nlc.hu
Szabadidő
Megmondja a tutit a 21. századi Tarzan

Megmondja a tutit a 21. századi Tarzan

Kötetbe rendezte Bear Grylls a saját bőrén szerzett tanulságait, mentorainak bölcsességeit. Bármikor, bárhol felüthetjük a könyvet, pozitív gondolatai mindig jelentős lökést adnak.

Megmondja a tutit a 21. századi TarzanNevezik a „túlélés mesterének”, a „21. századi Tarzannak”; ő az, aki olyan élőlényeket fal fel, amelyekről nem is gondolnánk, hogy ehetőek, valamint hihetetlen erővel birkózik meg a természet erőivel. Bear Grylls túlélőműsorai óriási népszerűségnek örvendenek (idehaza a Discovery csatornán láthatjuk). Sorozatai folyamatosan a világ legnézettebb szériái között szerepelnek, több mint 200 országban körülbelül 1,2 milliárd nézőt ültet a képernyő elé a „mindenevő túlélő”.

Bear Grylls már írt túlélési kézikönyvet, kalandregényt, életrajzi könyvet (neje pedig párkapcsolati jó tanácsait fűzte csokorba a Fogom a kezed! című könyvében), most viszont egy egész más stílusú kötettel rukkolt elő. Az élet törvényeiben – fejezetekre osztva – örök érvényű tapasztalatokat és tanulságokat oszt meg velünk, amiket nemcsak a vadonban járva/eltévedve tudunk alkalmazni, hanem akár a „városi dzsungelben”, azaz a mindennapokban is.

 „Az igazi kaland azzal kezdődik, hogy a saját kezedbe veszed a sorsodat, és többé nem várod, hogy valaki más kisegítsen, és tálcán nyújtsa át a jutalmadat. A felmentő sereg te magad vagy.”

Amikor kézbe vettem, és fellapoztam – ugyanis nem feltétlenül kell fejezetről fejezetre haladni, bárhol felüthetjük –, egyből Kemény Dénes „üzenetei” jutottak az eszembe (lásd Endrei Judit: Kemény üzenetek című könyv). Abban ugyanis az egykori férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, a Magyar Vízilabda-szövetség jelenlegi elnöke az eredményes vezetői módszerekről, a csapatépítésről és a csapatban való közös munkáról „listázta” a legfontosabb tanácsait, de persze valamennyit „átültethetjük” a mindennapi életbe, akárcsak Grylls tanácsait, annak ellenére, hogy a túlélőmester örök érvényű üzenetei csapatjátékosok és -vezetők helyett az egyént szólítják meg. Többek között arra hívja fel a figyelmünket, hogy a fel-felbukkanó nehézségeket hogyan tudjuk a legjobban legyőzni, a kudarcokon túllépni, valamint az álmainkat százszázalékosan megvalósítani. De persze bátorságról, lelkesedésről, pénzről, kitartásról, félelemről, nehézségek legyőzéséről, önmagunk megismeréséről, vagy akár motivációról is találunk Bear Grylls-féle idézeteket. Attól pedig nem kell tartani, hogy idézetözönbe „fullad” a könyv, a túlélőmester ugyanis olykor rövidebb-hosszabb sztorikkal folyamatosan ébren tartja a figyelmet, akár katonai múltjából, akár kalandjaiból, akár családi életéből.

Kötetében azokat a tapasztalatokat, képességeket gyűjtötte össze, amelyeket akár az Everest megmászása, akár a brit hadsereg különleges egységénél, a SAS-nál eltöltött évek alatt tanult meg. Mindezen felül olyan neves személyek bölcsességeit – mint Winston Churchill vagy egykori katonai felettesei, mentorai –, idézeteit, illetve szülei okos gondolatait is megosztja velünk.

 „A nagy csúcsok meghódításához mindig kell egy kis egészséges drukk. Szokj hozzá: ezzel az érzéssel minden bajnoknak meg kell barátkoznia.”

A könyvet akkor élvezhetjük a legjobban, ha nem egyhuzamban olvassuk el, hanem időnként 20-30 perceket olvasunk belőle. Sokkal emészthetőbb, ha variáljuk a fejezeteket, nem kell feltétlenül sorrendben követni. Ráadásul tanácsos bizonyos időközönként elővenni, újra felütni, ha éppen egy döntéshelyzet előtt állunk, vagy pedig olyan állapotban vagyunk, amikor elkelne egy-két pozitív gondolat, megerősítés. Csak ajánlani tudom mindenkinek – legyen fiatal vagy idős, nő vagy férfi –, mert „földhözragadt”, és a mindennapokban nagyszerűen használható bölcseletekben dúskál a könyv. Így azoknak is remek gondolatözön-alternatívát jelenthet a könyv, akik korántsem rajonganak Paulo Coelho- vagy Oravecz Nóra-féle „bölcseletekért”.

Bear Grylls: Az élet törvényei, Jaffa kiadó, 2013.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top