Szabadidő

Feminista besorolást adnak a filmeknek a svéd mozik

A szokásos korhatáros besorolás mellett ezentúl az alapján is osztályozzák a filmeket néhány svéd moziban, hogy milyen szerepet töltenek be azokban a nők.

Az „A” besoroláshoz a filmnek át kell mennie a Bechdel-teszten, vagyis a produkcióban legalább két megnevezett női szereplőnek egymással kell beszélgetnie, méghozzá úgy, hogy nem egy férfi a téma. Svédországban októberben négy moziban indították el a filmek női szempontból történő besorolását.

Ellen Tejle, az újfajta osztályozást bevezető stockholmi Bio Rio művészmozi igazgatója szerint ez azért fontos, mert a társadalom nőkről kialakított képét befolyásolja, hogy szinte sohasem lát női szuperhőst, professzort vagy olyan szereplőt a filmekben, akinek nő létére izgalmas kalandokon keresztül sikerül felülkerekednie a nehézségeken. Az új besorolásnak semmi köze sincs egy film értékeihez és nem minősíti azt. Az a cél, hogy minél több női történet és perspektíva jelenjen meg a filmvásznon.

A kezdeményezést a Svéd Filmintézet is felkarolta, és egy skandináv kábelcsatorna is bejelentette, hogy filmismertetőiben használni fogja a besorolást. Sőt a csatorna november 17-re „szuper vasárnapot” hirdetett, amikor csupa „A” besorolású filmet játszik: műsorra tűzik Az éhezők viadalát, A Vasladyt és a Vadállatok című produkciót.

Az éhezők viadala című film átment a Bechdel-teszten:

Svédországban az „A” besorolás csak a legutóbbi lépés a női egyenjogúság irányába tett korábbi erőfeszítések sorában. Egy Facebook-oldal, amelynek már több mint 40 ezer követője van, kifejezetten azt szorgalmazza, hogy a médiában minél több női szakkommentátort lássanak a nézők. Amerikai kutatások egyébként azt mutatják, hogy a nők alulreprezentáltak mind a tévében, mind a filmvásznon, és ez nem sokat változott az utóbbi hatvan évben. Hollywood ugyanis azt képzeli, hogy a férfi szereplők miatt több néző ül be a mozikba. Ebben az is közrejátszik, hogy a filmek alkotógárdája, a forgatókönyvírótól a rendezőig dominánsan férfiakból áll, így aztán nem is akkora meglepetés, hogy a filmek témája is főleg a férfiakkal kapcsolatos.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése