Szabadidő

Újra összeállna a sztárcsapat

Sok-sok év után ismét az ABBA énekeseinek a szájából hallhatjuk élőben a Money Money Money, a Thank you for the music, a Mamma Mia és a Dancing Queen slágereket? Bár úgy lenne!

A 2008-as Mamma Mia! című mozifilm óta ismét hódít az ABBA-őrület, az pedig csak tovább fokozta a svéd sztárcsapat iránti rajongást, hogy ABBA-múzeumot avattak idén májusban Stockholmban. Most viszont lehet, hogy teljesül a rajongók álma, és újra összeáll a sikercsapat. Az együttes egyik volt tagja, Agnetha Fältskog énekesnő ugyanis felcsillantotta a reményt, hogy a legendás popegyüttes jövőre újra együtt zenélne egy jeles évforduló alkalmából.

2014 áprilisában ugyanis éppen 40 éve lesz annak, hogy az együttes megnyerte a brightoni eurovíziós dalfesztivált Waterloo című számával, és ezzel elindult a világkarrier útján. Agnetha Fältskog elárulta, hogy az évforduló megünneplésére különféle terveket szövögetnek, és ezek között van az is, hogy az egykori tagok újra együtt koncerteznének.

A 63 éves Fältskog, aki már az ABBA megalakulása előtt is sikeres énekesnő volt Svédországban, későbbi férjével, Björn Ulvaeus gitárossal és dalszerzővel, valamint a Benny Andersson – Anni-Frid Lyngstad párossal alapította meg 1972-ben a poptörténelem egyik legsikeresebb együttesét. Az ABBA 400 millió albumot adott el világszerte.

Mit mondhatunk erre? Várjuk a fejleményeket, és drukkolunk, hogy újra összeálljon a nagy csapat!

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése