba. Diákvízummal érkeztem Los Angelesbe, és az sem tántorított el, hogy akkoriban egy szót sem beszéltem angolul, ezt részletkérdésnek tartottam. Persze megszeppentem, amikor ott álltam Hollywoodban, mint egy újszülött: mindent meg kellett tanulnom az alapszavaktól kezdve az engem körülvevő itteni, nagyon is más világig. Beiratkoztam egy bevándorlók számára ingyenes nyelvsuliba, emellett hoszteszkedtem, modellkedtem, de nem éltem valami fényűzően” – meséli Stefi, aki végül nem színésznőként ért el igencsak szép sikereket az álomgyárban. “Akkor még a színészkedés volt az álmom, sztár akartam lenni, be akartam jutni a nagy stúdiókhoz… Elvégeztem egy horrorsminkes tanfolyamot, és nem sokkal később egy forgatáson találtam magam, mint sminkes” – folytatja a magyar lány.

Stefi az egyik “munkájával”

 

A legjobban a hallgatás fizet

 

Hogy miért éppen horrorsminkes? Nos, Stefi szerint egyszerűen praktikus volt azt választania, mivel akkoriban nagy volt az ilyen szakemberek utáni kereslet a filmvilágban. “Gyorsan akartam munkát szerezni, főként ez vezérelt. Sikerült is, és tudod, mi történt? Úgy beleszerettem a szereplők pingálásába, hogy szépen lassan bevallottam magamnak, ezt annyira élvezem, hogy már nem is akarok olyan elszántan színésznő lenni. Azért jártam meghallgatásokra, és később kiválasztottak ugyan a Beverly Hills-i mészárlás főszerepére, és epizódszereplőként is van némi tapasztalatom olyan filmekben, amiket csak Amerikában mutattak be. De nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, a filmes fantáziasminkek készítése az én utam.” A fiatal magyar lány hamar megtanulta, hogy a filmes világban – legyen sminkes vagy színésznő –, a legjobban a hallgatás fizet. Azt mondja, a lelke számos sztár titkának temetője. “Komoly titoktartási szerződéseket íratnak velünk alá egy-egy produkcióban.”

Híres énekeseket és “zombikat” is sminkel

 

Hazatér?


Tényleg ilyen egyszerű lenne? Egy repülőjegy, nulla angolnyelv-tudás, egy remek képzés, és sikeresek leszünk? “Itt sincs persze kolbászból a kerítés, kell az önmarketing, a nyitottság, a tehetség és jó adag szerencse is ahhoz, hogy valaki megtalálja a számításait. Nekem is voltak nehezebb időszakaim, különösen az elején. Most is nagyon hiányzik az édesanyám és a nővérem, de sokat segített, hogy egyre több barátra leltem itt. 2011-ben megkaptam az állampolgárságot, és a legnagyobb boldogság volt nekem, hogy anyukám ki tudott hozzám utazni az avatóünnepségre.

Stefi azt mondja, már nem vágyik arra, hogy vörös szőnyegen vonuló, álomszerepeket játszó színésznő legyen. Abban azonban biztos, hogy már végleg kint marad az Egyesült Államokban. “Csak itt foglalkozhatok azzal, amit szeretek. Egy itteni üzletembernek hála a filmes barátaimmal internetes horrorkrimi-sorozatot készítünk, amelybe több sztorit anyukám talált ki. A nővérem pedig rendőr, így van szakértői segítségünk is. Még a végén családi vállalkozás lesz…”

Párjával, Victorral, és édesanyjával

 

Jótékonykodás és YouTube-őrület

A filmes munkái mellett Stefi szeretett volna mással is foglalkozni. “Egy éve YouTube-sminkguru lettem, már több mint negyven videóm van a neten, és szerencsére rengetegen nézik. Szoktam menni jótékonysági célból is sminkelni, olyan mexikói gyerekeknek festek aranyos arcokat, akiket elhagytak a szüleik. Itt egyébként természetes, hogy mindenki végez valamiféle társadalmi munkát” – meséli a magyar lány, aki fél éve boldog párkapcsolatban él kedvesével, Victorral.

Exit mobile version