Szabadidő

Jegy nélkül repült Las Vegasba egy 9 éves

Nyomozás indul az ügyben. A reptéri biztonságiakat is kijátszotta a gyerek.

Minneapolisból Las Vegasba repült egy 9 éves amerikai kisfiú, egyedül, jegy nélkül. A repülőtéren simán átjutott a biztonsági ellenőrzésen, majd felszállt a Delta Airlines 1651-es járatára. Az utaskísérők azonban gyanúsnak találták, hogy egyedül utazik a kisgyerek, s mint kiderült, a neve sem szerepelt az utaslistán. „Tizenhárom éve dolgozom a repülőtéren, a terminálon évente körülbelül 33 millióan haladnak át, de ilyen még sosem fordult elő” – jelentette ki a Repülőtéri Bizottság szóvivője, Patrick Hogan, hozzátéve: nyomozást indítanak az ügyben.

Jegy nélkül repült Las Vegasba egy 9 éves

Mint kiderült, a kisfiú, mielőtt repülőre szállt, lekapott egy csomagot a reptéri futószalagról, majd beült enni az egyik étterembe. Megette, amit rendelt, majd a pincérnek azt mondta, hogy mielőtt fizetne, elszalad a mosdóba. Az étterembe azonban már nem tért vissza, és az ellopott csomagot is otthagyta.

A gyerek szüleit a gyermekvédelmisek hallgatják ki.

Forrás: minnesota.cbslocal.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top