Szabadidő

Elhunyt a feminista írónő

Doris Lessing Nobel-díjas brit írónő, a feminista irodalom ikonikus alakja 94 éves volt.

Forrás: famousauthors.org
Forrás: famousauthors.org

Londoni otthonában hunyt el Doris Lessing brit írónő, aki 2007-ben vehette át az irodalmi Nobel-díjat. Ő volt a 11. nő, egyben a legidősebb személy, aki elnyerte az irodalmi Nobel-díjat, 87 éves korában.

Doris Lessingnek több mint 60 műve jelent meg, az igazi áttörést az 1962-es, magyarul is olvasható Az arany jegyzetfüzet hozta meg számára, ezt a feminista irodalom egyik legfontosabb darabjaként tartják számon. Kiadójának méltatása szerint Lessing a XX. század végének egyik legfontosabb angol nyelvű írója volt.

Az 1919-ben Perzsiában (a mai Iránban) született és Rodéziában (mostani Zimbabwe) felnőtt írónő mindvégig az elnyomott népek és nemzetiségek szószólójaként lépett fel. 1949 óta élt Londonban, regényeit, rövid történeteit realisztikus stílusban írta, éles társadalombírálattal, rasszista megnyilvánulások elítélésével összekötve. Már első regényciklusa, a félig önéletrajzi ihletésű Az erőszak gyermekei is ezt a felfogást tükrözte.

Életének magyar vonatkozásai is voltak: fiatalon elkötelezte magát a brit kommunista pártnak és őszinte, baráti érzelmeket táplált a szovjet nép iránt, a magyar szabadságharc 1956-os szovjet eltiprása viszont őbenne is súlyos politikai-érzelmi törést okozott. 1956. november 7-én Borisz Polevojnak, a Szovjet Írószövetség külügyi titkárának címzett nyílt levelet tett közzé a magyar forradalom ügyéről, aminek Moszkvában nem volt foganatja. Doris Lessing a szovjet beavatkozás hatására kilépett a kommunista pártból.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top