Szabadidő

Erre költi a pénzét a bestsellerírónő

Felfedte titkát a példátlan sikerű Harry Potter-sorozat szerzője.

J. K. Rowling elárulta, évek óta titkos látogatásokat tesz Moldova, Csehország, Ukrajna és Románia állami gyermekgondozó intézményeiben, amelyekben sokszor „szívszaggató körülményeket” tapasztal. A 47 éves írónő létrehozott egy jótékonysági hálózatot Lumos néven, amely – különösebb hírverés nélkül – már eddig is milliókat fordított gyermekek kimentésére a „börtönszerű” intézetekből.

Elmondása szerint a tevékenységét közvetlenül saját főhőse, Harry Potter inspirálja, a varázslótanonc, aki elvesztette szüleit, és a túlélésért küzd egy nagyon ellenséges környezetben. A másik inspiráció saját egykori nyomora. „Emlékszem, húsz éve még a saját számtól vontam meg a falatot, hogy a lányom ehessen. Emlékszem olyan napokra, amikor szó szerint semmi pénzünk nem volt” – vallotta be a Mail on Sunday című brit lapnak adott interjúban Rowling, aki messze a világ leggazdagabb regényírója.

Az írónő adományaiból egyébként egy szklerózis multiplex-klinika nyílt a hónap elején az Edinburgh-i Egyetemen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése